Váradi Balázs

Mi van a bajusz mögött?

Húszéves a Bokros-csomag

Publicisztika

Emlékszünk-e még Bokros Lajosra, a régire, a húsz év előttire, aki bajszára tűzte a békétlen egyetemistákat, maga írta meg programját, és aztán inkább vette kalapját, de meg nem alkudott?

A közgazdász kolumnistát Horn Gyula kormányának 1995-ös gazdaságpolitikai beavatkozásának kerek évfordulója arra csábítaná, hogy a 25 pontos csomagba gyűjtött intézkedésekről írjon: vámpótlékról, egyetemi tandíjról, családipótlék- és táppénzkurtításról, bérbefagyasztásról és a többiről, részleteikről, sorsukról az Alkotmánybíróság előtt, hatásaikról. De ellenállok a kísértésnek, és frivolabb szempontot választok: azt fogom bizonygatni, hogy Bokros Lajos csillagórája három hazai közszerep összeakadásának szomorú pillanata volt.

Bokrosról először azt vette le a tájékozatlan tévénéző, hogy van itt valaki, aki nem oldalazva, hanem emelt fővel, talán túlontúl is szívesen mond olyasmiket, amik fájnak. A pénzügyminiszternek egy kicsit mindig feladata, hogy a kormányon belül a rossz rendőr szerepét vigye – de politikus, még ha pénzügyminiszter is, a néppel szemben igen ritkán vállalja a szenvedés okozójának hálátlan feladatát. Nem véletlenül emlékszünk 70 év és egy fél kontinens távlatából is arra, amikor Churchill Angliának vért, könnyeket és verítéket ígért. Bokros viszont határozottan, látható jó kedvvel – ellenfelei azt mondanák: kéjesen – alakította a keménykezű megszorító, a pénzelvevő hálátlan szerepét.

Ezt támogatta komoly közgazdaságtani szakértelme és üzleti háttere. Szakcikkeiben megnyilvánuló hozzáértése, pénzügykutatós múltja, a közgazdaságtan alaptételeinek (például, hogy nincs ingyenebéd, vagy hogy az embe­rek igenis reagálnak az árak jelentette ösztönzőkre) hangsúlyozása mind azt sugallta: itt egy szakelem beszél.

A szerep harmadik eleme pedig Bokros gazdasági liberalizmusa volt (ellenfelei ma neoliberalizmusnak mondanák). Ezt akkor még palástolta valamennyire, hisz mégiscsak a szocialista frakciónak kellett a szocialista kormány javaslatait – a csomagot – megszavaznia. De az általa kijelölt beavatkozások egy részét már akkor is a liberalizmus konkrét szakpolitikai intézkedésekre fordításaként lehetett felfogni (Bokros későbbi politizálásának fényében még inkább). A kiadások megregulázása a kisebb állam irányába mutatott, a tandíj, a fogászati ellátások fizetőssé tétele, a családpolitikai ellátások visszanyesése mind a rászorultságelvű támogatások liberálisabb ideológiája jegyében született – a „mindenkinek járjon ugyanaz az ellátás (legalább elvileg)” posztszocialista, szociáldemokrata gyakorlata helyett.

Bokros egy évig volt pénzügyminiszter; a nevezetes intézkedéssorozat gyorsan jött és ment. A Horn-kormány néhány hónap alatt be- és kicsomagolta, és a ’98-as választás előtt már nagyon szerette volna, ha a választók csak a feltámadó konjunktúrának örvendeznek, és mint egy rossz álmot, elfelejtik a békát, amit lenyelettek velük. A csomagos Bokros, a közvélemény-kutatásokon azóta is alulmúlatlanul népszerűtlen Bokros mint jelenség, mint sokak gyűlöletének és kevesek csodálatának tárgya viszont beégett az emlékezetünkbe. Magyarországon a politizáló, rossz hírt hozó neoliberális közgazdász sztereotípiá­ja ’95 óta máig erősen tartja magát.

De vajon szükségszerű-e a fenti három szerepnek: a rossz rendőr, a politizáló közgazdász és a liberális politikus szerepének az összecsúszása? A legkevésbé sem – és ezt didaktikusan, példákkal szeretném szemléltetni.

Adhat-e a gazdasági liberalizmus tápot a rossz rendőr ellentétének, azaz a mediánszavazót elcsábítani igyekvő, egyszerűsítő vagy egyenesen rosszhiszemű, populista politikus kampányának? Nyilvánvaló, hogy igen: az adók csökkentése, a bürokratikus, túlterjeszkedő ­állam visszanyesegetése Jeffersontól Ronald Reaganen át a Tea Partyig sok mozgalomnak szolgál blikkfangos választási szlogenekkel.

És vajon állíthatja-e a közgazdász közpolitikai tudását más ideológia szolgálatába, mint a liberalizmuséba? Még szép, hogy állíthatja. Jól képzett közgazdászok dolgoztak, dolgoznak Lenin, Sztálin, Hitler és a jelen kínai vezetőinek stábjában is. De a demokráciák történetében is könnyű olyan gazdaság- és társadalompolitikai alternatívákat találni, ahol a neoliberálisnak mondott ideológia az egyik, a tényeken alapuló közgazdaságtani tudás a másik irányba terelné a döntéshozót. Csak egy példa: ma Magyarországon a szakemberek többsége hosszabb és nagyvonalúbb munkanélküli-segélyt javasol, mint amit a NER nyújt. Nem azért, mert a munkagazdászok szemében is megjelenik egy könnycsepp, amikor arra gondolnak, hogy az állásvesztő munkás három hónap után végleg kilátástalan helyzetbe kerül. Hanem azért, mert a szakirodalom szerint a mai rövid támogatás rossz munkavállalási döntésbe hajszolja bele a munkavállalót, akinek így nincs elég ideje, hogy megtalálja azt az állást, amivel ő is jól jár, és amiben a munkaadónak is ő a leghasznosabb.

S végül: juthat-e más szerep a tudományát alaposan ismerő és azt komolyan vevő közgazdásznak, ha politikusnak áll, mint a rossz rendőré? Juthat bizony: Romano Proditól Janisz Varufakiszig sokaknak, sok helyen jutott is.

 

*

Azt hiszem, nem a szerepekben, hanem a darabban kell keresni azt, ami összetolja és egyben tartja ezt a három figurát. A mi kelet-közép-európai politikai nyomorúságunkban. Ezt bizonyítja, hogy a Bokros-jelenség nem egyedülálló Kelet-Közép-Európában: az övéhez hasonló mutatványt produkált a lengyel Leszek Balcerowicz vagy a szlovák Ivan Mikloš is. Hiszen Kelet-Európában látjuk mindun­talan azt, hogy a közpolitikai javítások nem épülnek be a demokratikus politika forgatagába, hanem az utóbbi haláltáncának rövid pánikszüneteiben vezetik be őket. Kelet-Európában szoktunk hozzá ahhoz is, hogy ezeket a javításokat, ha valahogy, hát huszárrohammal próbálják átvinni, addig, amíg tart a bajba került kormányfő tüzérségi támogatása a politikai harcban – ahelyett, hogy egyenként, türelmesen elmagyaráznák és kompromisszumok árán elfogadtatnák őket. És Kelet-Európa az a hely, ahol a politikai legitimáció kevés, és a politikusnak a tudományos háttér aurájára is szüksége van rövid, elkeseredett harcának sikeréhez.

A Bokros-csomag egyszerre volt szükséges kiigazítás és rendszerszintű válságtünet. Tartsuk ezt észben, amikor legközelebb Bokros lepedőnyi javaslatait olvassuk az Élet és Iro­da­lomban. A következő alkalommal, amikor egy személyben lesz majd szükségünk liberális politikusra, rossz rendőrre és közgazdászra, amikor újfent Bokros kell majd, tudhatjuk majd: pocsékba ment húsz évünk megint.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.