Megy, jön, marad

  • 1999. december 9.

Publicisztika

Chikán Attila egyebek mellett avval tűnt ki a kormány tagjai közül, hogy soha nem ekézte a Bokros-csomagot. Ez, tekintettel arra, hogy az 1995-ös megszorító intézkedések álszent és sunyi szidalmazása egy időben legmagasabb vezetőink kedvenc időtöltése volt (ha valahol szorult a kapca, rögtön előkerült a népnyúzó Bokros), már önmagában rokonszenvessé tette a (volt) gazdasági minisztert. Chikán nem vett részt a Surányi György ellen ugyancsak a legmagasabb szinten kezdeményezett csihi-puhiban, és soha nem prédikált hétszázalékos gazdasági növekedésről. Érzéketlen volt az orbáni politika fineszei iránt, soha nem játszott alá minszterelnöknek (úgy, ahogy azt például a pénzügyminiszter gyakran megcselekedte). És ha Chikán tényleg nem is tett mást, csak azt, hogy nem tett meg bizonyos dolgokat (az intézmény, amit vezetett, nagy valószínűség szerint amúgy sem több sóhivatalnál), és hogy a felettesei által politikai vagy társadalomtechnológiai okokból szított konfliktusokat megpróbálta elsimítani, kár lesz érte. Chikán soha nem mondott olyat, amit most, amikor ismét minden energiáját a Közgáz Rajk László szakkollégiumának szentelheti, szégyellnie kellene; Torgyán lehetetlen követeléseihez nem vágott jó képet, és amíg a kormány tagjai közt tudhattuk, legalább abban lehetett bízni, hogy akad egy ember Orbán közvetlen közelében, akinek van lövése a gazdaság nagy folyamatairól és szól, ha a fiúk valami hülyeségre készülnek. Chikánból nem lett politikus az elmúlt másfél évben, a kormányban is megmaradt pedagógusnak - márpedig a fiúknak a továbbiakban nincs szükségük arra, hogy bárki kioktassa őket. Jöjjön inkább Matolcsy György, aki olyan régóta készül a magas sarzsira, hogy úgysem mond nemet semmire, és akitől alapjáraton sem áll távol a populista, harmadik utas gazdaságpolitika

Chikán Attila egyebek mellett avval tűnt ki a kormány tagjai közül, hogy soha nem ekézte a Bokros-csomagot. Ez, tekintettel arra, hogy az 1995-ös megszorító intézkedések álszent és sunyi szidalmazása egy időben legmagasabb vezetőink kedvenc időtöltése volt (ha valahol szorult a kapca, rögtön előkerült a népnyúzó Bokros), már önmagában rokonszenvessé tette a (volt) gazdasági minisztert. Chikán nem vett részt a Surányi György ellen ugyancsak a legmagasabb szinten kezdeményezett csihi-puhiban, és soha nem prédikált hétszázalékos gazdasági növekedésről. Érzéketlen volt az orbáni politika fineszei iránt, soha nem játszott alá minszterelnöknek (úgy, ahogy azt például a pénzügyminiszter gyakran megcselekedte). És ha Chikán tényleg nem is tett mást, csak azt, hogy nem tett meg bizonyos dolgokat (az intézmény, amit vezetett, nagy valószínűség szerint amúgy sem több sóhivatalnál), és hogy a felettesei által politikai vagy társadalomtechnológiai okokból szított konfliktusokat megpróbálta elsimítani, kár lesz érte. Chikán soha nem mondott olyat, amit most, amikor ismét minden energiáját a Közgáz Rajk László szakkollégiumának szentelheti, szégyellnie kellene; Torgyán lehetetlen követeléseihez nem vágott jó képet, és amíg a kormány tagjai közt tudhattuk, legalább abban lehetett bízni, hogy akad egy ember Orbán közvetlen közelében, akinek van lövése a gazdaság nagy folyamatairól és szól, ha a fiúk valami hülyeségre készülnek. Chikánból nem lett politikus az elmúlt másfél évben, a kormányban is megmaradt pedagógusnak - márpedig a fiúknak a továbbiakban nincs szükségük arra, hogy bárki kioktassa őket. Jöjjön inkább Matolcsy György, aki olyan régóta készül a magas sarzsira, hogy úgysem mond nemet semmire, és akitől alapjáraton sem áll távol a populista, harmadik utas gazdaságpolitika

A kormányzati ciklus elején az optimistábbak abban bízhattak, hogy mindegy, hány hetente ülésezik az országgyűlés, mindegy, miféle alakok szalonnáznak az állam hájából: amíg a makrogazdaságot Chikán, Járai és Surányi tartják a kezükben, senki nem nyúlhat a bankópréshez. Járai azóta megtanult mosolyogni minden vereségéhez, Surányi homlokán célkereszt, Chikán pedig - a lapzárttánkkor érkező hírek szerint - távozik a kormányból.

A másik hír, hogy Pepó Pál környezetvédelmi miniszter viszont marad. Igaz, ő a Torgyán-kormány tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.