Hősök és névtelenek - A médiaháború újabb ütközeteiről - válasz Kozák Mártonnak

  • Koltay András
  • 2009. október 29.

Publicisztika

A közmédia jelenlegi helyzetéért, sőt a torz médiapiac kialakulásáért és tragikus következményeiért a felelősség közösen terheli a politikai elitet (bár nem feltétlenül egyenlő mértékben) és a jog alkalmazóit is. Az igazi baj az, hogy nem alakult ki Magyarországon egészséges közéleti-politikai kultúra, s hogy a közhatalom birtokosai nem hajlanak az időnként elengedhetetlen önkorlátozásra. A médiatörvény tehát nem azért rossz, mert hozzá nem értők írták, hanem mert - talán tudatosan - naiv; mert működőképes politikai közösségre szabták.

A közmédia jelenlegi helyzetéért, sőt a torz médiapiac kialakulásáért és tragikus következményeiért a felelősség közösen terheli a politikai elitet (bár nem feltétlenül egyenlő mértékben) és a jog alkalmazóit is. Az igazi baj az, hogy nem alakult ki Magyarországon egészséges közéleti-politikai kultúra, s hogy a közhatalom birtokosai nem hajlanak az időnként elengedhetetlen önkorlátozásra. A médiatörvény tehát nem azért rossz, mert hozzá nem értők írták, hanem mert - talán tudatosan - naiv; mert működőképes politikai közösségre szabták.

Ám ha a Magyar Televízió jelenlegi helyzetével foglalkozunk, nem feledhetjük el, hogy a médiatörvény a szabályozás alapkövévé tette az egyes politikai erők kiegyensúlyozott jelenlétét a legfőbb irányító testületnek számító közalapítványok kuratóriumi elnökségében. A törvény a "kormányoldal-ellenzék" felosztást alkalmazza: a testületekbe a kormánypártok és az ellenzék azonos számú jelöltet delegálhatnak.

Az SZDSZ kuratóriumi delegáltjai tavaly tavasszal átültek az ellenzék soraiba, helyükre újabb szocialista tagokat választott a parlament. Bár nem vitatom el egyetlen tagtársam autonómiáját sem, azt látom, hogy a fontosabb ügyekben feltétel nélküli az együttműködés a korábbi koalíciós partnerek között. A médiatörvény garanciális szabálya - amely persze konszenzus hiányában a működés fékjévé válna - tehát nem érvényesülhet, így az elnökség valamennyi döntésének legitimációja eleve bizonytalan.

Az MTV időközben pedig valóban elborzasztó helyzetbe került. Nyeli a pénzt, és elijeszti a nézőket. Medveczky Balázs ügyvezető alelnök, aki az elmúlt hetekben a bajok legfőbb okozójaként szinte démonizálva lett (vele készült interjúnkat lásd: "Dúl a médiaháború", Magyar Narancs, 2009. október 15.), valójában nem ok, hanem következmény: a naiv és ebből eredően sok helyütt hiányos médiaszabályozás, valamint szegényes politikai kultúránk következménye. Talán nem sértődik meg, ha azt írom: nem az ő személye a legfontosabb kérdés manapság, és nem ő döntötte romba a "királyi" televíziót.

Kozák Márton elnökségi tagtársam számára úgy tűnik (cikkét lásd: Az ember, aki eltévesztette a házszámot, Magyar Narancs, 2009. október 22.), Medveczky "mintha egy pártszövetség háta mögül kiáltaná világgá pártatlanságát". Arra céloz ezzel, hogy az alelnök mai tevékenységét a jövő évi választások vélt eredménye befolyásolja. Az általa felállított "Kozák-törvény" értelmében a kurátorok befolyása akkora, amekkora az őket delegáló párt ereje. Csakhogy a tévé elmúlt hét évének eseményeit szemlélve unfair erre hivatkozni, és óhatatlanul olyan látszatot kelt, hogy itt bizony a játékától megfosztott kisgyermek panaszkodik. Mi ugyanis nem érzünk semmiféle megnövekedett hatalmat, és folytonosan kisebbségben maradunk a szavazásokkor.

A politika konszenzuskeresése hiányában másfél éve nincs elnöke az MTV-nek - az elnökség a civilekből álló "nagykuratóriumon" már nem tudta kétharmaddal áterőltetni saját jelöltjeit. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az MTV - bár részvénytársaságként működik - nem olyan "cég", mint a többi. Itt alkotmányos elvek, szabályok vannak, meg alkotmánybírósági határozatokból épülő médiarendszer. A tulajdonos nem rendelkezik korlátlan mozgástérrel a tulajdonában álló társaság tekintetében, sőt a törvény értelmében - mely kimerítően felsorolja jogköreit - háttérbe kell vonulnia. Idézem az MTV Közalapítvány ellenőrző testületének október 6-i jegyzőkönyvét: "Már az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal körüli vitákban is egyértelmű, konszenzusos célkitűzés volt, hogy a közmédiumok biztosítsák a független nyilvánosság működését, és politikai befolyás még közvetve se érvényesüljön működésük során. Ennek érdekében később - az ún. médiaháború hat évig tartó, szomorú tanulságokat hordozó, kijózanító tapasztalatai után (...) - a sok fáradsággal és szinte azóta is példa nélküli politikai egységgel a háta mögött megalkotott első magyar médiatörvény az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók tulajdonosi testületeit és az azoktól független ügyvezetést külön-külön pontosan körülírt és szűken értelmezendő jogkörökkel, egymással szembeni fékek és egyensúlyok rendszerével látta el."

Ennek a következménye az is, hogy az egyszer megválasztott elnököt csak igen nehezen lehet elmozdítani. Ellenben a szabályozás nem gondolt arra az esetre, hogy elnök hiányában pontosan mi is a teendő. De az alkotmányos demokrácia nem úgy működik, hogy ha egy helyzetre nincsen szabály, akkor az aktuális körülményekre vagy személyekre szabva ad hoc megoldásokat találunk ki (amelyek "véletlenül" akár politikai célokat is szolgálhatnak).

Az ügyvezető alelnök a jelenlegi szabályozási környezetben egyszerűen nem mozdítható el. Elvi síkról szemlélve természetesen nem jó ez így, és nem is lehet kívánatos állapot. De ez van. Még mindig szerencsésebb, mintha politikai delegáltak (ne szépítsük: azok vagyunk) önkényesen, az alkotmányos elvek figyelmen kívül hagyásával keresnek megoldásokat. Ha a szabadon mozgó alelnök ideje alatt csődbe jut a tévé, az természetesen közös tragédiánk lesz - de a tízmilliárdos költségvetési elvonással való közvetlen fenyegetés eredményeképpen biztosan előáll majd a csődhelyzet.

A politika ne akarjon kimenekülni a konszenzuskényszerből, ne próbálja elhárítani a felelősségét - és kiváltképpen ne ilyen otromba módszerekkel! A tervezett elvonás voltaképpen egyfajta visszatérés lenne a korábbi, a Gyurcsány-kormány előtti finanszírozási gyakorlathoz, és így olyan látszatot kelt, hogy "amíg miénk volt az MTV, addig fizettük a számlát, most, hogy elszabadult, pusztuljon!". Miközben például a köztévé éves költségvetésének igen jelentős részét az új székház horribilis bérleti díja teszi ki, ami korábban nem jelentkezett kiadásként.

Kozák Márton azt írja, hogy a kétharmados szabályok léte a jogrendszerben - konszenzusos megoldásokra szerinte kulturálisan alkalmatlan társadalmunkban - működésképtelenséghez vezet. A kétharmados szabályok szerintem csak azzal a feltétellel lennének kiiktathatók a jogrendből (és ezáltal akkor kaphatna a mindenkori választásokon győztes erő teljes felhatalmazást elképzelései véghezvitelére), ha legalább az alapvető kérdésekben létezne a politikai pártok között valamiféle "közös minimum"; ha lenne - akár íratlan - garancia arra, hogy amit az egyik felépített, a másik nem rombolja szét, és eltérő értékfelfogások is békében élhetnek egymás mellett. De vajon fel kell-e rúgnunk a demokrácia alapvető szabályait, a másik véleménye figyelembevételének parancsát azért, mert most nem tudunk élni e szabályok adta eszközökkel? Hadd higgyek inkább abban (még egy darabig), hogy egyszer majd jó útra térünk.

*

Az elnökség folyamatosan próbálkozik azzal, hogy ha már jogszerűen elmozdítani nem tudja, legalább korlátozza az alelnök mozgásterét. Ám legálisan ezt sem teheti meg. A Nap-kelte-szerződés megszüntetésének engedélyezése például nem elnökségi hatáskör; csak a szerződés előzetes jóváhagyása az. Az alelnöki döntés jogszerűsége természetesen vitatható, ám ezt a vitát máshol kell lefolytatni, az elnökség pedig annak eredményét ismerve levonhatja a konzekvenciákat. De amíg nincs választott elnök, sokat nem tehet. Úgyszintén nem szállíthatja le a szerződéskötésekhez való előzetes elnökségi hozzájárulás értékhatárát - mint tette azt az elnökségi többség, legutóbb éppen húszmillióra -, mert a törvény feketén-fehéren a 300 millió forint feletti szerződésekre nézve írja elő az engedélyezést. Amikor az elnökség többsége számon kéri Medveczkyn a jogszerűséget, megláthatná saját szemében a gerendát.

A legtragikusabb azonban az, hogy a közszolgálati média legfontosabb intézménye, az MTV a szakadék felé rohan. Akadnak hangok, amelyek e pillanatnyi gyengeséget az állami médiatulajdon teljes eltörlése melletti érvelésre használják fel. Vitatnák azt, hogy közszolgálati médiára egyáltalán szükség van-e. Hát van. Téved, aki azt állítja, hogy a kereskedelmi szféra valamennyi, a médiával szemben támasztott társadalmi elvárás kielégítésére képes lenne, a közérdek hűséges szolgálójává válhatna, és elvégezné a megfelelő tájékoztatás - demokráciában elengedhetetlen - feladatát.

Kozák Márton nagyra becsült kollégám, elnökségi tagtársam Dugovics Tituszhoz hasonlítja Medveczky Balázst. Téved. Dugovics hős volt, és nemzeti ikon lett, míg az MTV mai irányítóinak és a köztévé tulajdonosi testületében egymással vitázó, küszködő feleknek a nevét - ha így folytatják, folytatjuk - aligha őrzi meg évszázadokon át a közemlékezet.

A szerző az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz - MPSZ által delegált tagja.

Neked ajánljuk