Tálas Péter

Gazdátlan csomag

Kinek a gondja lesz a hátrahagyott Afganisztán?

  • Tálas Péter
  • 2021.08.25 21:00

Publicisztika

Bár az amerikaiak által életben tartott afganisztáni kormányzat gyors összeomlása alaposan meghökkentette a nemzetközi közösséget, stratégiai szempontból egyértelműen megerősítette Joe Biden amerikai elnök döntésének helyességét a már két évtizede húzódó és régóta megnyerhetetlen afganisztáni háború lezárásának szükségességéről. 

(Lásd erről Tábor Áron A vereség ára című írását előző lapszámunkban.)

Az afganisztáni háború húsz éve alatt ugyanis jelentősen megváltozott a nemzetközi hatalmi rend, s olyan poszthegemoniális korszak köszöntött be, amely Barack Obama elnöksége óta az Egyesült Államokat is globális érdekeinek újrafogalmazására kényszerítette.

Aligha gondolhatta bárki is komolyan, hogy az amerikai nagy­stra­tégia prioritásainak változásai érintetlenül hagyják az afgán kérdést. A nemzetközileg nem túl jelentős, a tágabb Közel-Kelet perifériáján elhelyezkedő Afganisztánt ugyanis kizárólag a szeptember 11-i terrortámadás, illetve ennek nyomán a 2001 októberében elkezdett, ám komoly stratégia nélküli fegyveres konfliktus helyezte és tartotta két évtizeden keresztül az amerikai külpolitika térképén. Az ott harcoló amerikai és szövetséges erők miatt Afganisztán olyan, az Egyesült Államok külpolitikai érdekeinek szempontjából összehasonlítatlanul fontosabb problémákkal került egy lapra, mint az iraki háború, Irán előretörése a Közel-Keleten, Oroszország fegyveres fellépései a posztszovjet térségben, vagy a felemelkedő Kína. Ennek anakronisztikus jellegével és az afganisztáni háború megnyerhetetlenségével George W. Bush elnöksége óta valamennyi washingtoni adminisztráció tisztában volt, miként tisztában lehettek vele azok is, akiknek volt türelmük átböngészni a The Wa­shington Postban 2019 decemberében publikált The Afghanistan Papers – A Secret History of the War című dokumentum-összeállításban szereplő hivatalos interjúkat és feljegyzéseket. Minden szívszorító drámaisága ellenére Afganisztán elhagyása szerves eleme annak a folyamatnak, amelynek során az Egyesült Államok szűkíti szerepvállalását a szélesebb közel-keleti térségben, s legfeljebb gyorsasága és rendezetlensége miatt különbözik a Szíriában és Irakban zajló hasonló eseményektől. Joe Biden döntése nem többet és nem kevesebbet jelent, minthogy Washington átadja az afgán kérdés menedzselését azoknak a térségbeli nagyhatal­mak­nak (főleg Pakisztánnak, Kínának, Oroszországnak és Iránnak), amelyeket Barack Obamának elnöksége alatt nem sikerült meggyőznie a probléma közös kezelésének szükségességéről.

Arról ma nehéz megalapozottan bármit állítani, hogy az afgán kérdés kezelése sikerül-e majd a térség nagy- és középhatalmainak. Az iszlám emirátus visszaállításának szándékán kívül szinte semmit nem tudunk a hatalomra került tálibok terveiről és elképzeléseiről, hatalommegtartási és államszervezési képességeiről. A legtöbb elemző az „emberarcú emirátus” képét mutató nyilatkozataikból vagy az ezzel éppen szöges ellentétben álló gyakorlatukból, az 1996–2001 között fennálló uralmi rendszerükből igyekszik következtetni a jövőre. A régió hatalmainak első nyilatkozataiból pedig – az amerikai kivonulás feletti kincstári örvendezés mellett – szintén a bizonytalanság és az aggodalom hallatszik ki. Jól jelzi ezt, hogy eleddig hivatalosan egyikük sem ismerte el az új afganisztáni vezetést. Afganisztánhoz jó néhány állandó, tartós és potenciális biztonsági kihívás kapcsolódik – a tálib hatalomátvétellel párhuzamosan meginduló tömeges migráció, az ópiumtermelés és kábítószerexport, a szélsőséges iszlamizmus és a terrorizmus, az afgán gazdaság függősége a segélyektől, és a politikai instabilitás fennmaradásának lehetősége –, amelyek negatív hatásaival a nemzetközi közösségen belül elsőként a környező országok szembesülnek majd.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.