Konrád György
Európa egyesülését a nyugati demokrácia teszi lehetõvé. Európa szerencséjére a jogállam eszméjét és az európai humanizmust az atlanti szövetségesek megvédték mind a nemzeti szocialistákkal, mind a kommunista szocialistákkal - két európai forradalmi radikalizmussal - szemben. Ezen a kontinensen a lakosság a demokráciát választotta, gyakorolja és tanulja, Európának ma a demokrácia a politikai vallása, jó vagy rossz lelkiismerete, a tõle való eltéréseket szemmel tartják, mérlegelik és büntetik. Európa vagy demokratikus lesz, vagy - politikai unióként - nem lesz.
A demokráciák szövetségének ma nagy és komplex a felelõssége az emberiség életvédelme szempontjából, mert a diktátorok a mind olcsóbbá és tömegesebbé váló ölési technikák jóvoltából ma jóval veszélyesebbek szûkebb és tágabb környezetükre, de akár távoli országokra is, ha bolondságra hajlanak, mint voltak akár néhány évtizeddel ezelõtt.
Elõre jelezhetõ, hogy a jövõben mind több szó lesz arról, hogy mi az, ami az egész emberiséget veszélyezteti. Európára ez szövevényes transzeurópai feladatokat ró. Feltételezem, hogy az európai provincializmust sokan fogják életveszélyes begubózásnak tekinteni. Földrészünk természetes és elsõrendû kihívása biztosítani egész önmaga túlélését mindenféle ember okozta erõszakkal szemben. Európa aránylag sikeresen hozzájárulhatna az emberiség veszélytudatának finomításához. Átadhatná például azt a tudást, hogy a legtöbb tömegsír az olyan államoktól remélhetõ, amelyeket eltölt egy közös eszme, amelyhez képest minden más közös eszmét alsóbbrendûnek és harcban legyõzendõnek tekintenek. És átadhatná a legradikálisabb eszményt, amely így szól: senki embernek ne kelljen rettegnie az erõszak önkényétõl sehol a világon.
*
A társulás arra való, hogy semelyik európai államnak ne legyen módja egy zsarnok vezetésével megbolondulni és netalán háborúzni. Az európai társulás lényege a politikák fegyelemre kényszerítése, hogy többé ne lehessen európai háború, hogy ne legyen lehetséges populista romantikákkal kiszakítani egy-egy nemzetállamot ez alól a fegyelem alól, és hogy ne lehessen nemzetállamok szuverenitásának védelme örvén öldökléseket jóváhagyni. Politikai értelemben az európai társulás annak belátását és értékelését jelenti, hogy senki sem uralkodhat fölötte. Hosszú történelmi tapasztalat van e mögött a belátás mögött, sokan megpróbáltak uralkodni a kontinens fölött, de ez még tartósabban senkinek sem sikerült. Az európai egyének, autonóm társadalmak és nemzetek erõsebbek, mint az egy központú és az egész földrészre kiterjedõ uralom kísérletei.
Az európaiak életvédelme megkívánja a nemzetközi felügyeletet. Az az igény, hogy a kontinens lakói ne öljék meg egymást, magasabb rendû, mint a csorbítatlan nemzeti szuverenitás igénye. Európa hivatása: megmenteni önmagát. Elsõsorban a saját démonaitól. Az elmúlt évszázadban két európai logika nézett szembe egymással, és ez a szembenállás ma sem szûnt meg, csak átalakult. Az egyik elgondolás Európa egyesítése egy nemzet uralma alatt. A másik elgondolás a nemzetek önkéntes és egyenjogú társulása.
Az egyik közösség túlzó hízelgése önmagának más közösségek lealacsonyításához és elpusztításához vezet. A népek és a nemzetek hierarchiájának a gondolata igen elvont, de a belõle következõ tömeggyilkosság szörnyûségesen konkrét. A két világháborút ugyanaz a hisztérikus nacionalizmus robbantotta ki, amely az európai zsidók nagy részét is megölte. Európa teret adott az önkénynek. A huszadik században visszatért a hûbéri elõjog eszméje - ezúttal kollektivizálva, egypártrendszer alakjában. Megjelent az "úrnép" fasiszta romantikája, amely a nemesség rangját kiterjesztette az egész nemzetre, amelynek e felfogás szerint jogában áll maga alá vetni a többi nemzetet. Az úrnép és a bûnös nép mítosza kölcsönösen kiegészítik egymást. Egyik nincs meg a másik nélkül, zsidógyûlölet nélkül nincsen Harmadik Birodalom.
*
Európa folyamat, akció, vállalkozás, valami, ami mozgásban van. Tenger veszi körül mindenütt, kivéve keleten és délkeleten. Világos, hogy Európa ki fog terjedni mindenütt, ahol a határokon túl emberek laknak, ez a sorsa, a barátságos terjeszkedés, nem a hódítás, hanem a befogadás útján. Európa keleti és délkeleti irányú kitágulása a következõ évszázadban is folytatódó trendnek látszik. A nyugati, illetõleg a keleti kereszténység határvonala nem civilizációs szakadék. Oroszország Európa része, az orosz kultúra európai kultúra. A Ne ölj! bibliai parancsa mint approximatív fegyelmezõ rendszabály San Franciscótól Vlagyivosztokig meglehetõs távolságot ível át, azon belül mindenütt vannak bibliaolvasó emberek. Európa nagy térség lesz óceánok partjai között. Nyugat-Európa és Eurázsia között 1989 óta nincsen fegyveresen feszült határ. Nem meglepõ, ha a keleti sorompófelhúzás meghökkentõ volt az elzártságot a maga módján korábban élvezõ Nyugatnak is.
Rövidlátás lenne azt képzelni, hogy az elsõ menetben kiválasztott közép-európai NATO- és EU-tagjelöltekkel a felvétel, más szóval a tágulás lezárul. Ha így lenne, akkor Oroszország kimaradna Európa politikai látomásából, amibõl nem sok jó származna. Oroszországnak elõbb-utóbb integrálódnia kell Európába, amíg ez be nem következik, minden véglegesnek látszó status quo ideiglenes. A Balkán és Törökország Európa hídja a Közel-Kelet felé. Európa nem képzelhetõ el integernek a Balkán szerves befogadása nélkül. Akit kihagynak, az kénytelen azt érezni, hogy ellene szövetkeznek. Paranoiás érzelmeknek a mellõzés ajzószer. Ha a keleti határ megdermed, akkor a kihagyottak összeszövetkeznek egymással kellemetlenkedésre, márpedig manapság aki nagyon akar kellemetlenkedni, az tud is. Ártalomokozáshoz lehet, hogy nem kell sem tankokkal, sem bombázókkal átlépni a határt, lehet, hogy egy koffer is elegendõ. Európa nem állhat meg, ha megáll, akkor ellenségeket gyûjt maga ellen, akkor elkényelmesedik, és szellemileg is fáradékony lesz, akkor a kicsiért feláldozza a nagyot, a máért a holnapot. Ha Európa dinamizmusa lelanyhul, akkor a nemzetenkénti elkülönülés, a dezintegráció szószólói fognak divatba jönni, és a nagy terv elmerül a provinciális marakodásban.
*
Az Európai Unió a szabadon társuló egyének demokráciája, itt a közösségek meghatározó tényezõje a személyiség, aki hatni tud a többiekre. A világrészek versenyében az európaiaknak az önálló személyiség a legbiztosabb erõforrása.
Az európai humanizmus axiómája az emberölés legitimációjának a megvonása, ami a halálbüntetés eltörléséhez vezetett. Ilyen axiómapár a gondolkodás és a sajtó szabadsága, illetõleg a kisebbségek elleni gyûlöletkeltés tilalma.
Az európai kultúrában meghatározó szerepe van az egyéni alkotóknak, amit az ázsiai és az iszlám kultúrákról kevésbé lehet elmondani, ezekben az egyének önállóságánál magasabb érték az egyének fegyelmezett alkalmazkodása. Itt Európában bele tudunk szólni egymás ügyeibe, mert valamennyire ismerjük és értjük egymást, mintha rokonok lennénk.
Mindenesetre létrejött az elmék nemzetek feletti hálózata, a transznacionális értékközösség. Akiknek van mondanivalójuk, és tudnak idegen nyelveken beszélni, azok ellenállhatatlanul bekapcsolódnak a nemzetközi társalgásba, és az igény, hogy a gondolkodó emberek abban részt vegyenek, és a nemzeti gyanakvás ne akadályozza meg ebben õket: az univerzalizáció leküzdhetetlen mozgatója.
Európának kreatív szerepe lesz a demokráciák együttmûködésének kialakításában. A többségében keresztény országokban a demokrácia ideája felülkerekedett, és fegyelmezõ norma lett. Nincs gyõzedelmes, antidemokratikus keresztény fundamentalizmus, van ellenben gyõzedelmes, antidemokratikus iszlám fundamentalizmus. A demokrácia, a gondolat- és sajtószabadság eszméje a muzulmán világban nincsen otthon, errõl a tárgyról a mediterráneumban sok szó fog esni, ez a dialógus a muzulmán világgal mindinkább lefoglalja majd az eurázsiai hatalommá bõvülõ Európát.
*
Európa ott van, ahol az egyes emberrel törõdnek. Európa ott van, ahol az egyént a hatóságok önkényétõl és túlkapásaitól megvédi a jogrend. Ehhez van szellemi alap, lehet az európai kultúra alapértékeire hivatkozni. Természetes, ha az emberek az emberiség világnézetét - a humanizmust - keresik, úgy, ahogy az itt és most érvényes, és hogy ennek hiányában tanácstalanok.
Lappangó esélyként itt ólálkodik egy második millenniumi ironikus humanizmus, amelyben a gondolkodók úgy-ahogy megegyezhetnek. Szép a párbeszéd más kultúrákkal, de Európa bölcsen teszi, ha ragaszkodik legfõbb értékéhez, az egyén méltóságának a védelméhez.
Tudomásom szerint még nincsen elfogadott tervezet egy európai konföderációra, még nincs az asztalon javaslat az Európai Unió alkotmányára, de valószínûnek tartom, hogy mind több impulzus viszi a folyamatot az európai nemzet szervezõdése irányába, amely nem szünteti meg a létezõ európai nemzetek valóságát, de nem engedi azokat kizárólagos valóságként viselkedni. Európa fogalma ma még bizonytalanságban lebeg a politikai nemzetté alakuló föderáció eszméje és a nemzetállamok felbontható koalíciója között.
Mindebbõl a polgárok számára a legfontosabb az egész Európára kiterjedõ humánus jogrend kialakulása. Európaiak kezdeményezhetik az egész világon a vallások és szellemi hagyományok személyes-humanista értelmezését, hogy a személy védelmét mindenki összeegyeztethetõnek tekintse a maga vallásos hitével.
Egy társadalom minõsége attól függ, hogy mennyire szuverén, és mennyire belátó alanyok beszélnek egymással. A civilizáció egymáshoz igazodásunk módja. Mérce: mi mennyire alázza meg az embereket, mi támogatja a méltóságukat? A személy integritása a biztos alap, amire lehet építeni. Ez az európai etikai vizsgálódás kritériuma. Ez a mérce olvasható ki az európai irodalomból. Ha a közös emberit az európaiak egymásban felismerik, akkor nem ölik meg egymást, vagy ha mégis, legföljebb csak akkor, amikor a félelemtõl és a frázisoktól elvesztik az eszüket.
Az európai állam, ha lesz olyan, egy olyan új felvilágosodás eredménye lesz, amely átment számos romantika iskoláján, és meg tud hajolni az emberi személy egyetlensége elõtt csakúgy, mint a különbözõ közösségek egyénisége elõtt.
A huszadik század a háború jegyében telt el, a huszonegyedik századra fõ tevékenységként a kezdeményezõ békeszerzés hárul. Erõsbödik az a felfogás, hogy az erõpolitika és a diplomácia megfelelõ kombinációjával a királyok utolsó érvének az alkalmazását el lehet kerülni.
A nagy bûnök a polarizációból keletkeznek, az egyik pólus teljes helyeslésébõl és a másik pólus teljes elutasításából. A helyes és a helytelen radikális megkülönböztetése fegyverhasználathoz, alkalmasint kivégzéshez vezet.
Azért is kell a fegyelmezõ, nemzetfeletti szövetség, hogy ne jöhessenek létre vörösbarna etnobolsevik káderdiktatúrák, hogy a politika ne ülhessen megint a kultúra nyakára.
*
Az ember életcélt keres, és küzd a hiábavalóság élménye ellen. Igyekszik betölteni polgári hivatását: önmagának ad feladatot. Embernek lenni, ha már azok lettünk, elég bajos feladat.
A földi humanizmus a józan reggeli mámor filozófiája, az ébredésé, a ráébredésé, amely nemcsak kicsinyít, hanem nagyít is. Ez a tekintet megérkezik az egy szem emberhez, és nézi, akár egy pucér csecsemõt. Eldöntheti, hogy mit csináljon vele. Falhoz is csaphatja, rá is léphet, elvághatja a torkát, el is gázosíthatja, sok mindent lehet egy csecsemõvel csinálni. De gondolhatja azt is, hogy ilyet az ember nem csinál. Meg hogy ilyet Európában soha többé nem szabad csinálni.
