Makovecz-akadémia az Orbán-alkotmányban

Publicisztika

Megépül a majommalom, lesz sok majommajonéz, győzve győz a győzhetetlen győzedelmes majomész: a hétfőn elfogadott Orbán-alkotmány akadémiai szintre emel egy eddig civil szervezetként működő, bár magát kétségkívül akadémiának (Magyar Művészeti Akadémia) nevező csoportot. Hétfőtől ők a magyar kultúra legfőbb őrei, örökétig tartó apanázzsal (momentán egy évre 100 millió forint) kistafírozva ülhetnek be az állami pénzen felújított Vigadó nekik kijelölt irodáiba, s örökös elnökük, Makovecz Imre vezetésével szabhatnak irányt a magyar kultúra további folyásának.

Megépül a majommalom, lesz sok majommajonéz, győzve győz a győzhetetlen győzedelmes majomész: a hétfőn elfogadott Orbán-alkotmány akadémiai szintre emel egy eddig civil szervezetként működő, bár magát kétségkívül akadémiának (Magyar Művészeti Akadémia) nevező csoportot. Hétfőtől ők a magyar kultúra legfőbb őrei, örökétig tartó apanázzsal (momentán egy évre 100 millió forint) kistafírozva ülhetnek be az állami pénzen felújított Vigadó nekik kijelölt irodáiba, s örökös elnökük, Makovecz Imre vezetésével szabhatnak irányt a magyar kultúra további folyásának.

Egyfelől: ahogy azt Móricka elképzeli. A kultúrának már sokan akartak irányt szabni, nem mellesleg mind egyféleképpen, s mind sikertelenül, mindazonáltal súlyos kártéteményektől sem visszariadva.

Másfelől: micsoda disznóság ez! Hiszen a magyar államnak már létezik egy akadémiai szervezete, ami a kultúra dolgaiban illetékes, ez a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Azért hívják így őket, mert amikor a rendszerváltás után az MTA arra jutott, hogy akadémiai ténykedését a tudományok mellett a kultúrára is kiterjeszti, akkor azt Magyar Művészeti Akadémia néven tervezte, csakhogy Makovecz és barátai gyorsan elszaladtak bejegyeztetni maguknak ezt a nevet. Tényleg, mit is várhatunk egy olyan csoportozattól, amelyik már a nevét is így szerezte? Persze távolról sem volt hirtelen ötlettől vezérelt ez a névcsíny, hiszen mindenki előtt nyilvánvaló volt akkor is, hogy Makovecz és köre nem egyebet, mint ellenakadémiát akar létrehozni.

Ami sajnos idáig nem valósult meg, s maradtak - különösebb nyom nélkül - a civil szféra csak nevükben létezőknek fenntartott várótermében, a fene tudja, miért. Tán nem érezte magát elég erősnek hozzá előző kormányzása idején Orbán, vagy akkor még Nemeskürty volt a vár esze, s csak mostanában lépett előre Makovecz. Mely előlépés felette jogos voltának igazolásául máris egy idézettel kedveskednénk drága olvasóinknak: "Először is meg kell erősíteni Orbán Viktort, szerintem neki nincs alternatívája. Másrészt fel kell függesztenie az országnak az adósságtörlesztést. Harmadrészt pedig államosítani kell. Ezen belül nemcsak az MSZP-s és SZDSZ-es klientúra elszámoltatására van szükség, hanem vissza is kell szerezni az elrabolt állami vagyonrészeket. Miért Orbán? Tetszik a purizmusa, a nyugalma, a szerénysége. És nekem mint építésznek sokat elárul róla az az emberi léptékű ház, amelyhez egy kalotaszegi kapun lehet bejutni. Más, mint Gyurcsány kétes módon szerzett, hatalmas villája, amelyhez még aztán hozzá is építtetett. Mint akinek a szar sem elég büdös" - mondotta a magyar kultúra immár felkent főembere oly éleslátón, és oly egyenlőtlen küzdelmet vívva ezzel a sokat vert magyar nyelvvel.

De természetesen nem csak arról van most szó, hogy a hatalom megszerzésének valamelyik igyekvő nyüzsgöncét a siker után meg kellett küldeni valami jól hangzó stallummal. Persze arról is, de sokkal inkább arról a képzetről, ami Orbán Viktor fejében kialakult az egész vircsaftról, és ami szerint a magyar kultúra az, amit erővel lenyomunk az emberek torkán, a magyar kultúra az, amit ez a pár - magát titkon Németh Lászlónak vagy Illyésnek képzelő - félcédulás összehord a szívcsakrától a magyar-sumér rokonságon át egészen Tonuzóbáig. S aki nem ezt a nótát fújja, az nekik veszélyes, mert esetleg valóban gondol is valamit. De ezt már ismerjük, a magyar szellemi élet megosztottságáról kötetnyi duma forog közkézen. Zömmel előre megfontolt szándékkal elsütött hazugságok, amik azt a célt szolgálják, hogy a jelzett délibábok közt hadonászó vitézeket egy szintre emeljék a kultúra eddig használatos - jól körülírható és ma is, holnap is világszerte elfogadott - mércéje szerint kiemelkedőt teljesítőkkel.

S ha valakinek lennének is kétségei afelől, hogy a Makovecz-akadémia eleve a kultúra megosztásáért jött létre, hallgassa a mestert. "De valahogy úgy alakult, hogy a liberális gondolkodású emberek a Magyar Tudományos Akadémia, a konzervatív és nemzeti gondolkodásúak pedig a Művészeti Akadémia felé gravitáltak." Gravitáltak, ja, meg alakult. A frászt alakult: akik nem voltak elég jók az MTA-ba, azoknak csináltak egy másikat. S mától hivatalosan ők fújják a passzát szelet. Nyilván csak akarják, s ez sem fog nekik menni, s a kultúra majd őket is kiheveri - de addig elég sok kárt tehetnek, ne legyenek illúzióink.

A megosztó szándék most belevésetett az Alkotmányba. Így azon sincsen és nem is lesz soha mit csodálkozni, hogy ez az Alkotmány miért marad örökétig Orbán-alkotmány, s miért nem lesz soha magyar Alkotmány. Még a nevét is éppúgy csórták, mint a Makovecz-akadémiáét.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.