Csabai Máté

Hegemónia orrvérzésig

A kulturális törvény tervezetéről

Publicisztika

Jobb, ha előre szólunk: bürokráciába fullad majd a kulturális forradalom. Néhány zászlóvivője pedig közpénzbe. De ha valóban megszavazza az új kulturális törvényt az Országgyűlés, akkor még magasabbra emelkedhet az erős emberek, Demeter Szilárd, Vashegyi György és Vidnyánszky Attila csillaga.

A nemzeti ünnep után vagyunk egy hónappal: amikor Petőfi Sándor pörgőrúgással irtja a labancokat, a kivezényelt iskolások álmélkodva nézik. A filmet egy Széchenyi-díjas történész is bírálja ugyan, de Rákay Philip kivágta magát egy Kovács Ákos-dalszöveggel. A Zeneakadémia dolgozói egymás után hagyják ott az egyetemet, új rektort még nem sikerült kinevezni, az összeférhetetlen kancellárt pedig felfelé buktatta a minisztérium. De mi más fejezte volna ki szemléletesebben a NER áramvonalasított kultúráját, mint Cillei Ulrik, a Hunyadi László ármánykodója, aki a Don Giovanni el nem bontott díszletei között tévelyegve, zongorakísérettel döngte basszusáriáját. Az Operaházban sztrájk volt, szerencsétlen énekesek kornyikáltak a foghíjas nézőtérnek, miközben a főigazgató úr a mikrofonba sóhajtozott: el lehet menni, ha nem tetszik, haza vagy a hírhedett büfébe.

Ezekben a napokban szivárgott ki az új kulturális törvény tervezete, amely a városi színházak, a zenekarok és az alkotóművészetek totális központosítását és egységesítését célozza meg. Az erőszakos centralizálás, einstandolás, a libsinek, globalistának, megrontónak, öncélúnak bélyegzett művészek elzavarása, lejáratása nem egyszerűen megszokott része a kultúrpolitikának, hanem a lényege; így aztán nem lepődik meg rajta senki, hogy Csák János törvénytervezete alapján még nagyobb hatalmat kapnak az eddig sem nagyon visszafogott kultúrkomisszárok.

A törvénytervezet hármas jelszava az egyszerűsítés, egységesítés és átláthatóság lenne, de úgy tűnik, elsősorban egységesítést eredményez majd, és a lesből támadó cenzoroknak kedvez. A tervezet „kiemelt ágazati intézményeket” jelöl ki: a megyei hatókörű városi színházak a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház, a zenekarok a Vashegyi György dirigálta Nemzeti Filharmonikusok, az alkotóművészetek pedig a Demeter Szilárd által létrehozott Petőfi Kulturális Ügynökség alá fognak tartozni. De megnövekedik a Nemzeti Táncszínházat igazgató Ertl Péter és az Országos Széchényi Könyvtárat vezető Rózsa Dávid szerepe is a saját szakmájában (előbbi Vidnyánszky, utóbbi Demeter szövetségesének mondható). Bár a pontos részletek még alakulhatnak, úgy tűnik, ezek a szervezetek, amelyekbe a kőszínházaktól a külföldi magyar intézeteken át a kulturális örökségvédelemig szinte minden beletartozik, három Aczél György-epigonnak fognak felelni. Hogy miről? Elsősorban arról, amit ezek az erős emberek előírni óhajtanak: műsorpolitikát, pénzügyi stratégiát, szolgáltatási tervet, s nyilván nemzeti érzületet. Annyiban a lépten-nyomon „1984-ezőknek” is igazuk lesz, hogy ez a szűk kör bárkit eltörölhet, ellehetetleníthet, aki kultúrát csinál és állami hozzájárulásban is reménykedik. A miniszter és keretlegényei ad absurdum arról is dönthetnek, milyen könyvek álljanak a falusi kiskönyvtárban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.