Publicisztika

Ha unokáink valami oknál fogva visszatekintenek majd a 2002-es esztendőre, alighanem arra fognak emlékezni - s talán leborulni is miatta -, hogy ekkor kaptunk meghívást az Európai Unióba. Nekünk azonban eddig nem adatott meg a távlatos megközelítés élménye. A közbeszédet változatlanul az áprilisi választások és azok utórengései határozzák meg. A kormányváltást hozó választásokról a bölcs elemzők szinte mindent elmondtak már. Miközben a két forduló olyan szoros eredményt hozott, hogy abból csak a váteszek és madárjósok tudtak "trendeket és törvényszerű folyamatokat" kiolvasni, a harmadik fordulóként is felfogható önkormányzati választás már félreérthetetlenül mutatta a közhangulat átrendeződését. Ez nem egyszerűen a "győzteshez húzás" politológusok által kedvelt közhelyéről szólt: sokkal inkább a túlhevült tavaszi kampányt követő mentális, kulturális átrendeződésről.

Most, hogy a majdan hazánkba áramló agrár-eurómilliárdokról Koppenhágában végül - szívélyes, kétoldalú fogcsikorgatás közepette - elfogadható kompromisszum született, érdemes elgondolkodnunk: mi lesz itt szűk másfél év múlva? Miként válhat európai polgárrá, uniós költségvetési jogalannyá a magyar paraszt? Mi lesz, ha másfél év múlva szembetalálkozunk azzal a kíméletlen igazsággal, hogy kistermelőink zöme teljességgel fölkészületlenül lépi át az unió küszöbét?

aMint tudjuk, idén már két választási vereséget is elszenvedett a Fidesz-féle régi/új jobboldal - ám ugyanakkor a győztest korántsem tudnánk ilyen határozottan beazonosítani. A hatalomra került ún. baloldal, minden ellenkező értelmű állítással szemben, éppen hogy nem baloldali, s végképp nem szocialista - vagy ha mégis az, úgy e kifejezés úgyszólván semmit sem jelent. A nevében továbbra is szocialista párt persze hagyományosan távol tartja magát bármiféle határozott ideológiától, és képviselői amúgy sem úgy néznek ki, mint akik legalább egy értelmes társadalompolitikai/ideológiai víziót ki tudnának magukból izzadni.

Aközvélekedésben sokszor öszszekeveredik, sőt szinte egyenértékű fogalomként jelenik meg a nyilvánosság és az - igen sok esetben üzleti vagy banktitkot képező, minősített - adatokhoz való korlátlan hozzáférés lehetősége. Ha ez utóbbi nem teljesül, rögtön korrupciót gyanít a közvélemény. Ezzel az ítélettel semmiképpen sem érthetek egyet: a pénzügyi ellenőr szemüvegén át nézve a nyilvánosság és az üzleti titok összefüggései jóval árnyaltabbak. Meggyőződésem: nem egymást kizáró törekvés, hogy a közpénzek felhasználásának nyilvánossága - az átláthatóság - és az üzleti titok védelme egyidejűleg érvényesüljön. Korántsem biztos ugyanis, hogy a transzparencia közérdeke azt jelenti: bárki bármibe, bárhol, korlátozás nélkül beletekinthet.

Hogy Koppenhágában a magyar tárgyalódelegáció úgy viselkedett, mint az a nyerőgépfüggő, aki nem, nem és nem hiszi el, hogy homályos tekintete előtt már megint a reménytelen szilva-körte-szőlőkombináció bontakozik ki, s a kijelző a 0 forintot villogja makacsul, az történetesen abszolúte a javukra írandó. A miniszterelnök és küldöttsége, Kovács külügyminiszter és Juhász Endre főtárgyaló még múlt péntek este is eszeveszetten rázták a félkarú rablót, pedig akkor már erősen pakolták a székeket felfele az asztalra, a koppenhágai takarítónő pedig partvisával azt hadonászta, hogy stangningsdaks, ami zárórát jelent (igaz, svédül), esetleg hogy lukket, lukket (ami már inkább dánul lesz, de valószínűleg nem jelent semmit). A hírek szerint az utolsó előtti tárgyalási körben Medgyessyék álltak fel az asztaltól, hogy ha nem, hát nem, legfeljebb nem lesz díszvacsora, eltárgyalgatunk még egy darabig, oszt´ hazamegyünk. De Prodi és Verheugen nem reszkírozták a blamázst, inkább megfejelték az agrártámogatásokat, ha azt vesszük, nem is kevéssel; az apró csörgésére mindenesetre a cseh és a szlovák delegáció is visszasompolygott a kocsmaajtóból, és nekik is leesett valami. (A lengyelek már korábban kibrusztolták maguknak azt, amit akartak, de a 35 milliós Lengyelország mindvégig külön pályán versenyzett, és különben se irigyeljük őket a parasztjaikért; szegény baltiak torkán pedig azt tolt le az EU, amit nem szégyellt.) A magyar tárgyalók jól alkudoztak Koppenhága előtt, a versenyfejezet lezárásakor is. A multik adókedvezményei ügyében született megállapodás vagy 300 milliárd forint nyereséget (veszteség elmaradása) hoz a konyhára, és nyilván sokkal rosszabb lett volna elbukni ezt a lét, még akkor is, ha tudjuk, hogy a multiknak nyújtott adókedvezményekkel a magyar munkaerő szakképzetlenségéért és a magyar oktatás gyalázatos színvonaláért fizetünk mindannyian, és hogy a magyar kormány az amerikai világcégekkel (a nagyon nagy tőke! brrrrr!) fútt egy követ e tárgyban, szemben az unióval.

Akormány nagyszabású privatizációra szánta el magát, mondván: a költségvetési hiány óriási, és így a privatizáció kényszer. Jó esély van rá, hogy az elképzelés hamarosan döntésekben ölt testet, és az állami tulajdonú vagyon nagy részét eladják. Az ellenzék tiltakozik. A hiány, mondják, a nyáron és az önkormányzati választások előtt elköltött milliárdoknak tudható be. A koncepció nélkül eltapsolt öszszeg 320 milliárd forint. A privatizáció nem kényszer, hanem a szocialista párt kétségbeesett kísérlete arra, hogy eltúlzott és a tavaszi kampány alatt a fejekbe sulykolt ígéreteinek valahogyan eleget tegyen; hiszen csak ezek révén nyerhették meg a választásokat. Egy másik vád szerint többről van szó, jelesül arról, hogy az új kormány mögötti hatalmi elitet csak privatizációval lehet kielégíteni.

Most, hogy első fokon tizennyolc hónap (három évre felfüggesztett) börtönt kapott ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-alelnök és egykori országgyűlési képviselő, végre elgondolkodhatunk: vajon győzött-e az igazság.

Valószínűleg nem sok katolikus püspök bontott pezsgőt szombaton arra a hírre, hogy a Szentszék megnevezte Paskai László bíboros-prímás, budapest-esztergomi érsek utódját. Bár a püspökkari konferencia elnöke, a magyar katolikus egyház de facto feje még három évig Seregély István egri érsek marad, és Erdő Péter formálisan csak az esztergomi főegyházmegye első embere lesz, ideje annyi, mint a pelyva. Erdő idén múlt ötvenéves: a kánonjog szerint hetvenöt évesen, 2027-ben kell majd felajánlania lemondását.

Az aszimmetria, amely a világpolitika európai és washingtoni biztonsági szempontjait egyre inkább jellemzi, a NATO-bővítésről döntő prágai csúcstalálkozón minden eddiginél jobban kiütközött. Franciaország és Németország a NATO-t másodlagos tényezőként kezelve az uniós struktúrákat igyekezett erősíteni, míg Bush elnök a szövetség előtérbe tolásával próbálta az európai külpolitikai célokat keresztezni.

Nem hiszem, hogy Orbán Viktor volt és Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök, Martonyi János volt és Kovács László jelenlegi külügyminiszter, vagy Varga Mihály volt és László Csaba jelenlegi pénzügyminiszter láttak már tüdőrákost meghalni. Ha láttak volna, talán nagyobb empátiával közelítenék meg a dohányzás problematikáját, s nem fáradoztak volna, illetve fáradoznának a dohányipar érdekében az uniós tárgyalásokon. Csúnya vég, egyszer véletlenül tanúja voltam egy haláltusának. Azóta gyakran gondolok rá. Rohadt dolog lehet apró darabokban kiköhögni a tüdő egy részét, és lassan megfulladni. De nemcsak az iszonyú szenvedés megrázó, hanem az évekig tartó vegetálás is, amit a családnak végig kell asszisztálni. Az áttételes tüdőrákot Magyarországon csak kevés helyen tudják érdemi fájdalomcsillapítással elviselhetővé tenni. A többség rengeteget kínlódik, komoly fájdalmai ellenére lelkiismeretes orvosok kényszerítik az életben maradásra, még az utolsó utáni stádiumban is. A közhiedelemmel ellentétben a tüdőrákos csak betegsége végső fázisában részesül állandó kórházi ápolásban, addig otthon krákog, hörög, fulladozik. A légszomj és a halálfélelem önzővé teszi a beteget; aki végigcsinált már egy kemoterápiát vagy egy radikális tüdőműtétet egy tüdőrákos mellett, az tudja, miről beszélek. Évente négyezer ember hal meg így, kínok között; 90 százalékuk kifejezetten a dohányzás miatt.

Mit kezdjen magával az a magyar, aki - nyilván valami neveltetési hiányosság miatt - történetesen nem utálja szívből a románokat? Magyar-e az a magyar, aki nem gondolja úgy, hogy a román alacsony homlokú népség, ott szőrös, ahol másnak eszébe se jutna az lenni, és feszt azon mesterkedik, hogyan lopjon, csaljon, hazudjon?

Hosszú pedzegetés után előttünk a bizonyosság: lemond posztjáról az ORTT elnök asszonya, utódját az ország háza választja meg, s ő aligha Orbán Viktor személyes jó ismerőse lesz.

Az új státustörvény és a magyar nemzetpolitika lehetőségei

Teljes egy napig bizonytalanságban lebegett az egész ország: vajon kizárólag magyar termék lesz-e a pálinka, vagy osztozni kell rajta a románokkal. Nos, szerencsénk volt: az EU illetékesei szerint a jövőben miénk és csak a miénk a pálinka, ja és még az osztrákoké, hogy rohadjanak meg, akik helyenként szintén főznek barackpálinkát (nyilván az egykor Prónay által kormányzott Lajtabánságban, hol másutt, elvégre zergetollból, édelvájszból és bőrnadrágból elméletileg nem lehet pálinkát főzni - bár ha sátorlapból igen...). Korai azonban az öröm: lehet, hogy a tokaji meg a pálesz megvan, de még további, sajátságosan k. und k. európai termékek, eljárások, know-how-k és praktikák százai, sőt ezrei várnak arra, hogy levédjük őket a magunk számára, elvégre, mint azt politikusainktól is gyakorta halljuk, nem mehetünk üres kézzel az unióba. Hogy rögvest az alkohollal folytassuk a sort: nem elég a tiszta gyümölcspálinkát levédetni (ez amúgy is csak igen kis részét teszi ki a tömény szeszek kereskedelmi forgalmának), hiszen ott vannak a legendás, hidegen kevert fekete és barna címkés cuccok, s ha már itt tartunk, a kevert, amelyhez fogható aligha akad széles egy Európában. S már vetett ki, hogyne vetett volna még ennél is súlyosabb hungarikumokat magából a magyar talaj: elég csak a Top Turul Kft. által egykoron gyártott és forgalmazott Hun-Mix márkanevű vörösboros kólára gondolni.