A magyar közvélemény az elmúlt nyolc évben immár harmadszor várja - talán most először valóban izgalommal -, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) mely országo(ka)t választja az Európa-bajnokság döntőjének helyszínéül. A 2012-es labdarúgó Eb megrendezésére benyújtott horvát-magyar pályázatról Bod Péter közölt e lapban írást. (lásd: Sánta Eb, Magyar Narancs, 2007. március 22.) A szerzőhöz hasonlóan a közös gondolkodáshoz való hozzájárulás szándékával szeretnék a cikk néhány állításán elmeditálni. Helyzetemet némileg megkönnyíti, hogy két és fél éve szakmaszerűen dolgozom a pályázatban, így az átlagnál szélesebb körű és mélyebb információkkal rendelkezem - ugyanakkor ez a közfelfogás szerint megkérdőjelezheti a téma iránti elfogulatlanságomat.
*
Bod markáns állítást tesz cikkében: "Magyarország az Eb-rendezésre teljességgel fölkészületlen, a jelentkezés pillanatában egyetlen feltételnek sem felel meg". A 2012-es Eb-rendezésre vonatkozó pályázat kétszakaszos, 2005 novemberében a benyújtott öt pályázat közül három (a horvát-magyar mellett az olasz és az ukrán-lengyel) jutott a második fordulóba. Még a legkiválóbb sportdiplomáciával sem lehetett volna a horvát-magyart továbbjuttatni, ha tényleg egyetlen rendezési feltételnek sem felelünk meg.
Kétség sem fér ahhoz viszont, hogy nem vagyunk felkészültek; esetünkben tehát valóban nem igaz, hogy "akár holnap elkezdődhetne az Eb". Csakhogy ez a másik két pályázat esetében sem igaz. Csak egy példa. Az egyik sokat hangoztatott érv szerint az olaszok kész stadionokkal várják a rendezést. Ez egyrészt nem is feltétele a pályázatnak - másrészt pedig egyetlen olasz stadion sem felel meg az UEFA Euro 2012 szigorú követelményeinek. A cataniai futballbotrány után hirtelen kiderült, hogy az itáliai arénák elavultak, biztonsági rendszerük nagyjából a nullával egyenlő. Ettől persze a nem létező magyar stadionok egy szemernyivel se lesznek alkalmasabbak Eb-rendezésre, de az olaszok ugyanúgy csak ígérni tudják, mint mi, hogy 2012-re majd azok lesznek. 1:1.
Elégtelen országunk közlekedési infrastruktúrája, nincs megfelelő minőségű (mennyiségű van!) szállodánk? Ez megítélés kérdése, a választ nyugodtan rábízhatjuk az UEFA döntéshozóira, akik sok más szempont mellett a fentieket is figyelembe veszik majd, amikor döntenek. Legfeljebb nem mi nyerünk - de ettől még miért ne pályázhatnánk?
*
Az első két pályázat benyújtását nemcsak támogatta, részben ösztönözte is a Horn- és az Orbán-kormány, a 2012-es jelentkezést pedig először a sportminiszter vetette fel - emlékeznek még a nevére? Igaz, Gyurcsány Ferenc még a románokkal szerette volna közösen benyújtani a pályázatot. A politika természetes szavazatmaximalizáló szándéka hátterében a megindult prosperitás, a kedvező gazdasági kilátások és a kézzelfogható közelségbe került EU-támogatások álltak. Mindezek azt ígérték, hogy nagyobb társadalmi megrázkódtatások nélkül tudjuk a rendezési infrastruktúrát megteremteni.
Aztán elkúrtuk.
Amennyiben április 18-án számunkra kedvező lesz az UEFA döntése, úgy a mostani magyar recesszió közepette a szükséges erőforrások előteremtése valóban nem lesz könnyű. Nem az a kérdés, hogy nyereséges lesz-e az esemény vagy sem - az 1984-es Los Angeles-i olimpia óta minden megasportrendezvény nyereséges, ceteris paribus a 2012-es Eb is az lesz. A probléma abban áll, hogy míg a rendező országok számára a hasznok többnyire áttételesen és időben elnyúlva jelentkeznek, addig az igen magas "belépési költségek" koncentráltan jelennek meg.
De talán éppen a Bod Péter által említett, a 2000-ben a mostani helyzetünkkel nagyjából megegyező helyzetű Portugália példája szolgálhat biztatásul: esetleg nálunk is bevonható annyi magántőke, hogy a központi költségvetés mondjuk csak egyharmadnyi terhet vállaljon magára a szűkített, kizárólag a rendezést fedező költségvetésből. Az állam részvétele azonban úgyis nagyobb lesz, ha beleszámítjuk azokat - az Eb nélkül is szükséges, a későbbi fejlesztési tervekben szereplő - beruházásokat, amelyeket egy nyertes pályázat esetén előre kell hozni (rendőrségi felszerelések, úthálózat célzott fejlesztése, városrész-rehabilitáció stb.).
A stadionkihasználtság valóban minden nagy esemény után komoly gond, de talán itt sem rosszak a kilátásaink. A Puskás stadion szerintem a Nemzeti Színházhoz hasonló olyan presztízsberuházás, ami ha nyereséget nem is termel, szükségeltetik egy országnak. A győri stadion magánkézben van, ismereteim szerint megalapozott, hosszú távú üzleti tervvel, és a már épülő önkormányzati tulajdonú székesfehérvári stadion esetében is számolnak az utóhasznosítással. Debrecenben is alternatív megoldásokban gondolkoznak, a város elmúlt évekbeli fejlődése, a sportinfrastruktúra dinamikus kiépülése azt a reményt keltheti bennünk, hogy a városi vezetőknek ebben az esetben is helyén lesz az eszük.
*
Ami a magyar labdarúgás helyzetét illeti, ha árnyaltabban is, de nagyjából hasonlóan látom, mint a szerző. A kép sötét, a honi futball állapota szerintem sem erősíti a pályázatunkat - nem fogalmaztam erősen -, de nem is kizáró ok: a pályázati feltételek között nem szerepel olyan kitétel, hogy a rendező országban kell legalább egy olyan férfinak lennie, aki egy egyeneset tud rúgni a labdába.
A nyertes pályázat viszont éppenséggel komolyan elősegítHETi a magyar labdarúgás fejlődését. Nemcsak a valószínűsíthetően beáramló közpénzek miatt - például a kínai kormányhoz hasonlóan az angol is önti a pénzt a hazai rendezésű olimpiai csapat felkészítésébe -, hanem az óriási hazai és nemzetközi közfigyelem miatt törvényszerűen a futball minden szintjén jelentősen nőnek majd a saját tevékenységből származó bevételek. Közeli és jó példa erre az amúgy sem elmaradott német futballgazdaság vb előtti és utáni fejlődése. Ha Bod Péter aggodalma arra vonatkozik, hogy mindez a közfigyelem és többletbevétel csak lehetőség, de nem garancia labdarúgásunk fejlődésére, egyetértünk. A magyar futballt személyileg és szervezetileg is alkalmassá kell tenni arra, hogy élni tudjon egy esetleges Eb-rendezés nyújtotta isteni adománnyal. Ne egyszerűen öt bő esztendő legyen, ahol érdemi változások nélkül egyszerűen csak felélik a többletbevételeket, hanem legyen a rendezés eszköz a magyar futball felemelkedésére és hosszú távú sikerességére.
Hisz Eb nélkül is ez a feladat. Csak az Eb-vel könnyebb lenne.
