Az úgynevezett Iszlám Állam (ISIS) előretörése Anbar tartományban, s Ramadi városának elfoglalása kihívó válasz azokra a megnyugtató deklarációkra, amelyeket részben az iraki kormány, részben pedig a Szöulban nyilatkozó John Kerry amerikai külügyminiszter hallatott. Ramadit az iraki védelmi erők – a hadsereg, a törzsi fegyveres csoportok és a rendőrség – kiürítették, miközben a harcokban legalább 500 emberük odaveszett, és a lakosság egy része is elmenekült. Ezzel vadonatúj stratégiai helyzet jött létre ismét a Közel-Kelet szívében.
Az ISIS-erők komoly nehézfegyverekkel támadtak azt követően, hogy átjárást robbantottak azokon a homokdűnéken, melyekkel a frontvonalat korábban a védők megerősítették. A városba bejutva a védelmi kulcspontokat öngyilkos terroristák semlegesítették. Katonai jelentések egyértelműsítették: az ISIS fegyveresei mind számarányban, mind pedig fegyverzetük minőségében felülmúlták az iraki védelmi erőket, ráadásul szemmel láthatóan kiváló katonai stratégiával oldották meg az ellenség felmorzsolását.
Bár Ramadi elfoglalásával megnyílt az út a főváros, Bagdad felé, a közvetlen veszélyt mégsem ez okozza, hanem hogy az ISIS olyan pozíciókra tett szert, melyek már Irak legnagyobb légi bázisának, az Al-Anszarinak a biztonságát is fenyegetik. Al-Anszar részben az Iszlám Állam erőit támadó légierő egyik utánpótlásgócpontjának számít, ráadásul az amerikai kiképzők itt oktatják az iraki hadsereg elit egységeit.
Melyek az ISIS újabb sikerének az okai? Tulajdonképpen a vád, hogy a síiták által dominált iraki kormányzat csak félszívvel kel védelmére olyan területeknek, ahol szunniták élnek, lényegében igaz. Ám e mögött mégsem vallási vagy ideológiai megfontolások állnak, hanem az a tény, hogy a szunnita lakosság gyakran áll át az Iszlám Állam csapatainak oldalára.
A siker másik titka, hogy az Iszlám Állam most olyan területen lendült támadásba, ahol már eleve gyengébb védvonalak álltak útjában; a jelentősebb erőket az iraki hadsereg egy ideje északon, Moszul visszafoglalására csoportosítja át.
Azt a körülményt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az Iszlám Állam stratégiai vezetése már rég átcsúszott azon katonai-titkosszolgálati, magas rangú volt tisztek kezébe, akik még Szaddám Husszein idején kaptak kiképzést és futottak be jelentős karriert. Nekik rengeteg törleszteni valójuk van a rendszerüket megdöntő nyugati szövetségesekkel, de még inkább azokkal a síitákkal szemben, akik fölött Szaddám szekuláris, ám mégis szunnita rendszere oly hatékonyan uralkodott. Az ISIS-hez átállt katonai elit számára szinte elviselhetetlen egy olyan államnak a realitása, melyben ma meghatározóak lehetnek a síiták.
Ám nem csak Bagdad retteg attól, hogy hamarosan kapui előtt áll a terrorista sereg, hanem Jordánia is. II. Abdullah király felhívást intézett a nemzetközi közösséghez – mindenekelőtt az Egyesült Államokhoz –, rámutatva: hadserege főként a szír–jordán határt igyekezett eddig lezárni, így dél-keleten nincs elég fegyveres feltartóztatni egy esetleges ISIS-betörést. Ráadásul az itteni szunnita lakosság körében is tapasztalható a terroristákkal szembeni szimpátia. Ha Jordániát sikerül bevonni a nemzetközi konfliktusba, az automatikusan bizonytalanná tenné Izrael helyzetét is.
Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam feltartóztatása feltétlenül szükségessé teszi:
- • újragondolni azt a taktikát, mely kizárólag légitámadásokkal igyekezett eddig fellépni a terrorista szervezettel szemben;
- • következésképpen be kell vonni a hadműveletekbe földi egységeket is, nagyobbrészt nyilvánvalóan iraki oldalról, de szövetséges katonák bevonása sem elkerülhető;
- • fel kell gyorsítani és ki kell szélesíteni az Irakban eddig is folyó katonai kiképzőprogramot;
- • segélyprogramot kell szervezni azon szunnita területeke, melyeket ISIS-támadás fenyeget, s melyeknek lakossága érezhetően szimpatizál a terroristákkal;
- • azon államokra is ki kell terjeszteni a nemzetközi védelmet, melyeket eddig még nem támadott meg az ISIS, de potenciálisan áldozatok lehetnek;
- • a nyugati titkosszolgálatoknak fel kell deríteniük azon radikálisok személyét, akik valamilyen formában csatlakoztak az ISIS-hez, és meg kell osszák egymás között az információikat, el kell érni a potenciális terroristák mozgásának állandó ellenőrzését, illetve akcióik megfékezését.
Az elmúlt időszakban egyre többször jelentek meg olyan győzelmi hírek, amelyek ISIS-vezetők likvidálásáról szóltak. Ezek megbízhatósága gyakorta eléggé kétes, ráadásul hamis biztonságérzetet keltenek, azt a látszatot támasztva alá, hogy kulcsfigurák likvidálásával elérhető a szervezet felmorzsolása.
Ráadásul a kialakult új közel-keleti vészhelyzet megoldásának nem az egyetlen, s még csak nem is a legfontosabb eleme az ISIS felszámolása. A létrejötte okainak megszüntetése fontosabb. Ez pedig nem más, mint azon országok államiságának újrateremtése, melyek a 2003-as Öböl-háború (Irak) vagy épp az „arab tavasz” következtében (Szíria, Líbia) megsemmisültek.
A szerző a DK elnökségi tagja.
