Kommunikációra – vélhetően reklámokra és egyéb propagandatevékenységekre – 857 millió forintot szán a kormány 2015-ben. Az előirányzat szerint mindez összesen 28 milliárd forinttal terheli a költségvetést – de hogy a tervezethez képest a valóságban mire mennyi ment el az idén, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a 2016-os költségvetési terv az ideinek több mint négyszeresét, 113 milliárd forintot szán a beruházásra. A Miniszterelnökség azt már nem részletezte, hogy ezt a pénzt pontosan, tételszerűen mire fordítaná – mindenesetre ezekből a horribilis számokból arra is következtethetnénk, hogy a beruházás már megállíthatatlan.
Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a kormány anélkül kezdett állami pénzeket tolni a projektbe, hogy meggyőződött volna, minden akadály elhárult a beruházás elől.
Két vizsgálat
A 2014 januárjában megkötött orosz–magyar államközi keretszerződés elméletileg bármikor felmondható, erről maga a szerződés is rendelkezik. Nem tudjuk, erre nézve milyen szankciók szerepelnek a tavaly decemberi, már konkrétumokat is tartalmazó ún. megvalósítási megállapodásokban, hiszen ezek 30 – egyes részei a legújabb hírek szerint 10 – évig titkosak. De a lehetőség adott, és a felmondás nem is lenne példa nélküli. Bulgária 2008-ban közel 4 milliárd eurós szerződést kötött a Roszatom holding egy vállalatával két 1000 MW-os nukleáris blokk megépítésére, ám a 2009-es bolgár kormányváltást követő vizsgálat során kiderült, hogy az erőmű valójában legalább a duplájába kerülne. Főleg ezért döntött úgy a bolgár kormány 2012-ben, hogy nem kéri a szerződést.
Bár Magyarországon is előfordulhat, hogy egy jövőbeli kormány felülvizsgálja, majd felmondja az orosz–magyar paktumot, de sokkal valószínűbb, hogy Paks 2 sorsa a nemzetközi színtéren fog eldőlni. Két olyan uniós vizsgálat is zajlik ugyanis, aminek az eredménye a beruházás végét jelentheti. Ezek ugyan a saját területükön, saját szakmai szempontjaik szerint vizsgálják a projektet, de nem mindegy, hogy milyen kontextusban születnek meg e határozatok. A beruházás nemzetközi megítélése így kulcsfontosságú.
Az egyik uniós eljárás annak jogszerűségét vizsgálja, hogy nemzetközi közbeszerzési kiírás nélkül kötöttük meg az erőmű-építésről szóló megállapodást. Bár a paksi erőmű tulajdonosa, az állami MVM a Lévai-projekt keretében évekig készítette elő a tendert, és közel 4 milliárd forintot költött erre a célra, a kormány nem bírta kivárni a folyamat végét: kivette a döntést és az irányítást az MVM kezéből, és 2014 elején a tender kiírása nélkül megállapodott az oroszokkal. Az uniós vizsgálatot a bizottság Belső Piaci, Ipar-, Vállalkozás- és Kkv-politikai Főigazgatósága folytatja, immár több mint egy éve. A folyamatról keveset tudunk, még azt sem, mikorra várható eredmény – de ha a kormánynak nem sikerül meggyőzően érvelnie amellett, hogy okkal hagyta figyelmen kívül az Európai Unió tendert előíró jogszabályait, ez a bizottsági döntés megakaszthatja a projektet.
A másik, hamarosan lezáruló uniós vizsgálat a tiltott állami támogatás kérdését feszegeti. Az állami támogatás alapesetben tiltottnak számít az Európai Unió jogszabályai szerint, és bár vannak feltételek, amelyek fennállása esetén mégis engedélyezhető, ezt komoly vizsgálatokkal szükséges bizonyítani. A kormányzat szerint állami támogatásról szó sincs, Paks 2 teljes egészében megtérülő beruházás – csakhogy nem találtunk olyan kormányzati kalkulációt, ami ezt ténylegesen bebizonyítaná. Léteznek ellenben olyan független tanulmányok – közülük az Energiaklub elemzése a legfrissebb és legrészletesebb –, amelyek kimutatják, hogy Paks 2 működése nem képzelhető el állami pénzek nélkül. Az új blokkok első húsz évében évente átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot annak érdekében, hogy egyáltalán működőképes maradjon; de a befektetett pénzeket még azután sem termelné ki. A vállalkozás megtérülése pedig kizárólag valószerűtlenül magas áramárak mellett képzelhető el.
Ebben a kérdésben az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága hoz majd határozatot. Amennyiben úgy találja, hogy Paks 2 nem tud piaci alapon megtérülő beruházásként működni – mint ahogy ezt egy korábbi, a brit Hinkley Point C atomerőművel kapcsolatos határozatában axiómaként állította a nukleáris projektekkel kapcsolatban –, akkor megtilthatja a költségvetésen keresztüli finanszírozást. A múlt héten a 444.hu hírportál arról írt, hogy az ügyet komoly viták kísérik a bizottságban, hivatalos információk azonban egyelőre nincsenek.
Nem csak az uniós eljárások miatt került Paks 2 a nemzetközi figyelem középpontjába. Az ENSZ égisze alatt működő Aarhusi Egyezmény Jogkövetési Bizottsága a Paks 2-ről szóló döntéshozatali folyamatot vizsgálja; azt tehát, hogy mennyiben volt biztosított az átláthatóság és a társadalmi részvétel a magyar energiagazdálkodást évtizedekre meghatározó döntés során. A bizottsághoz az Energiaklub és a Greenpeace fordult 2014 júniusában, éppen a fentiek hiányát kifogásolva. A beadványt a bizottság elég megalapozottnak találta ahhoz, hogy lefolytassa a részletes vizsgálatot. Az október 9-én tartott genfi meghallgatáson a beadványt készítő két szervezet, illetve a Miniszterelnökség tisztségviselői válaszoltak a bizottság kérdéseire. Az egyezmény szellemisége láthatóan idegen volt az állam képviselői számára, az esemény csúcspontja az volt, amikor megismerhettük, mit gondolnak a társadalmi részvételről a paksi döntéshozatalban. Eszerint a társadalom, különösen a civil szervezetek bevonását ők is nagyon fontosnak tartják: „Szükségünk van rájuk, hogy eladják a projektet a magyar lakosságnak.” E kitekert, cinikus gondolkodás szerint a magyar kormánynak csak fedőszervezetekként van a civilekre szüksége. A bizottság állásfoglalása jogilag ugyan nem kényszerítheti térdre a paksi beruházást, de komolyan befolyásolhatja a projekt nemzetközi megítélését, ha elmarasztalja a magyar államot az Aarhusi Egyezmény több passzusának sorozatos megsértésében.
Beszélnek róla
Szintén nemzetközi egyezmény, illetve uniós direktíva írja elő, hogy új atomerőmű építése előtt a beruházó köteles értesíteni a környező országokat, és ha erre igény van, bevonni őket a környezeti engedélyezési eljárásba. Paks 2 esetében tíz ország jelentkezett be, közülük hétben tartottak nemzetközi konzultációt. A beruházást a legtöbb helyen – többek között Bécsben, Bukarestben, Kijevben, Münchenben – keményen bírálták: elsősorban biztonsági kérdéseket feszegettek, de szóvá tették a nukleáris hulladék kérdésének megoldatlanságát és az alternatív forgatókönyvek hiányát is. Németországban különösen nagy aggodalommal figyelik a beruházást: több mint 30 ezer előre beküldött kérdést tettek fel a magyar delegációnak. Most a magyar hatóságon – a Baranya Megyei Kormányhivatalon – a sor, hogy mindezeket feldolgozza és beépítse az engedélyezési folyamatba. Az országoknak vétójoga ugyan nincs, de az eljárás során tett megjegyzéseket, kérdéseket, véleményeket a magyar hatóság nem hagyhatja figyelmen kívül, azokkal köteles érdemben foglalkozni – amennyiben ezt nem teszi meg, úgy a bíróságon a határozatot meg lehet fellebbezni.
A nemzetközi konzultációkon a bejelentkezett országok már közvetlenül is megtapasztalhatták a Paks 2 körüli problémákat, nyitott kérdéseket és nem utolsósorban a magyar kormányzat hozzáállását az ügyhöz. A müncheni közmeghallgatáson például – konkrét válaszok és megoldások helyett – a paksi bővítésért felelős kormánybiztos mellébeszélt, kioktató és lekezelő volt a kérdezőkkel szemben; de ennél sokkal nagyobb baj, hogy ezzel a magatartással komoly biztonsági aggályokat próbálnak elkendőzni. A környezeti engedélyezési eljárás eredményéről, azaz hogy ki lehet-e adni Paks 2 környezetvédelmi engedélyét vagy sem, a Baranya Megyei Kormányhivatal várhatóan ez év végén hoz határozatot. A nemzetközi konzultációkkal mindenesetre Paks 2 már bekerült az európai kommunikációs térbe – egyelőre úgy tűnik, negatív előjellel.
A szerző az Energiaklub Szakpolitikai Intézet energiapolitikai szakértője.
