n Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke elég nagy csendben van úgy két hete ahhoz, hogy a gyanú mind alaposabbá váljon. Hétfőn megnézte az iratokat, és lapzártánkig, kedd délig nem szólt egy kukkot sem. Előbb-utóbb biztos mond valamit: nem tudott semmiről, arról meg, hogy kartont készítettek róla, még annyit sem, vagy tudott, de nem jelentett, vagy jelentett, de a hazát védte, miért, ha a miniszterelnöknek szabad, akkor neki is, és még mindig jobb, hogy ő csinálta, mintha valaki más, etcetera, etcetera, ez tényleg tök mindegy. Ha titkos megbízott volt, kis lépéshátrányban van a miniszterelnökkel szemben, aki azonnal beismerte a kémelhárítást, de ennek sincs nagy jelentősége, nem vagyunk egyformák. Ennél valamivel érdekesebb, hogy megmarad-e a rádió elnökének, vagy lemond, netán lemondatják-e hívei és politikai gazdái. Erre nem vennénk mérget, sőt, még arra sem, hogy a D-209-ezés alábbhagy: a komcsizás irracionális tevékenység, a komcsizó nem tesz különbséget, nem von párhuzamot és nem következtet, a komcsizás tulajdonképpen nem más, mint mindennek a hiánya. Ha Kondor lebuktatói arra számítottak, hogy a komcsizók abbahagyják a komcsizást, vagy legalább kicsit kushadni fognak, tévedtek. Némi zavar persze biztos lesz odaát - a D-209-es ügy sem múlt el nyom nélkül, hogy mást ne mondjunk, élőhalottat csinált a kisebbik koalíciós pártból.
De mibe kerül ez nekünk? És hanyadszor fizetünk megint ugyanazért?
Jó-e, hogy a Népszava nyilvánosságra hozta Kondor kartonját? Ja, persze, az a dolguk, ezért fizetik őket az olvasóik. Az se volt baj, hogy a miniszterelnökről kiderült, ami. Az már érdekesebb, hogy honnan a pokolból jutottak hozzá ahhoz a dokumentumhoz? Szorgos tényfeltárással, no persze. Meséljék a nagymamucikájuknak: előbb lesz az, hogy attól kapták meg azt a papírt, akinek a tulajdonát a papír képezi, vagyis valamelyik titkosszolgálattól. Ez esetben a Népszava nem tényfeltárt, hanem egy törvénytelen politikai játszmában vállalta a küldönc szerepét, tudják, mintha a teknőc a Doktor Bubóban morfiumrecepteket kézbesítene. Ám ez még nem minden.
Januárban hatályba lépett az állambiztonsági levéltárról szóló törvény. Ennek értelmében a titkosszolgálatok átadják a III/összes ügyosztály iratanyagát ennek az új intézménynek, s ez az iratanyag részben és bizonyos feltételek mellett kutathatóvá válik. Azok, akiket az iratok megfigyeltként tartanak nyilván, a rájuk vonatkozó anyagokat megtekinthetik; ha az ügynök (spicli, kém, elhárító) közszereplőnek minősül, akkor az iratokba harmadik személy is betekinthet. A gyakorlatban ez a következőképp fest: a kutató kikéri a közszereplőre vonatkozó iratokat a levéltártól. A levéltár erre megkérdezi az illetőt: vajon közszereplőnek gondolja-e magát. Ha nem, akkor a kérelmező bírósághoz fordul, a bíróság pedig dönt. Ha utóbbi szerint az illető közszereplő, az iratok kutathatóvá válnak.
Az átadást háromtagú, független, civil bizottság felügyeli: ők gondoskodnak arról, hogy a titkosszolgálatok csak méltányolható nemzet- vagy személyes biztonsági érdekből tarthassák titokban obsitos vagy még mindig fungáló ügynökök, elhárítók és kémek kilétét. A bizottság munkája nyomán a levéltár, ha szükségesnek tartja, a vitatott minősítésű iratokat a bíróságon perelheti el a titkosszolgálatoktól.
Mindezt mérlegelve: a rádió elnök asszonyának kartonja előbb-utóbb törvényesen is nyilvánosságra vergődött volna. Inkább utóbb, mint előbb, hiszen az iratátadás hatalmas munka, s bizonytalan, a levéltár mikor nyithatja meg kapuit a kíváncsiak előtt.
Gyanítjuk, ez az utóbb, ez zavarhatott valakiket szerfölött. Ezért aztán az iratátadást felügyelő bizottság soros elnöke, Sipos Levente a múlt héten szétnyilatkozta az agyát arról, hogy a Népszava által közölt dokumentum hiteles. Vagyis hogy Sipos az átadott dokumentumokat nem nézte meg, csak távolról, de azért látta, és ha már így alakult, ha már ekkora az érdeklődés, akkor ő most mit szarozzon. Kondor nekik dolgozott, na. Később még helyesbítette is a slendrián hírlapírókat: nem társadalmi, hanem titkos megbízott volt.
De Sipos Leventét semmi és senki nem hatalmazta fel arra, hogy jártassa a száját. A szinte vadonatúj törvénynek, amelyet, emlékezzünk, hosszú és aprólékos munkával dolgoztak ki az Igazságügyi Minisztériumban a kémbotrány után, esélyt sem hagytak. Mielőtt megmukkanhatott volna, lefejelték, a földre vitték és kitaposták a belét. Az az ember, aki ezt élő, egyenes tévéadásban megtette, az ügynökkérdésben a közbizalom legfőbb letéteményese. `t jelöltük ki arra, hogy a nyilvánosság érdekében és védelmében a titkosszolgálatokkal alkudozzon. ` az, aki a nevünkben megismerheti a titkosszolgálatok legrejtettebb zugait is.
Igaz, most már a lekomcsizottak is visszakomcsizhatnak, és ez kétségkívül fényes győzelem.
Rögzítsük az új alkotmányban is.
