Cibere

Lehet-e egy autokrata rendszerben semlegesnek maradni?

Van, ahol keszőcének hívják, Észak-Magyarországon kiszinek, a keleti tájakon ciberelevesnek nevezik az erjesztett korpa levével savanyított csorbát. Székelyföldön – s általában a balkáni gasztronómia közelségében – megkülönböztetik a „szupá”-nak nevezett levest a testesebb, sűrűbb „csorbá”-tól. A korpa „mekinje”, ez könnyen kideríthető, de ha a cibereleves szerb megfelelőjét is hasonló módon, internetes kutakodással szeretnénk beazonosítani, pórul is járhatunk.

A ciberét ugyanis „cyber”-ként értelmezi a program, és nevetséges eredményt kapunk. Ám a legtöbb (európai) nemzeti ételnek megvan a másik kultúrában is megfeleltethető változata, fordító nélkül sem nehéz rájönni, hogy legközelebbi délvidéki megfelelője a „kisela čorba”, azaz a savanyú leves. Csak az erjesztett gabonalé helyett ma már ecetet, citromot, ritkábban főtt paradicsomlevet használunk elkészítéséhez.

A keszőcéről és a vetrecéről (a tokány egyik fajtájáról), mint a korabeli debreceni diákság, köztük Csokonai Vitéz Mihály legfontosabb étkéről, a Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba 2019-es Magyariné szeretője című regényében olvashatni. Híres-hírhedt tanáruk, a magyar Faustnak tartott, a regényben főszereplő Hatvani István gróf konyháján is gyakori étel lehetett a 18. század utolsó harmadában. Ugyanarról a Hatvaniról van szó, aki Balázs Attila Újvidéken, 2020-ban megjelent Magyarfauszt című drámaregényében is szerepel. Nemcsak azért jutnak eszembe az említett „ördögrománok”, mert négynapos erdélyi tartózkodásom alatt minden nap ettem ciberelevest, hanem azért is, mert kicsit az ön- és továbbképzés, a korszerű tudásátadás értelmébe vetett meggyőződésem is „savanya” (cibere) lett mostanában. Lehet, hogy fel kellene adni!

A cibereérzés

Amennyire kiábrándultságom kifejezője lehet, metaforikusan legalábbis, épp annyira „immunerősítő” is a cibere, meg az alkalom, a kulturális diskurzusokról szóló konferencia, ahol a japán animéről tartunk előadást egy multikulturális és interdiszciplináris szekció keretében. Az érdekelt bennünket szerzőtársammal, hogy e – számunkra – távoli kultúra terméke hogyan, milyen kódok mentén lehet mégis elképesztően népszerű a mai tanuló ifjúság körében, nálunk, Kelet-Közép-Európában is. És amíg ennek a hatásnak az összetevőit elemezzük és értelmezzük, majd tárgyaljuk meg – konferenciaszekciók esetében – ritka népes hallgatóságunkkal, vitatkozunk is (a szó pozitív értelmében) a fiatalokkal, megint az említett regényekre és az „ördögnek eladott lélek” jelenségére gondolok. A mintaként „kielemzett” anime, a Fullmetal Alchemist – Brotherhood is ezt az örökérvényű témát boncolgatja a távol-keleti háttér helyett nagyon is európai kontextusban, itteni magatartásmintákat jelenítve meg. Gyanítom, hogy a mai fiatalokat megszólító ereje is ebből fakad: az emberi lélek gyarlóságáról, a tévedés, az elhibázott döntés kockázatairól, a rossz (itt a diktatúra) szolgálatába állított tudás katasztrófájáról szól. Olyasféle alvilág- és pokoljárásról, ördögi szövetségről, mint amilyen az ókori vagy a keresztény mitológiai történetekben fordul elő; az európai eposzokban és emberiségkölteményekben az Aeneistől Dante Poklán át a Tragédiáig, sőt a modern filmipar alkotásaiig, mint például a Csillagok háborúja, a most alakuló Dűne-franchise, vagy akár a Batman-sorozat. Mivelhogy a régi irodalmi szövegek befogadási kontextusa elveszett, iskolai taníthatóságuk sikere csak e fordított, a kortárs szövegek (és diszciplínák) felőli megközelítés révén lehetséges. Konkrétan: ha a Faust-téma Goethe drámájának egyszerű „olvastatása” révén már nem értelmezhető sikerrel, akkor a japán anime, a Batman vagy a kortárs ördögrománok révén igyekszem azt elérni. A konferencia hallgatóságának reakciói nyomán csökken egy kicsit a „cibereérzés” a torkomban.