n Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozata csak részben találta alkotmányellenesnek a polgári törvénykönyv (Ptk.) Lex Répássy néven emlegetett, az Országgyűlés kormánypárti többsége által már elfogadott, ám a köztársasági elnök által előzetes normakontrollra küldött módosítását. Az Ab határozata ugyanis az alkotmánnyal összeegyeztethetőnek találta a "tág értelemben vett válaszadási jogot". Azaz azt a jogot, hogy ha egy sajtótermékben valakiről a "jó hírnevet, emberi méltóságot sértő" vélemény vagy értékelés jelenik meg, akkor az illető - a polgári peres eljárásban rejlő, és az utóbbi időben egyébként káprázatosan érvényesülő jogorvoslati lehetőségek mellett - ugyanabban a sajtótermékben kifejtheti saját értékelését és nézeteit, és ennek az adott szerkesztőség köteles helyet - újságpapírt vagy sugárzási időt - biztosítani. Sőt: az Ab szerint ez a kötelezettség még akkor sem alkotmányellenes, ha "a(z eredeti, a szerk.) közlemény nem sért alapvető (azaz személyiségi, a szerk.) jogot", mert a válasz célja ilyenkor "az érintett személy saját véleményének a külvilággal történő megismertetése; a válaszadási kötelezettséget tehát a közvélemény minél szélesebb alapon történő formálása, a több forrásból származó tájékoztatás indokolja".
Az Ab a Ptk. ilyen irányú módosítását azonban mégis hatályon kívül helyezte, arra való hivatkozással, hogy a módosítás nem szabályozta a válaszadás (terjedelmi, technikai) korlátait.
Ennyit kell tehát a törvényen bütykölni: aztán jöhetnek, ahogy a csövön kiférnek, az "ellenvélemények". Meg persze a közérdekű bírságok: a Lex Répássy ama passzusa ugyanis, amely a jogsértés megállapítása után a bíróság számára kötelezővé teszi a korlátozás - azaz felső összeghatár - nélküli közérdekű bírság kiszabását, csont nélkül ment át az Ab-n.
És nem csak arról van szó, hogy - amennyiben a kifogásolt módosítást az Ab-határozat szellemében áramvonalasítja kissé a parlamenti többség - a törvény betűje szerint nem lehet majd műkritikát, pamfletet, tárcát, személyiségrajzot írni; hogy tehetségtelen, törtető, hataloméhes, lábon megvett nímandokról nem lehet majd leírni, hogy azok, akik, hogy életművük egy lyukas garast sem ér. Hisz rögtön beírnak: és bírósági hátszél lobogtatja majd kezükben irományaikat.
De az Ab-határozat kimondja: "A válasz közlésének kötelezettsége az alapvető jog (a személyiségi jogok, a szerk.) védelmében segítséget nyújt azoknak, akik egyébként gyengébb pozícióban vannak, mint a tömegtájékoztatási eszközök fölött rendelkezők."
De mi az, hogy "egyébként gyengébb pozíció"? Kikről beszél az Ab-határozat? Milyen nézetek és vélemények vannak "gyengébb pozícióban", és mihez képest? Kik használják majd a törvényt, és mire?
Ugyan, csináljunk már egy kis leltárt!
Mijük van nekik?
Van legelőször is állami fizetésük. Vannak államilag fenntartott irodáik, bőrfoteleik, titkárnőik, szintén közpénzen vásárolt hímzett asztalterítőik, ízléses képzőművészeti alkotásaik a diszkrét, mélybarna faburkolaton, vannak szolgálati autóik, amelyek szélvédőjét időnként - ha az üveg nem esőérzékelő - kicserélik, hogy ne kelljen az ablaktörlő bekapcsolásával sem bajlódni a fontos államügyek intézésére menet vagy onnét jövet; van szolgálati lakásuk, arcképes utazási igazolványuk, diplomataútlevelük, egy sereg olyan felhatalmazásuk, amely birtokában nem kell sorban állniuk a határátlépéskor vagy az orvosi rendelőkben, és nem kell műtétre várniuk és a többi.
Ez idáig akár még rendjén is lehetne.
Ezeken kívül még a következő dolgokhoz férhetnek hozzá.
A törvények, rendeletek, határozatok megalkotásához, köztük azokkal is, amelyek súlyos milliárdok sorsáról döntenek. A közpénzek - egyre inkább a köz ellenőrzése nélkül történő - elköltéséhez. ´k diszponálnak a költségvetésből az MFB-re, autópálya-építésre, ilyen-olyan céltámogatásokra, Széchenyi-tervekre, agrárprogramokra és a többire kiemelt összegek fölött. Hozzájuthatnak gazdasági természetű, a gazdasági élet többi, a politikával nem foglalkozó szereplője elől elzárt információkhoz. Nekik vagy családtagjaiknak, ismerőseiknek, üzletfeleiknek van egy rakás it-, fb-, kuratóriumi és egyéb tagságuk.
A nyilvánosság előtt akkor szólalnak meg, amikor akarnak. Beszélhetnek a parlamentben, a híradókban, az újságokban, köztük azokban is, amelyek nem pusztán rokonszenveznek nézeteikkel és intézkedéseikkel, de az ő közvetlen befolyásuk alatt állnak. ´k döntenek arról, hogy ki jusson a nagy állami cégek hirdetéseihez, rádió- és televíziófrekvenciához, az ő szándékaik és szájuk íze szerint szerkesztenek műsorokat a közpénzen futtatott elektronikus sajtóban. ´k a tiszteletbeli elnökök, sportszövetségi elnökök, fővédnökök, díszdoktorok és -vendégek, zászlósanyák, az ő előadásaikat kíséri a megkülönböztetett, a legnagyobb figyelem. ´k kapják és osztják a kitüntetéseket és a díjakat, az ő tekintélyüket emeli és az ő nézeteiknek ad hangot ezer fórum, díszvacsora, díszebéd, díszünnepség, találkozó és világtalálkozó.
Van tucatnyi, lényegében ellenőrzés nélkül működő titkosszolgálatuk, amelyek némelyike szinte korlátlan technikai képességekkel rendelkezik a magánbeszélgetések lehallgatására és a lehallgatások nyomainak eltüntetésére. Vannak smasszerjaik, akik nemcsak rájuk vigyáznak, de kisegítik őket az apró-cseprő háztartási gondokban is. Az övék az ország egyik legnagyobb őrző-védő gazdasági társasága.
Továbbá.
´k ülnek az első sorokban az állami és az államegyházi ünnepségeken, és övék a szószékek is ebben az országban: a püspöki körlevelekben az ő támogatásukra szólítanak fel magas egyházi méltóságok, a prédikációkban és az igehirdetésekben szerte az országban őket nevezik az élet letéteményeseinek (a Sátán erőivel szemben). ´ket védi a mentelmi jog, és őket védi az üzleti titok, őket védik az állami iratok titkosításának észveszejtően, paranoiásan nyilvánosságellenes szabályai.
A lehetőségeik a hatalom ellenőrzés nélküli gyakorlására, ha nem is korlátlanok, de sokkal szélesebbek annál, mint ahogy azt 1989-ben, a rendszerváltáskor közösen elképzeltük; és nagyobbak annál, hogy ne élhessenek vele vissza, ha a lelkiismeretük engedi.
Hiszen tőlük, ettől a kormánytól, a következőtől, az államtól lassan nem védi ennek az országnak a lakóit semmi más, csak a leírt, kimondott szó: az utolsó fegyver, amit az ember saját méltóságának védelmére kitalált.
A sajátjáéra, és nem az államéra.
