Orbán Viktor úgy kezdett, mint egy Váci Mihály-epigon, amikor felidézte a nemzeti konzultáció dicső kezdeteit: a korán kelők, a minden reggel munkába indulók, a tisztességgel gürcölők felszólalásáról beszélt - mint saját alkotmánya hét esztendőre visszanyúló gyökeréről. S ahogy haladt előre március 28-i - az alkotmányozási folyamatot egyszerre leíró és megkoronázó - parlamenti beszédében, úgy vitte tovább ezt a mélységesen populista és szükségképpen hazug retorikát. Mely szerint végre egyet akar a magyar, ami pedig korábban nem volt jellemző reá.
Mikor nem volt?
Például az idő tájt, amelyet ez a beszéd felidézett, éppenséggel a 98 százalékos választási eredmények járták, s az az "egyet akarás" fillérre annyit ért, mint ez a mai - legfeljebb Kádárék nem küldözgettek megátalkodottan ostoba és eleve fölösleges kérdéseket tartalmazó leveleket a lakosságnak. A különbség az eredmény tekintetében is elhanyagolható. Magyarországnak az 1949-es után lesz még egy alkotmánya, amitől idővel meg akar majd szabadulni, amit szégyellni fog és el akar felejteni.
De a '49-eset legalább lehetett korrigálni, módosított változata működőképesnek mutatkozott húsz évig - ezt viszont, az Orbán-alkotmányt, ha eljön az ideje, úgy kell majd kidobni a szemétre (ha úgy tetszik, a történelem szemétdombjára), ahogy van. Nem lesz egyszerű, de biztosan megtaláljuk a módját, hisz a szégyen találékonnyá tesz, talán épp egy népszavazás segít, amitől annyira félnek e mostani alkotmányozók. Mint a tűztől: maga az új alkotmány névadója is azt mondta, hogy a nép aligha tudna okosan dönteni az ügyben, mert túl sok az neki.
Mondhatnánk, hogy Orbán Viktor eldönthetné végre, hogy most akkor okos-e vagy buta a nép, de felesleges, mert éppen el van döntve. Az okos nép levelező tagozaton gyakorolja népi funkcióját, lélekszámuk - ellenőrizetlen, mert ellenőrizhetetlen mérések szerint - valamivel meghaladja a 900 ezret. A buta nép pedig az, amelyik a népszavazás urnáinál juttatná kifejezésre a hülyeségét, amit az erejét messze meghaladó hatvan oldal meg nem emésztése után ókumlálna ki a maga birka módján. 'k - az eddigi adatok tükrében - meglehet, kicsit többen lennének, mint 900 ezren (hány százalékos részvétel is az?), oszt összevissza szavaznának nagy butaságukban. Hát kell ez? A levelet viszszaküldők viszont - mint Orbántól megtudhattuk - mindenben egyet akartak: azt, amit Orbán. Ne mondják, hogy nem volt ez mindig így, mert amikor a tandíjról meg a vizitdíjról kellett dönteni, akkor a népszavazó nép volt az okos, ne mondják, mert semmi jelentősége. Hisz pont arról van szó, mint a megidézett kádárizmus idején, hogy a "nép" pusztán egy öblögetésre használatos formula a most éppen alkotmányozó Orbán Viktor szótárában.
S ha ilyen az alkotmány atyja, azon sem lehet csodálkozni, milyen az alkotmányozás folyamata. Pár fideszes képviselő csámborog föl és alá az ülésteremben, csoportokba verődve követik a térfigyelő kamerák mozgását, míg élelmesebb társaik, mint Harrach Péter, vagy a szegények régi, önzetlen és nemes lelkű barátja, Lázár János napi negyvenesével nyomják be a módosító indítványaikat. Persze néhány méltán nagy horderejű kérdésben pléhre csúsznak, és húsvéttól tényleg vármegyék lesznek itt (basszus, a vármegyét még a helyesírási szamárvezető is aláhúzza pirossal), de azért férfimunka ez a javából. Ugyanakkor felveti a kérdést: hol is volt az alkotmányozó frakció vezetője, amikor öszszehozták ezt az anyagot, hogy most két kézzel kell nyomatnia a módosító indítványokat? Alighanem a néppel fraternizált valahol.
S ha még csak nekünk hazudoznának mindenfélét az alkotmányozásról, mint amikor Orbán Schiffer András számonkérésére reagálva azt mondta, hogy ők a két választási forduló között másról sem beszéltek, csak arról, hogy mekkorát fognak alkotmányozni, ha megkapják rá a nép felhatalmazását! Persze még hasonlókat se nagyon mondtak, inkább azt, hogy milyen óvatosak, visszafogottak és körültekintők lesznek, ha megkapják a kétharmadot. Csakhogy hazudnak kifelé is, hiszen az Orbán-alkotmány tervezetének az Európai Parlamenthez eljuttatott angol nyelvű változatából kihagyták - feltehetően művészi koncepcióból, mint a Petőfi-versből a sajtószabadságra vonatkozó részeket, és az álamfő, Schmitt Pál életrajzából a kalandosabb esztendőket - az Európa előtt tuti kínosnak bizonyuló passzusokat. Egyszerűen letagadták a tényleges életfogytiglant, a határon túliak szavazati jogát és még pár disznóságot.
Figyelem, az Orbán-alkotmány a szemünk előtt fogan: bűnben és alakoskodásban. S mindezért egyszer, egyvalamiben tényleg egységes lesz ez a nép. A vezeklésben.
