Publicisztika

Ha én cigány lennék

Ha én cigány lennék, semmi mást nem szeretnék, mint hogy ne kezeljenek cigányként. Kezeljenek úgy, mintha én is "magyar" lennék. Ennél csak egy dolgot szeretnék jobban: kezeljék a gyerekemet is úgy, mintha "magyar" lenne.
  • Farkas Lilla
  • 2013. június 17.

Egy új minőség hajnala?

Rui Tavares, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának független portugál képviselője szokatlan hírnévre tett szert az elmúlt héten a világegyetem magyar szektorában. Pedig nem tett mást, mint jegyzi az EP állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (a LIBE bizottságnak) jelentéstervezetét az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon. Bár derült égből villámcsapásnak tűnhet a 32 oldalas dokumentum, a LIBE eljárása jó ideje folyik: az EP 2012. február 16-i állásfoglalásában írt elő egy sor lépést hazánk közelmúltbéli közjogi teljesítményére válaszul, a LIBE-jelentés csupán egy ezek sorában.

Élet a halál után - A Nagy Imre-per

1958. június 16-án hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán végezték ki Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót. A Narancsban az ötvenedik évfordulóra megjelent írással emlékezünk.
  • Mink András
  • 2013. június 16.

Tájkép csaták előtt

Az alkotmány mindig több, mint a szövege. Az Eötvös Károly Intézet kezdetektől képviselt álláspontja szerint a 2011-ben elfogadott alaptörvény már eredeti formájában is letért a demokratikus jogállamiság nyomvonaláról, szigorú értelmezés alapján nem volt jogállami alkotmánynak tekinthető. Ha a negyedik módosítás mérföldkő volt is, a legfontosabb határsértés már korábban megtörtént.
  • Miklósi Zoltán
  • Majtényi László
  • Szabó Máté Dániel
  • 2013. június 10.

Pas de deux

Egy nevezetes írásában két nép közös táncának nevezte Ady Endre a magyar-zsidó együttélést, és a Korroborihoz, az ausztráliai őslakók "nagy szerelmes táncorgiájához" hasonlította. A férfiak táncolnak, a nők a hangszereket kezelik.
  • Rózsa T. Endre
  • 2013. június 10.

Szenvedélybetegsége miatt 3.

Így gyalogolnak át ötvenezer állampolgár jogain és méltóságán: a TASZ munkatársa a Szenvedélybetegsége miatt 1. és 2. című cikkekhez fűz megjegyzéseket.
  • Verdes Tamás
  • 2013. június 7.

Ami jár, az jár

Létezik olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely nagymértékben csökkentené a mélyszegénységet, a társadalmi egyenlőtlenségeket, a szegregált csoportok kiszolgáltatottságát, ugyanakkor növelné a munkavállaló munkáltatóval szembeni alkupozícióját, a munkavállalásra való hajlandóságot és az egyén szabadságát.
  • Gébert Judit
  • Tőzsér János
  • 2013. június 6.

Fel, zárkóztatás!

Az elmúlt néhány évben a köztudat és a közbeszéd nagyjából konszenzusra jutott annak elfogadásában, hogy Magyarországon a roma gyerekek fele-kétharmada elkülönítetten tanul az adófizetők által fenntartott intézményekben, külön iskolákban, tagozatokon, párhuzamos osztályokban. Nincsen persze konszenzus arról, hogy ez kívánatos-e vagy sem, esetleg továbbfejlesztendő-e, vagy éppen vissza. Nem kevésbé arról, hogy ez hasznos-e vagy káros. Úgy vélem, nemkívánatos, visszafejlesztendő és rendkívül káros.
  • Ujlaky András
  • 2013. június 1.

Majd még kell valamennyi

Az alaptörvény negyedik módosításakor a többi rendelkezésnél érdemtelenül kevesebb figyelmet kapott a módosítás 17. pontja: ez a feltételesen és alkalmilag kikényszeríthető illeték (vagyis kényszer-hozzájárulás) alkotmányos bevezetésének a lehetőségét teremti meg. Így szól: "...ha az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága, illetve más bíróság vagy jogalkalmazó szerv döntéséből az állam által teljesítendő olyan fizetési kötelezettség fakad, amelynek teljesítésére a központi költségvetésről szóló törvényben e célra rendelkezésre álló összeg nem elegendő, tartalmában és elnevezésében is kizárólag és kifejezetten az e kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó, a közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani."
  • Deák Dániel
  • 2013. június 1.

A forma dicsérete

"Az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt és az Alaptörvény módosítását csak a megalkotására és kihirdetésére vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatja felül."
  • Deák Dániel
  • 2013. május 18.

Tengelyre, magyar!

A kormány szándékai szerint a tehergépjárművek autópályadíj-fizetése nem egy adott időszakra vonatkozna, hanem használatarányosan történne. Kérdés, hogy a kialakuló rendszer mennyiben nyugodhat szakmai alapokon (lásd erről interjúnkat Reményik Kálmánnal: Kapkodva, előkészítés nélkül zajlott, Magyar Narancs, 2013. január 24.).
  • Hann András
  • 2013. május 18.

Hosszú menetelés, rövid agónia – Feldmájer Péter bukása

A Mazsihisz nevű, folyvást gyanús állagú szervezet egyik veteránját búcsúztatták a hétvégén a küldöttgyűlés résztvevői. A szervezettel egyidős Zoltai-éra kulcsfigurájának távozásánál többet sejtet azonban a tudósításokban és videókban megmutatkozó nyílt forradalmi hangulat. Ilyen még nem nagyon volt a hitközség háza táján.
  • Vári György
  • 2013. május 16.