Az Országgyűlés megkezdte a büntető törvénykönyv módosításának általános vitáját. Abban mindenki egyetért, hogy a Btk. módosítására csak különösen indokolt esetben szabad sort keríteni. Ha a törvényalkotók váratlan ötletektől vezérelve sűrűn változtatgatnák a bűncselekmények fajtáit és büntetési tételeiket, az ugyanis kuszává tenné a jogalkalmazást. Idáig úgy látszik, azon se vitatkoznak a képviselők, szükséges és időszerű-e a bűnözés felerősödése ellen hathatós lépéseket tenni. A kérdés csak az, miket. A Btk.-t kell-e szigorítani vagy alkalmazásának eszközeit, újfajta cselekménytípusok büntetendővé nyilvánítására van-e szükség, vagy az eddigi tényállásokhoz kapcsolt büntetési tételek felemelésére. Talán az is vitatéma lesz, valóban hasznos-e az utóbbi a bűnmegelőzés szempontjából. Vagy hiába fenyegetné dupla annyi börtön az elkövetőt, elkövetésekor úgysem ezt mérlegeli, hanem indulatainak, szenvedélyének, kapzsiságának rabjaként hajszolja magát a bűnbe. Érdekes lehetne, de nem valószínű, hogy fölvetné akárki is, alkalmasak-e egyáltalán a bűnelkövetések visszaszorítására a jelenleg használatos büntetési nemek. Vajon csakugyan a szabadságvesztés-e a legelrettentőbb büntetés, vagy a nem aljas, "javítható" bűnelkövetőkkel szemben kísérletezni kellene más, akár teljesen újfajta intézkedésekkel. Előreláthatólag nem leszünk tanúi ilyen vitának. A kormány javaslata és az ellenzék ugyanabban a dimenzióban mozog: ha bűn van, büntessünk. Ha sok bűn van, nagyon büntessünk. Helyesebben nagyon fenyegessünk, mert a bűnüldözés hatékonyságáról nincs szó.
A kormány-előterjesztésnek része néhány szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos módosítás - sajnos a Btk. e tárgyú érdemi reformja nélkül.
Az, hogy a múltban hogyan éltünk szexuális szabadságunkkal, nem csökkenti mai szabadságunkat. A múltbéli szexuális kapcsolat sem jogosít fel senkit az erőszakos ismétlésre. A szabadság és a méltóság a minden helyzetben való szabadságot és méltóságot jelenti. Ezekről az evidenciákról most fundamentális erkölcsi eszmecsere zajlik a Parlamentben. A vita a házasságon belüli nemi erőszak kapcsán nem arról folyik, szabad-e mást megerőszakolni, van-e a férjezett nőnek is emberi méltósága, ezt ma már a zsidózók sem igen vonják kétségbe. Hanem arról, kérhessen-e a megtámadott nő védelmet az államtól akkor is, ha ezzel saját férjét, feltehetően egykori szerelmét juttathatja börtönbe. Az FKgP vezérszónoka, Bánk Attila számára "egyszerűen megdöbbentő, hogy a Ház asztalára idekerülhet" ez a "szüfrazsett vízió". Bánk "a legmélyebb intimszférába, a családi kapcsolatokba történő beavatkozásnak" tekinti "az erőszakos közösülés házassági életközösségen belüli megtörténtét, illetve pönalizálását" (büntetését), "a magyar viszonyok azonban ezt nem teszik lehetővé, a kialakult társadalmi gyakorlathoz ez a törvényjavaslat nem illik".
Ehhez csatlakozott Csákabonyi Balázs (MSZP-vezérszónok). Igazi házassági kapcsolaton belül szerinte ilyen nincs is. Ha mégis lenne, az életközösséget akár egy nyilatkozattal vagy ráutaló magatartással, például másik szobába költözéssel meg lehet szakítani, s a nő máris élvezheti a jogi védelmet férje ellen. Magyarul ez annyit tesz, Csákabonyi ügyvéd szerint a férjeknek joguk van a feleség megerőszakolására mindaddig, amíg a nő az életközösségből ki nem tör. Azaz legalább egyszer. Hogy mi van azokkal a nőkkel, akik nem tudják, hogy kell ilyen nyilatkozatot tenni, akiknek nincs hová menekülniük? Csákabonyi képviselő nem hallhatott még ilyet. Az emberi jogi bizottság szintén MSZP-s előadója, Tóth Pál szerint viszont "attól, hogy valamit nehéz bizonyítani, a bűn még bűn marad, s a házasságon belül is sérülhet az emberi méltósághoz való jog".
Rágcsálni való téma tehát van. A Btk. szexuális bűncselekményekkel foglalkozó fejezetének alapos vizsgálata: nincs. Pedig már a cím is kétségekre ad okot, vajon tényleg ezzel kellene-e foglalkoznia egy büntető törvénykönyvnek: "Nemi erkölcs elleni bűncselekmények". A Btk. eleje szerint azokat a cselekményeket kell büntetni, amelyek veszélyesek a társadalomra. Ha valami tehát bűncselekménynek minősül, akkor minimálisan azt kellene tisztázni, ártanak-e vele. Jogokat vagy fontos társadalmi célokat nem önmagában egy erkölcsi értékrend átlépése sért. A szexuális tevékenységek büntetése ráadásul még a fontos társadalmi érdekek sérelmére sem igen hivatkozhat, hisz szexuális kapcsolatot a társadalommal magával, vagy az államkincstárral, vagy egyéb társadalmi szervekkel, mi tagadás, elég nehéz összehozni. Szexuális bűncselekményeket csak olyan "védett jogi tárgy" sérelmére lehet elkövetni, akivel egyáltalán lehetséges a szexuális érintkezés. A büntetendő szexuális cselekmények körülhatárolásánál az uralkodó erkölcsön esett folt helyett inkább a többi ember jogainak konkrét sérelmét kellene figyelni.
A törvény régi, de nem módosuló szövege aztán tovább árulkodik az erkölcsvédő buzgóságról. Mindjárt beleütközhetünk például a szex megnevezésébe: "a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál: fajtalanság". Azonos neműek bármifajta szeretkezése "természet elleni fajtalanság". Hogy ezek a kifejezések megbélyegzik, megalázzák a közösüléstől eltérő módon szerelmeskedő személyeket, hogy az állam nevében értékrangsort teremtenek az emberek ízlései, érzelmei és szokásai között, hogy megengedhetetlenek egy pluralista, az emberek sokféleségét, magánéletét és szabadságát tisztelő jogállam törvényeinek kifejezései között, a módosítások előterjesztőit, úgy látszik, nem aggasztja. A mai, egyoldalúan csakis a büntetések szigorítására koncentráló kampányba, valljuk be, nem is férne bele holmi szimbolikus gesztus az állam világnézeti semlegességének kedvéért.
Pedig úgy a "fajtalanság, mint a természet elleni fajtalanság" kifejezések több száz éves múltra tekintenek vissza, ha nem is a magyar, de a német büntetőtörvényekben. A múlt század végének magyar Btk.-jában a "természetelleni fajtalanság" egyrészt a férfiak között véghezvitt, közösüléshez hasonló tevékenységeket, másrészt bárminemű embernek állattal elkövetett "bestialitását" jelölte. De a Regensburgban 1532-ben elfogadott Btk. (Carolina) alapján keresztény és zsidó nemi érintkezését is a fajtalanság fogalma alá vonhatták. Változatos tartalmakkal töltötték meg az idők folyamán a szodómia "fogalmát" is, amely Ausztriában például a nők közötti tevékenységekere is vonatkozott. A pederasztia eredeti görög jelentésétől elválva "immissio penis in anum"-ként élt, és néhol akkor is büntették, ha az "anus" nőé volt.
De ha belenézünk a konkrét szabályokba, láthatjuk, a törvénynek nemcsak a címe és kifejezései elfogultak, valójában sem pontosan azt bünteti, ami sérti az emberek jogát a szexualitásukkal való rendelkezésre. Jelenleg a jog azt a célját is csupán hézagosan éri el, hogy megvédje az embereket az akaratuk ellenére folytatott szextől. Ez persze részben a törvényszöveg alkalmazóin múlik. A bírói jogalkalmazás szerint például "a fajtalanság csak a passzív alany testének közvetlen, fizikai érintésével valósul meg", továbbá akkor büntetik az elkövetőt, ha cselekménye a saját nemi vágyának kielégítésére irányul. Így például nem szexuális erőszakért, hanem csak szolgálati visszaélésért büntették meg azokat a katonákat, akik társukat fizikai erőszakkal, illetve további erőszakkal való fenyegetéssel arra kényszerítették, hogy előttük önkielégítést végezzen, holott nem vitás, hogy ez a sértett szexuális szabadsága ellen elkövetett bűncselekmény volt.
A törvényszöveg hiányosságai közül sorrendben az első a Btk. 197. paragrafusa, amely büntetlenül hagyja a férfiak sérelmére elkövetett erőszakos közösülést. Nem gyakori ugyan ez, de a törvénynek csak egy szaván múlna, hogy "nő" helyett "más" legyen a sértett megjelölése.
A fiatalokat óvni hivatott, szintén érintetlen szabályok fölöttébb irracionálisak. Az világos, hogy kétes értékű, megrázó, sőt méltatlan lehet az olyan szexuális kapcsolat, amelynek egyik résztvevője a másiktól függ. A Btk. 201. paragrafus (1)-nek a közösülést tiltó része, valamint a 199. paragrafus azonban a fiatalok védelme jegyében igen kis korkülönbségű résztvevők szexuális kapcsolatát is börtönnel fenyegeti. Például ha két olyan fiatal közösül, akik közül az egyik egy nappal elmúlt 14 éves, míg a másik csak egy nap múlva tölti be e kort, akkor az "idősebb" ezért büntethető. Hasonló a helyzet olyan szerelmeseknél, akik ugyanahhoz a nemhez tartoznak, csak ott a kritikus küszöb a 18. életév. Ez ráadásul hivatalból üldözendő, még akkor is, ha a fiatalok szerelmét szüleik helyeslik. Két nappal hamarabb vagy még korábban, vagyis amikor még mindketten 14, illetve 18 alatt voltak, érintkezésük nem büntethető. Mitől lesz a két nap alatt bűncselekmény? De egy 18. évét éppen egy nap híján be nem töltött fiatal bárkivel legálisan létesíthet szexuális kapcsolatot, aki betöltötte 12. évét, feltéve, ha nem közösülnek. Kétséges, hogy valóban szándékában állott-e ilyen anomáliákat előidézni a törvény kiagyalóinak, de józan ésszel nem tudok érveket találni fenntartásuk mellett sem.
Ha a büntetés funkciója az, hogy megvédje a gyermekeket attól, hogy őket mások fondorlatos módon szexuális aktusra bírják, akkor egy alkotmányos Btk.-nak valóban csak az olyan életkorú partnert lenne szabad büntetnie, akivel kapcsolatban pusztán életkora alapján teljes bizonyossággal kizárható, hogy a gyermekkel való szexuális kapcsolata a gyermek valóban szabad elhatározásán alapult. A büntetőjog bevonása az egyén pszichés fejlődésének védelmében csak a kirívóan egyenlőtlen felek közötti szexuális viszonyok megakadályozására lehet indokolt. Nem tekinthető a védett jogi tárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó világos, alkotmányosan indokolható törvényhozói akaratnak az, ha a 14 évnél egy nappal fiatalabb gyermek védett a 14. évnél egy nappal idősebbel szemben, míg két nap múlva egy hasonló helyzetben maga minősülhet bűnelkövetőnek. A szexuális szabadságnak egyéni jogként való kezelése éppen azt nem veszi figyelembe, hogy általában több ember együtt él vele. A szexuális érettség "megszerzése" helyett a jognak tehát azt kellene figyelembe vennie, vajon a partnerek egyenlő döntési szabadságot élveznek-e. Ez lehetne összhangban a céllal, hogy a serdületlen és serdülésben lévő gyermekeket megóvják a befolyásolhatóságukkal való visszaélésektől.
A megoldás egyszerű lenne: ne legyen büntethető az, akinek életkora a sértett életkorát bizonyos számú évvel meg nem haladja. Ezzel elkerülhető lenne olyan kapcsolatok kriminalizálása, ahol a résztvevők szexuális érettsége hasonló fokú, illetve amit egyes családok, szubkultúrák normálisnak tartanak. Például romáknál könnyen előfordulhat 13 és 20 éves pár, ami esetleg éppen a fiatalok és az egész család vágya. Ha ilyenkor a gyámhatóság él a magánindítvány előterjesztésére való jogával, úgy az állam erkölcsi diktálásának leszünk tanúi. Nem lenne jó, ha létező és saját közegében normálisnak tartott magatartások fölött börtönbüntetést lebegtetnénk.
További probléma, hogy a Btk. 199. paragrafusa a túlságosan magas, 18 éves korig is "sértettnek" tekinti a fiatalt az azonos nemű szerelmével folytatott kapcsolatában. A Btk. 199. paragrafusa így tiltja például 17 és 21 éves azonos nemű szerelmesek szexuális kapcsolatát. Jóllehet egy ilyen párnál valószínű, hogy a 21 éves erotikusan érettebb, mint a 17 éves, a büntetőtörvényi beavatkozás mégis aránytalanul súlyosan korlátozza szabadságukat. Jogi következmények levonásához, esetünkben valakinek a börtönbe zárásához biztos érvek kellenek. Nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy bármely 17 éves fiatal csakis idősebb partnerének manipulálása alatt bocsátkozna szexuális kapcsolatba. Hisz azt sem lehet eleve tudni, hogy a 21 (31, 41, 51) éves partner egyáltalán kicsivel is gyakorlottabb-e a szexben, mint a 17 éves.
Szerény véleményem szerint a büntetőjog szerepe nem terjedhetne tovább az egyértelműen, minden esetben veszélyes magatartások szankcionálásánál.
Fokozott védelemre szorulnak a gyermekek a feléjük rendelt elkövetőkkel szemben - ez világos. Ugyanakkor nem alkalmas e védelemre a "vérfertőzés" büntetése, mert ez szigorúan a vérrokonsághoz köti a büntethetőséget. A családtaggal való szexuális visszaélés nem elsősorban a recesszív géneken hordozott betegségek véletleneinek megelőzése miatt felháborító vagy egészségtelen, hanem a gyermeknek a nevelői hatalommal való manipulálása miatt. Ami a genetikai károsodásokat illeti, bőven elég lenne a rokonok közti házasság tilalma. A nevelőszülők azonban ugyanolyan módon visszaélhetnek örökbefogadottjukkal, mint szüleik. Vagy az állami intézet nevelői. Másfelől miért kell kétéves szabadságvesztéssel fenyegetni például tizenhat éves testvérek egymással való szexuális kísérletezését? Fiúk közt talán ez nem is ritka. Hol van ennek a bűncselekménynek a sértettje?
Nem tűnik racionálisnak a 18 év feletti egyenes ági rokonok kölcsönös büntetése sem. Az elutasító közvélekedés folytán valószínűleg az egyik fél tolakodásával jön létre az ilyen. Ám a jelenlegi törvény egyformán bünteti mindkét felet. Egy 20 éves lány, ha apja tolakodásának enged, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az erőszak sértettjeként ugyan nem lenne büntethető, ám ha az apa tolakodásának foka nem éri el az erőszak megállapításához szükséges fokot (élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés), úgy esetleg épp önmagát jelentheti föl. Azt viszont nem lehet törvényileg megragadni, hogy egy szülő-gyermek viszonyban mikor ki az erősebb fél. A rábeszélés tényét is nehéz lehet bizonyítani, tehát nemigen lehetne a rokonok közti szex tiltásának megfogalmazását úgy elképzelni, hogy az csakis azt a felet sújtja, akit józan ésszel hibásnak tartanánk. Az meg mégiscsak sértené a jogbiztonságot, ha azt mondanánk, hogy bűntettet követ el a résztvevők egyike, és a bíróság állapítja meg, hogy kit van kedve leültetni. Ha pedig a felek kölcsönös, befolyástól mentes elhatározásból, minden előítélet és kulturális visszatartás ellenére mégis érintkeznek, akkor kinek a jogát vagy jogos érdekeit sértik ezzel?
