Lapzártánkkor talán már útnak indultak Belgrád felé azok a nisi egyetemisták, akik rendőrségi jegyzőkönyveket visznek gyalog Belgrádba (240 kilométer), hogy megmutassák őket az Elnöknek. Az Elnök ugyanis azt találta mondani, hogy hamisításokról márpedig nem tud. Az említett jegyzőkönyvek igen. A nisi városi bíróság érvénytelenítette a helyhatósági választásokat érvénytelenítő (azaz a hamisításokat szentesítő) határozatot. Nisben minden jel szerint ellenzéki polgármester lesz, és lehet, hogy Belgrád sem ússza meg; a hatalom engedni kényszerül. És ez fényes perspektívákkal nem kecsegteti.
Mert nem csak arról van szó, hogy negyedmillió embert még Milosevic, a balkáni társadalomtechnológia zsenije sem tud szétlövetni, megverni, bezárni (legalábbis nem így, egyik napról a másikra; ilyen munkát csak hosszabb határidővel vállal), hogy erre talán még az ő hű rendőrsége sem lenne képes. Az úgynevezett nemzetközi közösség is elkezdte nagyon nem szeretni őt. Az EBESZ megfigyelőket küld Jugoszláviába, akiknek - a szervezet történetében eddig példa nélküli módon - nem a szavazócédulák leadását, hanem utóéletét kell megfigyelniük; és ajánlásaikat sem az EBESZ-ből már rég kinézett Jugoszláviának, hanem - jól értsük - az Egyesült Államoknak kell megtenniük. Közben az EU-csúcson csúnyán megfeddik Szerbiát (és Horvátországot) a sajtószabadság csorbításáért, valamint nyilatkozatban szögezik le, hogy Boszniának egységessé kell válnia. Közben Vuk Draskovic meg egy Vojin Dimitrijevic nevű jogászprofesszor Genfben tárgyalnak John Kornblummal, az amerikai elnök balkáni különmegbízottjával. Az ellenzék minimális követelésének teljesítése, a csalás visszacsinálása nélkül Milosevic a gazdasági és politikai karantén visszaállítására számíthat. Meg arra, hogy a szerb pozíciók jelentősen meggyengülnek Boszniában. Hogy a közvélekedés által amúgy is vereségként felfogott daytoni rendezés még rosszabbra is fordulhat - erre Michael Steiner, az ENSZ boszniai különmegbízottjának, Carl Bildtnek a helyettese célzott.
De a szerb ellenzék most már egyre többet akar (a több mint három hete tartó tüntetéssorozat elején csak azt kérte: Milosevic fogadja el a vereséget). Azt például, hogy a jövő májusi szerbiai parlamenti választások nemzetközi felügyelet alatt folyjanak. Meg hogy Milosevic benézhetne Hágába is. Hátha ott tartják.
Ha Milosevic addig ügyeskedik is, hogy megússza azt, ami Szerbiában zajlik, a mostani események mindenképpen forradalomnak számítanak. A szerbek civilizáltan, kitartóan, fegyelmezetten - végső soron roppant szimpatikusan - mondták ki, hogy elegük van. Az, ami Belgrádban történik, talán csak Prágához hasonlítható, itt az ideje, hogy Magyarországon (is) árnyaltabban alkossanak véleményt róluk.
Azt a kommunistát, aki legutóbb lövetni próbált a távozását követelőkre, egy Daciából rángatták ki nem sokkal utána; későbbi sorsa ismeretes. Milosevic most talán rendes kommunista módjára fog viselkedni. Májusig még meghúzza magát, aztán elkullog: ha ügyes, még Hágát is megúszhatja. Azok meg, akiknek kételyeik vannak azokkal kapcsolatban, akik utána jöhetnek, gondoljanak 1990 májusának Magyarországára.
