Hapci

Publicisztika

Nem állítjuk, hogy a spanyolnátha diadalmas comebackjeként is aposztrofált madárinfluenza körüli világméretű hisztériáért a szárnyait éppen csak bontogató kínai bulvárújságírás volna csupán felelős.

Nem állítjuk, hogy a spanyolnátha diadalmas comebackjeként is aposztrofált madárinfluenza körüli világméretű hisztériáért a szárnyait éppen csak bontogató kínai bulvárújságírás volna csupán felelős. Azt sem hisszük, hogy a dermesztően színvonaltalan médiahírverést a sertés-, hal- vagy szójalobbi, esetleg a profitéhes gyógyszergyártó cégek píárosai gerjesztenék, és pillanatnyi tudásunk szerint az Al-Kaida érintettségét is kizárnánk. Azzal viszont mélységesen egyetértünk, hogy ezekben a cudar időkben nem tanácsos ipari mennyiségben szárnyasokat boncolgatni odahaza, pláne, ha már amúgy is kapar az ember torka. A szélesebb néptömegeknek e tárgyban jelenleg adható jó tanácsok sora ezzel körülbelül véget is ért. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy magunk a leghatározottabban ellenezzük a madárinfluenzát, kivált annak emberről emberre terjedő fajtáját (amely innentől fogva egyébiránt már nem is madárinfluenza többé), de minthogy nincsen járvány vírus nélkül, a veszedelmes mutáns pedig lapzártánkig vonakodott létrejönni, némi meglepetéssel fogadtuk a hírt, hogy a méltán híres magyar szürkeállomány máris tuti biztos vakcinával állt elő. A szenzációs bejelentés ráadásul egy olyan időpontban történt meg, amikor az ellenszérum tényszerűen még el sem készült - több jelentős nemzetközi hírcsatorna (inklúding CNN) is hasonló kételyeinek adott hangot ezzel kapcsolatban. De facto láthatatlan szakminiszterünk mégis elsőként oltatta be magát egy sosem volt járvány sehol nincs ellenszerével, amelyet Gyurcsány Ferenc azon nyomban ingyenessé is tett - mostanság az ilyesminek amúgy is szezonja van. (Esetleg azt gondolta Rácz, hogy ha beoltják evvel a madárizével, ő is fog tudni repülni? Vagy kapirgálni?) A történet főszereplője, a fránya mutáns meg sehol, neki elfelejtettek szólni, hogy itten imázskampány kezdődött.

Ad vocem, mutánsok. Van, aki egyenesen fajvédőoltásért kiált. A Magyar Nemzet egyik járványtani referense cikkében azt sérelmezi, hogy kormányunk a történelmi egyházak közül kizárólag a Mazsihiszt értesítette az epidemiológiai helyzet fokozódásáról (ezt nyilván hevesen orrváladékozó, néha harsányan fel-felprüszkölő verebek csiripelték el nekik két szárazköhögés-roham között, miközben lázasan igazgatták seggükben lógó hőmérőjüket), továbbá a lap azt is tudni véli, hogy a Kozma utcában máris háromezer sírhelyet különítettek el biztos, ami zicher alapon. Bár az írás nem állítja explicite, hogy a madárinfluenzát zsidó tollasok terjesztenék, mint ahogyan az sem világos, hogy a vészhelyzet esetére állítólagosan elkülönített sírhelyek számát sokallják vagy keveslik-e, a sugalmazott tanulság egyértelmű. A ballib országvezetés nagy ívben leszarja a keresztényeket, ott dögöljön meg mind, ahol van, a lényeg, hogy az izraelita lakosság körében sikerüljön minimalizálni az emberveszteséget, ha odáig fajulnak a dolgok. És hogy a hírecskéből három nap vagy egy hét vagy öt perc távolából esetleg néhányan csak annyira emlékeznek majd, hogy a zsidók meg a kormány kavartak valamit a vírussal, igazán nem a közlésnek róható fel. (Egyébként nem furcsa, hogy az ikertornyokba is kik nem mentek be aznap dolgozni?)

Kelletlenül nyugtázhatjuk, hogy a honi közélet porondján még a madárinfluenza témája is a pszichológiából ismert Rorschach-paca szerepét tölti be, amelyről mindenkinek az jut eszébe, ami leginkább nyomja a begyét.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.