Csabai Máté

Gépek lázadása

Átveszi az uralmat a mesterséges intelligencia?

Publicisztika

Eddig pufikabátos pápával és egy átlagos kreativitású chatprogrammal ajándékozott meg minket a leggyorsabban fejlődő technológia, de a technofób rémálmok szerint akár az emberiség végét is elhozhatja.

„Az elme (…) túlszárnyalja önmagát, és felszámolja a saját létjogosultságát, amikor gépeket talál fel, hogy helyette gondolkodjanak. (…) De ki tudja, hogy ezek a gépek, amikor nagyobb tökéletességet érnek el, nem ötlik-e ki a módját, hogy ledöntsék a korlátai­kat, és előálljanak azokkal az ideákkal, amelyben nincs helye a halandó elmének?” – írta egy bizonyos Richard Thornton, a The Primitive Expounder nevű, marginális jelentőségű amerikai vallásos zsurnál szerkesztője 1847-ben. Alighanem ez az első nyomtatott szöveg, amely a gépek hatalomátvétele miatt aggódik, pedig a derék szerzőt nem a mesterséges intelligencia (AI) rémítette meg, hanem a mechanikus számológép.

De bármily nevetségesnek tűnik mai szemmel Thornton úr félelme, napjainkban, ahogy a ChatGPT és a Midjourney nyomán a köz számára is láthatóvá vált a mesterséges intelligencia alapú technológiák fejlődése, a vészmadarak száma is megnövekedett – és nem a témához nem értők körében. Május végén több mint háromszáz tudós és befektető írt nyílt levelet azért, hogy hagyjanak fel egy időre a technológia fejlesztésével, amíg nem jön létre biztonságos jogi és etikai környezet. A sztártudós Yuval Noah Harari kijelentette, hogy az AI térnyerésével az ember kiengedi a kezéből a hatalmat, és alig néhány lépésre vagyunk attól, hogy a kultú­ránkat, a politikát és az államszervezeteinket is átvegye a gép. „Ez olyasvalami, amit nem biztos, hogy túl fog élni az emberiség” – szólt a jóslat. A 75 éves Geoffrey Hinton, a deep learning technológia egyik atyja az idén otthagyta munkahelyét, a Google-t, mert nem látja biztosítottnak jelen gazdasági és társadalmi környezetben az AI etikus felhasználását. Hinton a hetvenes években kezdett foglalkozni a „mesterséges neuronhálózattal”, ami röviden az adatanalízis útján történő tanulást jelenti, most pedig attól tart, hogy a tőkekoncentráció és a kompetitív környezet miatt hasonlóan jár, mint az atombomba feltalálói. „Csak azzal vigasztalom magam, hogy ha én nem, más megtette volna” – nyilatkozta a The New York Timesnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.