Így jöttek

Publicisztika

Hétfőn az Országgyűlés elfogadta az ún. semmisségi törvényt. Érvényüket vesztik mindazon elsőfokú, a 2006. szeptember 18. és október 24. közötti tömegoszlatások során elkövetett cselekményekre vonatkozó ítéletek, amelyeket az eljáró bírók kizárólag rendőri jelentésekre és tanúvallomásokra alapoztak.

Hétfőn az Országgyűlés elfogadta az ún. semmisségi törvényt. Érvényüket vesztik mindazon elsőfokú, a 2006. szeptember 18. és október 24. közötti tömegoszlatások során elkövetett cselekményekre vonatkozó ítéletek, amelyeket az eljáró bírók kizárólag rendőri jelentésekre és tanúvallomásokra alapoztak.

A kormánypárti eufemizmussal "felülvizsgálatinak" is nevezett törvény több szempontból is abszurd és jogállami logikával felfoghatatlan. Legfőképpen azért, mert a törvényhozói hatalmi ág felülírta a tőle független hatalmi ág, az igazságszolgáltatás döntéseit. Egy politikai párt a köztársaság bíróságai helyett és ellenére döntött.

De nem csak ezért.

Bár a beterjesztő Balsai István megnyilatkozásai - és hétfői parlamenti beszéde - azt sulykolják, hogy valójában a rendőrségbe vetett bizalom helyreállítását célozza a törvény, ennek az ellenkezője igaz. Balsai értelmezésében "negyven-ötven arc nélküli, durva" rendőr követte el a jogsértéseket, és ők tették az ezeket mentő hamis tanúvallomásokat is, bemocskolva ily módon a teljes, 45 ezres állomány munkáját. A törvényszöveg azonban valamennyi 2006-os rendőrvallomást és jelentést ab start hazugnak ítél (egyúttal közokirat-hamisítással is megvádolva az összes jelentéstevő rendfenntartót). És nemcsak őket bélyegzi meg a kormány, hanem az állítólag hazug vallomásokat szó nélkül benyelő igazságszolgáltatást is, ügyészségestül, bíróságostul.

A kormánypárti érvelés egyetlen eleme sem állja meg a helyét. Bár valóban visszatérő panasz, hogy a rendőröket is érintő perekben a rendőr tanúk tanúvallomásaikkal igyekeznek segíteni kollégáikat, ennek általánosító kiterjesztéséhez eddig senki sem vette magának a bátorságot. Ráadásul a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársai a 2006-os perekben a garázdasággal meggyanúsított vádlottak védőiként épp azt tapasztalták, hogy ahol csak rendőri jelentések vagy általánosságokat soroló rendőrvallomások bizonyították volna az elkövetést, ott az ügyészek ezt soha nem tartották elégségesnek a nyomozás megindításához. Amúgy meg ha lett volna is vádemelés, még mindig ott volt a bíróság, ami szabad mérlegelési jogával élve dönthetett arról, mit tekint megalapozott bizonyítéknak. Ha pedig az esetleges elmarasztaló ítéletet sérelmesnek találta a vádlott, volt lehetőség fellebbezésre.

Ahogyan az egy működő jogállamban lenni szokott.

De hagyjuk is ezt: önmagunkat csapnánk be, ha a Fidesz-többség újabb jogállamellenes lépését puszta törvényhozói képtelenségnek, szakmai dilettantizmusnak tartanánk.

Ne feledjük, a Fidesz és Orbán Viktor nem egyszerűen történelmet ír, hanem új világot is teremt. Az effajta teremtés legfontosabb eleme mindig is az eredetmítosz konstruálása. Nos, az Orbán-Magyarország forradalomban, a diktatúrával és a rendőri önkénnyel szemben, annak tagadásaként született meg, a következők szerint. Gyurcsány 2006 őszén az utcára küldte egyenruhás pribékjeit, hogy a hazugságai miatt felháborodott népet megfélemlítse. A rendőrök kizárólag rossz időben, rossz helyen tartózkodó jogkövető állampolgárokat vertek agyba-főbe és kínoztak rendőrségi fogdákban, sötét kapualjakban, a Magyar Rádió udvarán, akárhol. A Balsai-féle szöveg ezt az eredetmítoszt emeli törvényerőre, még ha ezzel a bírói függetlenséget vagy a teljes magyar rendfenntartói állomány tisztességét is kell kétségbe vonni. E két utóbbi szempont a kétharmad számára azonban nem szempont - hiszen jóval többről, a kétharmad mitikus legitimációjáról van szó. A törvény ráadásul nemcsak a 2006. október 23-i Fidesz-nagygyűlés áldozatait rehabilitálná: a felmentendők körébe vonja a tévészékház ostromlóit (akikkel pedig az egykorú fideszes nyilatkozatok még nem vállaltak közösséget), és az azt követő napok utcai őrjöngőit is. A Fidesz ezzel is a Jobbik vitorlájából akarja kifogni a szelet (hiszen a Jobbik-keménymag számára a szeptemberi "szabadságharc" a Nagy Élmény): de csak a szokásos hibájába esik, abba a tévhitbe, hogy a szélsőjobb domesztikálható néhány hangos követelése teljesítésével.

Végül pedig ne tegyünk úgy, mintha a Balsai-féle javaslatnak legalább részben nem a rendszerváltás utáni magyar nyilvánosság talán legnagyobb hype-ja ágyazott volna meg. Az eseményekről már akkor is kevesen fogalmaztak úgy, hogy "a 2006-os törvényes és indokolt rendőri fellépések során súlyos rendőri brutalitások történtek" - ráadásul az állítás első fele villámgyorsan el is sikkadt a köztérben, és 2006 őszéről csak a túlkapások maradtak meg. Márpedig igazi bátorság már régóta nem ahhoz kell, hogy a valóban elkövetett rendőri brutalitásokat lajstromozzuk. Hanem ahhoz, hogy rákérdezzünk a közkeletű legendákra és az elhallgatott körülményekre. A Balsai-törvény szellemében például arra, hogy ha a zavargó garázdaságát nem bizonyítja A. vagy B. rendőr tanúvallomása, akkor a híressé vált "kínzások" egynémelyikét igazolják-e kizárólag X. és Y. és Z. bántalmazottak egymást erősítő nyilatkozatai. Arra, hogy miért lenne kivétel nélkül "mártír", vagy "rosszkor rossz helyen" tartózkodott áldozat az, aki a rendőri felszólítások ellenére önszántából maradt a műveleti területen, vállalva ezzel a tömegoszlatás következményeit. Arra, hogy megtett-e mindent a Fidesz a saját közönsége biztonságáért (a helyszínválasztással, vagy a rendőrség által javasolt elvonulási útvonal kellő hangsúlyozásával). Arra, hogy Orbán Viktor mennyiben járult hozzá a káoszhoz azzal, amikor sokakkal elhitette: az utcáról megdönthető a kormánytöbbség. ("Az embereknek semmi okuk nincs arra, hogy visszahúzódjanak a házaikba" - jelentette ki szeptember 19-én.) Arra, hogy a Fideszt vajon nem a "minél rosszabb, nekünk annál jobb" logikája mozgatta-e azokban a napokban. (Ez utóbbit fölvetni például egyszerűen nem illik - mintha a Fidesztől teljességgel idegenek lennének a szörnyű, ám gyors politikai hasznot hajtó megoldások.)

A kínos kérdések megválaszolása persze soha nem volt a magyar közélet erőssége; nemcsak a 100 vagy a 60-70, de az öt évvel ezelőtti események rekonstruálása is alig valakit érdekel. Elegendők itt a mítoszok - hiszen azokban legalább minden egyértelmű. Jó a Jó, és gonosz a Gonosz.

Figyelmébe ajánljuk