Kinek jó, ha Moldova Romániával egyesül?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. május 19.

Publicisztika

Elég megnézni a számtalan brüsszeli, strasbourgi rendezvényt, melyek az orosz energetikai befolyást-behatolást próbálják előmozdítani; a jobbikos Kovács Béla mellett ezeken leginkább a balti orosz képviselők jeleskednek.

Múlt szombaton több ezren – főként fiatalok – tüntettek Moldova fővárosában, Chişinăuban, az ország Romániához csatlakozását követelve. Az apropót a rendezvényre az Oroszországhoz csatolás (nem épp kerek) évfordulója adta: 203 évvel ezelőtt, 1812-ben szállta meg a cári birodalom a területet. A román fennhatóság ideiglenesen csak az első világháború után tért vissza, majd a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió 1940-ben megszállta, a második világháború után pedig végérvényesen berendezkedett. Moldova csak 1991-ben, a Szovjetunió felbomlását követően vált először független állammá – a vita a Romániához való csatlakozásáról azóta is tart.

false

A lakosság nagy többsége, közel 80 százaléka – etnikuma és nyelve szerint – román, ám az oroszosítás, pontosabban a romántalanítás évszázadai nem múltak el nyomtalanul, így a legutóbbi felmérések szerint a 3 és fél milliós Moldova lakóinak 76 százaléka vallja magát moldvainak, s csak valamivel több mint 2 százaléka tényleges románnak. Ennek dacára a Romániához csatlakozást ennél sokkal többen támogatják, nem utolsó sorban amiatt, mert így a terület egy csapásra az Európai Unió része is lenne, annak minden gazdasági és biztonsági előnyével együtt.

Bár a Moldovával való unió kérdése nem osztja meg Románia lakóit, azért vannak viták. Egyrészt sokan felteszik a kérdést: a nemzeti célok elérésén, azaz Nagy-Románia újrateremtésén túl milyen áldozatokat is kellene meghozni az országnak, hogy ténylegesen létrejöjjön az unió? A rendkívül szegény és kulturálisan is „Európán kívül” eső ország befogadása már most jól átlátható konfliktusokat gerjesztene, ha az egyesülés máról holnapra bekövetkezne.

Ám a gazdaságiakon túl vannak más szempontok is. Erdélyi magyar radikálisok nemegyszer fogalmaztak meg olyan véleményt, hogy egy moldovai csatlakozással tovább nőne Románia kisebbségi lakosainak száma; Moldvában 8 százalék ukrán él, az oroszok számaránya pedig legalább 6 százalék; és a ma moldovánoknak mondott lakosok körében is sokaknak tisztázatlan a hovatartozása. Velük összefogva vizionálnak nagyobb mozgásteret maguknak azok, akik radikális változást sürgetnek a mai Romániában. Hogy egy ilyen összefogásnak az elméleti lehetőségen túl milyen realitása lehet, azt nehéz megmondani, de jelentőségét túlbecsülni nem lenne célszerű. Elvégre Csehország és Szlovákia 1992-es szétválását is azért támogatta lelkesen oly sok felvidéki magyar, mert úgy gondolták: egy 5 és fél milliós államban számarányuk, így politikai befolyásuk is sokkal nagyobb lehet, mint egy 13 milliós államszövetségben. Hogy ez mennyire volt bölcs elképzelés, azt az azóta lezajlott fejlemények eléggé kétségessé tették.

Elemelkedve a korlátolt nemzeti szempontoktól, európai perspektívából szemlélve Moldova Romániával való egyesülése kifejezetten javára válna a kontinensnek, így az unió összes polgárának. Persze, felhozható érvként, hogy még az oly jelentéktelen piac is, mint a moldáv, már önmagában haszon; ám főleg biztonságpolitikai jelentősége lenne annak, hogy egy olyan feszültségekkel teli helyzetben, mint a jelenlegi, a NATO kapacitásai bővüljenek. Ne feledjük, a térségben Lengyelország mellett a transzatlanti szövetség másik fő pillére éppen Románia.

Másrészt egy efféle fejleménynek lenne kockázata is. A NATO-ba és az unióba immáron teljesen integrálódott balti államok nagyszámú orosz lakossága alanyi jogon küldhet képviselőket az Európai Parlamentbe. És bár nagyon igazságtalan lenne minden orosz etnikumú európai polgárt illojalitással vádolni, tény, hogy egynémely litván, lett stb. EP-képviselő nem csinál titkot abból, hogy inkább Moszkva, mint saját hazája céljait támogatja.

Elég megnézni a számtalan brüsszeli, strasbourgi rendezvényt, amelyek az orosz energetikai befolyást-behatolást próbálják előmozdítani; a jobbikos Kovács Béla mellett ezeken leginkább a balti orosz képviselők jeleskednek. Másrészt viszont éppen Kovács példája mutatja, hogy nem feltétlenül kell orosznak lenni ahhoz, hogy valaki biztonsági kockázatot jelentsen.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.