Románia is ott lesz az Európa-bajnokságon, de arrafelé ez elég megszokott dolog. Laura Codruta Kövesi, a balkáni ország korrupcióellenes ügyészségének vezetője mégsem ezért nem ül be Victor Ponta kormányfő mellé meccset nézni, hanem mert ő talán gondol valamit a hatalmi ágak elválasztásáról, és mert ha többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség elkövetésére gyanakszik, könnyebb szívvel állítja bíróság elé a – lássuk be – kispályás csínytevőt. Polt Péter magyar legfőbb ügyész semmit sem gondol a hatalmi ágak elválasztásáról, hanem a Groupama Aréna VIP-páholyában szurkol önfeledten a magyar futball protektora, a nagypályás miniszterelnök mellett, akinek oly csodálatos kisugárzása van, hogy körülötte mindenki – legyen az családtag vagy a falu gázszerelője – meggazdagszik.
| ||
A balkáni példából annyi mindenképpen következik, hogy a futballsikernek még a kommunista utódállamokban sem elengedhetetlen feltétele a korrupció ügyészségi tűrése/támogatása, vagy a futballklubok sokaságának pártgondnokság alá vétele.
De akkor kinek-minek köszönhetjük a szép novemberi vasárnap estét? Csányi Sándor MLSZ-elnök a diadal másnapján tartott sajtótájékoztatón elsőként Orbán Viktor miniszterelnök urat illette köszönettel, mondván, óriási rizikót vállalt azzal, hogy a magyar futball komoly támogatást kapott az elmúlt években. Erre kajánul mondhatjuk, hogy ilyen legfőbb ügyész mellett nincs rizikó, de Csányi vélhetőleg nem is a büntetőjogi értelemben vett kockázatra gondolt. Hanem arra, hogy a futball roppant gavalléros kormányzati kezelése nélkül nem lett volna továbbjutás.
Igaza van? Nézzünk meg három olyan országot, amely még soha nem jutott ki Európa-bajnokságra (Albánia, Izland, Szlovákia), illetve világbajnokságra is csak egyikük, egyetlenegyszer (Szlovákia 2010-ben), hátha választ kapunk arra a kérdésre, hogy az irtózatos és irritáló mértékű állami szerepvállalás, a megszámlálhatatlan mennyiségű közpénz futballba öntése valóban feltétele-e a sikernek.
Szlovákiában idén augusztusban Robert Fico miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány 27 millió eurót (8,5 milliárd forint) különített el a pozsonyi nemzeti futballstadion építésére. A kabinet még 2013-ban 45 millió euró állami támogatást szavazott meg 21 vidéki stadion felújítására. A pénzt tíz év alatt használják fel, a támogatás legfeljebb a költségek 60 százalékát teheti ki, a maradék 40 százalékot az önkormányzatoknak, illetve a kluboknak kell biztosítaniuk. A legpazarabb stadion Nagyszombatban készült 18 ezer férőhellyel, átszámítva 6,8 milliárd forintból (hogy legyen mihez hasonlítani: a debreceni 12 milliárdba került). A második legdrágább a 11 ezres zsolnai aréna, ennek 2009-es átépítésére 3,5 milliárd forintnyi eurót költöttek – nos, nálunk ennyi pénzből egy másfél ezres falu sporttelepének kazánházára sem futná (már persze, ha abban a faluban lakik a miniszterelnök). Kassa, Besztercebánya, Dunaszerdahely és Nyitra stadionjainak felújítása összességében kicsit kevesebből kijön, mint amennyibe a népszerű MTK stadionja kerül önmagában (6 milliárd forint). A Fico szülővárosában, a 27 ezres Nagytapolcsányban (3. ligás csapat) a városi stadion felújítására fordított pénz Felcsúton a kisvasút bakterházára sem lenne elég.
| ||
Izlandon sem rázták a rongyot. A 2000-ben indított stadionépítési program keretében egyrészt műfüves pályákat és egész évben használható, funkcionálisan kifogástalan, ámde puritán fedett csarnokokat húztak fel, másrészt az iskolák közelében számtalan kispályát építettek a magyarországinál népességarányosan ötször több igazolt játékos és a gyerekek számára. A költségekről nincsenek információk, de annyit tudunk, hogy az egy főre jutó izlandi GDP jóllehet a magyar négyszerese, ám a felcsúti ékszerdobozzal szemben egyetlen izlandi sporttelep sem került a világ 12 legszebb stadionja közé.
Albániában két eset lehetséges: vagy ott tart a kormánypárt, mint 25 éve a Fidesz (mely párt akkor úgy tartotta, hogy szegény ország kormánya ne urizáljon), vagy preferencialistájukon fordított helyet foglal el a futball és az oktatás. A válogatott a mostani Eb-selejtezőket Elbasani városában játszotta, ahol is a 13 ezres aréna 2014-ben befejezett felújítása 5,5 millió euróba (kevesebb mint 2 milliárd forintba) került. Persze, az albánok miniszterelnöke is szeret stadionépítéseket bejelenteni: Shkodrában járván Edi Rama beígérte a 17 ezres stadion felújítását, s a májusban elkezdett építkezés költsége 12 millió euró (szűk 4 milliárd forint) lesz. Persze mernek ők nagyobbat is álmodni: Tiranában 60 millió euróért (cca. 19 milliárd HUF) 23 ezres új nemzeti stadiont terveznek építeni.
Innen nézve a három ország stadionfejlesztései szinte visszafogottnak tűnnek. Magyarországon csak a három befejezett új stadion (Groupama, Debrecen, Felcsút) 30 milliárd forintba került, de ez bagatell tétel a természetesen lélegzetelállítóra tervezett Puskás-stadion 100 milliárd körül várható költségeihez képest – és akkor még nem számoltunk a többi stadion felújítására-építésére fordítandó sok-sok milliárddal.
Stadionépítéseink és általában a sportfinanszírozás sajátos ízét mégsem a pazarlás, hanem a közpénz és a magánérdek finom összehangolása adja. A magyar labdarúgás úrban kijelölt felvirágoztatója, minden ügyek eldöntője úgy gondolhatja, hogy miként Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, úgy a futballfejlesztés sem várható el pusziért, nem igaz? Na, ugye. Két legyet egy csapásra: a Gazda méltó körülmények között hódolhat hobbijának, és mivel a közpénzből végrehajtott infrastruktúra-fejlesztéseket – legyen az stadion vagy uszoda – rendre strómankézbe került vállalkozások (Market, Mészáros & Mészáros) kapják, a kassza is csilingel. Hasonlóan szellemes konstrukcióról sem Romániából, sem Albániából, sem Szlovákiából nem jöttek hírek.
| ||
Az csak természetes, hogy az elmúlt négy évben a futballba vándorolt 75 milliárd forintnyi társasági adó csökkentésére jogosító céges sporttámogatás (tao) jelentős része, 9,2 milliárd Felcsúton landolt – mintha erre találták volna ki az egészet. A Transparency International friss korrupciós jelentése szerint a kormány úgy alakította ki a tao-rendszert, hogy a politikusoknak kedves sportegyesületek ellenőrizetlenül juthassanak az állam adóvagyonát csökkentő pénzekhez. A sporttörvény januári módosítása után végképp követhetetlenné vált a pénz útja, így kideríthetetlen, hogy mely cégeket is sikerült a miniszterelnöknek meggyőzni arról, hogy érdemes nagyon szeretni a felcsúti akadémiát.
A magyar futballban valóban kevés volt a pénz és pocsék az infrastruktúra – nem volt egy hely, ahol normálisan meg lehetett volna rendezni egy nemzetközi mérkőzést. De fellendülhet-e a magyar foci a korrupcióalapú sportfinanszírozás és a közpénzek pazarló felhasználásán nyugvó állami futballfejlesztéssel?
*
Erre nem vennék mérget – a magyar futball bajai alapvetően ugyanis nem a pénzhiányból és nem a rossz infrastruktúrából fakadtak.
Az Indexen tavasszal A futballundor vírusát nálatok kaptam el beszédes címmel megjelent riportban felvidéki magyar játékosok hasonlították össze a két ország futballját. Elmondták, hogy a magyarnál sikeresebb szlovák futballban kevesebb a pénz, gyengébb az infrastruktúra, és egyetlen bentlakásos akadémiájuk sokkal szerényebb, mint a magyarországiak bármelyike. Más viszont a szellem – utánpótlás-nevelésükre az alázat, a szerénység és a jobb munkamorál a jellemző, a gyerekeket harciasabb, agresszívabb és gyorsabb játékra nevelik, az edzők éhesebbek a sikerre és kitartóbbak. Ez az eredményeken is látszik: az U19-es szlovák válogatott októberben barátságos meccsen 5-1-re és 3-2-re, a tavaly novemberi Eb-selejtezőn Dunaújvárosban 3-0 verte a magyart.
Egy olyan országban, amely az értékkutatások mellett a mindennapi tapasztalatokból is tudhatóan inkább rés, mint erős bástya a nyugati értékrend falán, mindenféle támogatással indokolt megfontoltan bánni: a könnyen jött pénz nem ösztönöz, hanem ellustít és korrumpál. Példának itt az uniós támogatások esete: miközben mi GDP-arányosan lényegesen több forráshoz jutottunk, mint a szlovákok (17 vs. 9 százalék), náluk a gazdaság fejlődött (36 vs. 142 százalék az uniós tagság első tíz évében), nálunk a fideszes politikusi garnitúra és vidéke.
| ||
A magyar futball hanyatlástörténetéről szóló beszámolókat és az Orbán-rezsimről szóló elemzéseket összehasonlítva feltűnő hasonlóságokat vehetünk észre. Innen nézve érthető a legendás magyar futballmiliő és Orbán autokrata rezsimjének kompatibilitása: a vezérlő eszme itt is, ott is a teljesítmény és a verseny elvetése, a korrupció, a mutyi, a hajlam a dolgok „okosban való” megoldására. Így jut stadionra pénz a másodosztályú csapattal rendelkező, de a jó elvtársaknak fontos Mezőkövesdnek és Kisvárdának, és így részesül büntetésben az első osztályban remeklő, de nem fideszes polgármestert választó Paks. De érzik ezt a szurkolók is, hiszen a Norvégia elleni továbbjutást követő forduló nézőszáma összesen nem érte el a 9 ezret (a 20 ezres új debreceni arénában 2 ezer ember látta a Loki és a szomszéd vár Diósgyőr mérkőzését).
A következő táblázat is alátámasztja, hogy egy ország futballjának erejét nem a népesség nagysága vagy a gazdaság teljesítménye határozza meg. A feleakkora népességű, a gazdaság kibocsátását tekintve is kisebb Szlovákia válogatottjának piaci értéke háromszorosa a magyarénak, a harmincadnyi népességű Izland és a tizedannyi gazdasági erejű Albánia válogatottja pedig harmadával ér többet a miénknél.
A Nyugat lába
Dárdai Pál szerint visszaköszönt a labdarúgásba fektetett sok pénz. Erre sem vennék mérget. Az akadémiákra fordított pénz visszaköszönését például senki nem vette észre, sőt, tavaly az éppen Dárdai javaslatára szerződtetett belga Double Pass auditálócég jelentése lesújtó képet festett az akadémiák szakmai teljesítményéről. De a válogatott csapat Élő-pontszámainak alakulásából sem olvasható ki a pénz és a teljesítmény közötti pozitív összefüggés: a 2003–2007-es mélypont után valóban kezdődött némi javulás, de a pénzeső 2010 utáni beindulása ellenére a válogatott pontszáma lényegében nem változott. A csapat a 2011-es Európa-bajnoki selejtezőket 1651 Élő-ponttal zárta, ami csak a norvégok elleni két győztes pótselejtezőn szerzett 38 ponttal nőtt 1670-re – a különbség mindössze 19 pont. (Élő Árpád magyar származású amerikai fizikus eredetileg sakkozók játékerejének mérésére dolgozta ki a rendszert, amelyet specifikus változók figyelembevételével alkalmassá tettek futballcsapatok erejének egzakt mérésére is. Lényege, hogy szubjektív arányok alapján odaítélt pontszámok helyett a megítéléstől független statisztikai módszert alkalmaz.) A klubfutballba áramló sok pénz pedig nyom nélkül szívódott fel, csapataink augusztusra rendre kiesnek minden nemzetközi kupából. Indokoltabb hát azt állítani, hogy nagyjából ott tartunk, mint négy éve. Noha az Üllői úti remek új stadion mint fontos és szükséges befektetés bizonyára inspirálta a csapatot, érdemes emlékeztetni arra, hogy a profi futballt érintő első fejlesztés, a válogatott felkészülését szolgáló telki edzőközpont felépítése még Kisteleki István 2010-ben lezárult MLSZ-elnöksége idején történt.
Látni kell, hogy a magyar futballban nem azokon a területeken volt előrelépés, melyek a miniszterelnök úr kegyéből komoly támogatásban részesültek. Ott volt fejlődés – Európa-bajnoki selejtezőkön elért eredmények, a norvégok elleni siker és a Ferencvárosnál folyó munka –, ahova a Nyugat Dárdai Pál, Thomas Doll, Bernd Storck vagy Andy Möller képében betette a lábát. Ezek a felkészült és a magyar futballmiliőtől érintetlen szakemberek képesek voltak arra, hogy a nemzetközi mérce szerint nem éppen erős játékosokból tisztességesen teljesítő csapatot csináljanak. Megérdemlik az elismerést.
Képzeljük el ugyanezt nagyban. Hogy magát Magyarországot a mostani helyett egy nyugati értékeken szocializálódott fickó vezeti. Úristen, hol tartanánk.
*
Felcsút és vidéke korlátlan ura egy Kleinheislerre vonatkozó nyári újságírói kérdésre így válaszolt: „Aki saját magát és érdekeit a klub elé helyezi, mehet az NB III. kispadjára.” És lőn, a Bernd Storck és Andy Möller szerint egyik legjobb magyar játékos büntetésből fél éve egy percet sem játszott a klubjában. Az akadémiaalapító kormányfő haragját az váltotta ki, hogy korábbi kedvence nem akar szerződést hosszabbítani a fehérvári klubbal. Ugye világos, hogy nincs az a magyar szövetségi kapitány, aki a sorsdöntő norvégiai meccsen nemhogy a kezdőbe tette volna a futballokos miniszterelnök kegyvesztett játékosát, de akár csak a keretbe merészelte volna hívni? Csoda, hogy Storck megtehette, és nem ütötte meg a bokáját.
Kleinheisler hiába lőtt győztes gólt Oslóban, a fényes diadal után mehetett vissza az NB III. kispadjára, ottani edzője nem játszatta. Vonjuk le a következtetést: ha Orbán Viktoron múlik, a magyar válogatott bizony nem jut ki az Európa-bajnokságra.
| Népesség (millió fő) | Total GDP (milliárd $)* | GDP/fő ($)* | A válogatott játékosainak értéke (millió €)** | |
| Albánia | 2,7 | 13,3 | 4 619 | 37,0 |
| Izland | 0,3 | 17,1 | 52 111 | 37,5 |
| Magyarország | 9,8 | 137,1 | 13902 | 27,4 |
| Szlovákia | 5,4 | 99,8 | 18416 | 89,3 |
| * Forrás: data.worldbank.org | ** Forrás: www.transfermarkt.com |
