Tegyük fel, repülünk ezerrel a szakadékba, mivel tönkrement a fékünk. Tegyük fel, túléltük. Vennénk-e ugyanattól a cégtől féket a kocsinkba? Talán akkor, ha csak az a cég gyártana fékeket tágabb agglomerációnkban. Megvennénk, és kicsit imádkoznánk, hogy ne pontosan ugyanolyat kapjunk, ami egyszer már nem működött.
A hét végén Magyar Bálint lett az SZDSZ új elnöke. Ugyanaz az ember - amúgy profi stratéga és szervező - rángatja majd ki a kocsit a szakadékból, aki belemanövrírozta; egyfajta Waldorf-pedagógiai gyakorlat ez, ha elbasztad, hozd is helyre, elvégre önálló ember vagy. Megválasztása egyben valami olyasmit is jelent, hogy az SZDSZ-nek nem annyira önmagából lett elege, mint inkább a hülye választókból, akiknek hiába beszél az ember: Magyar, még ha annak idején ellenezte is a koalíciót Horn Gyulával, a végén mégis miniszterséget vállalt, méghozzá elég látványos helyen, és nem is csinálta rosszul. Tetszik, nem tetszik, az SZDSZ múltját testesíti meg, azt, amelyikről - a jelek szerint - a párt még nem döntötte el, hogy szabadulni kíván-e tőle, vagy inkább folytatná egy darabig. A személye kontinuitást jelez, és miért is ne, elvégre még mindig maradt néhány választó. Nem is volt más jelölt. Illetve persze hogy volt: Mécs Imre, aki már államfő is szívesen lett volna; vagy egy neobátor az ismeretlenség homályából, Erdélyi László a XVIII. ker. bázisról, aki szerint már Békesi lemondása után dobni kellett volna az egészet. Pető, Fodor, Kuncze nem vállalták (ez utóbbi joggal), Wekler vállalkozó lemondta, TGM filozóf pedig gyakorlatilag két rövid nap alatt veselkedett neki a gondolatnak, és vetette el ugyanazt a gondolatot. Ilyenek a filozófok.
A liberális párt elnökválasztása azonban nem csak arról szólt, hogy a megfogyatkozott és demoralizálódott első garnitúra mögül nem volt kit előkapni. Ha az SZDSZ abból indul ki, hogy egyedül a Mérleg utcai viszonyok legfőbb áttekintője, Magyar Bálint felelős a csődért, ugyanúgy rossz nyomon jár, és rossz következtetésre jut, mintha a koalíciókötés tényét tekintené minden hiba okának, nem pedig a koalícióban levés módját. Ha ugyanis a módról beszélne, talán felfedezne hirdethető liberális elveket, ehhez illő nyelvezetet, beszédmódot - ha viszont a kritika és önkritika elvének talaján önostorozna mindent a négy évből (ebből kifolyólag: a jelentős eredményeket is), mindenféle koalíciókötésre alkalmatlan maradna úgy 2049-ig.
Márpedig 10-12 százaléknál nem néz ki több az SZDSZ-nek ebben az országban hosszú távon, nyitottnak kéne maradni.
