Fel lettek tárva a tények. Azt írja az újság, mindegy, melyik (a Blikk című, egyébként), hogy egy miniszterjelölt asszonynak, mindegy, melyiknek (D. Ibolyának, egyébiránt) az apja halat lopott. Ez természetesen roppant helytelen, bár elszigetelt esetnek azért túlzás volna nevezni, loptak már ebben az országban ezt-azt; az, hogy valakinek a zsebében marad pár sneci, mifelénk nem szúr szemet. Az se, ha az újság megírja: az a dolga, szeretjük mondani, a retyerutyájuk révén rajtakapott politikusokra kifejezetten bukik a tömeg.
Azt azért meg kell hagyni, elég snassz ez a história.
Jó, ez egy kicsiny és minden ízében jelentéktelen ország, hiba volna világszenzációkat elvárni tőle és lakóitól, de azért ennél a hallopási-ügybe-keveredésnél többre is futhatta volna. Amiről ráadásul már a szalagcím alatt ólálkodó cikkből is kiderül, hogy alapjában véve pimf orvhalászatról van szó, ami egyébként erkölcstelen eljárás, de mégse vodkatípus-másolás, hogy a megélhetési bűnözés valami korszerű formájáról is szót ejtsünk.
Kapóra jött ez a halügy, mondhatnánk. Gondoljuk csak végig a lehetséges következményeit, mielőtt vállunkat vonnánk meg, hogy kit érdekel bárki orvhalász apja. Mert most majd egy darabig jobban vigyáznak magukra a politikusok, egyfajta megszeppenés lesz rajtuk úrrá, és ha halat vagy más mozdíthatót látnak, lesütött szemmel sietnek odébb, sőt hozzátartozóikat is hasonló viselkedésre ösztönzik, esténként pedig reszketve terítik maguk elé a bulvársajtót, nem-e már megint ott vannak benne valami jelentéktelen hülyeség mondvacsinált főszereplőiként.
