Váradi Balázs

Mi van a bajusz mögött?

Húszéves a Bokros-csomag

Publicisztika

Emlékszünk-e még Bokros Lajosra, a régire, a húsz év előttire, aki bajszára tűzte a békétlen egyetemistákat, maga írta meg programját, és aztán inkább vette kalapját, de meg nem alkudott?

A közgazdász kolumnistát Horn Gyula kormányának 1995-ös gazdaságpolitikai beavatkozásának kerek évfordulója arra csábítaná, hogy a 25 pontos csomagba gyűjtött intézkedésekről írjon: vámpótlékról, egyetemi tandíjról, családipótlék- és táppénzkurtításról, bérbefagyasztásról és a többiről, részleteikről, sorsukról az Alkotmánybíróság előtt, hatásaikról. De ellenállok a kísértésnek, és frivolabb szempontot választok: azt fogom bizonygatni, hogy Bokros Lajos csillagórája három hazai közszerep összeakadásának szomorú pillanata volt.

Bokrosról először azt vette le a tájékozatlan tévénéző, hogy van itt valaki, aki nem oldalazva, hanem emelt fővel, talán túlontúl is szívesen mond olyasmiket, amik fájnak. A pénzügyminiszternek egy kicsit mindig feladata, hogy a kormányon belül a rossz rendőr szerepét vigye – de politikus, még ha pénzügyminiszter is, a néppel szemben igen ritkán vállalja a szenvedés okozójának hálátlan feladatát. Nem véletlenül emlékszünk 70 év és egy fél kontinens távlatából is arra, amikor Churchill Angliának vért, könnyeket és verítéket ígért. Bokros viszont határozottan, látható jó kedvvel – ellenfelei azt mondanák: kéjesen – alakította a keménykezű megszorító, a pénzelvevő hálátlan szerepét.

Ezt támogatta komoly közgazdaságtani szakértelme és üzleti háttere. Szakcikkeiben megnyilvánuló hozzáértése, pénzügykutatós múltja, a közgazdaságtan alaptételeinek (például, hogy nincs ingyenebéd, vagy hogy az embe­rek igenis reagálnak az árak jelentette ösztönzőkre) hangsúlyozása mind azt sugallta: itt egy szakelem beszél.

A szerep harmadik eleme pedig Bokros gazdasági liberalizmusa volt (ellenfelei ma neoliberalizmusnak mondanák). Ezt akkor még palástolta valamennyire, hisz mégiscsak a szocialista frakciónak kellett a szocialista kormány javaslatait – a csomagot – megszavaznia. De az általa kijelölt beavatkozások egy részét már akkor is a liberalizmus konkrét szakpolitikai intézkedésekre fordításaként lehetett felfogni (Bokros későbbi politizálásának fényében még inkább). A kiadások megregulázása a kisebb állam irányába mutatott, a tandíj, a fogászati ellátások fizetőssé tétele, a családpolitikai ellátások visszanyesése mind a rászorultságelvű támogatások liberálisabb ideológiája jegyében született – a „mindenkinek járjon ugyanaz az ellátás (legalább elvileg)” posztszocialista, szociáldemokrata gyakorlata helyett.

Bokros egy évig volt pénzügyminiszter; a nevezetes intézkedéssorozat gyorsan jött és ment. A Horn-kormány néhány hónap alatt be- és kicsomagolta, és a ’98-as választás előtt már nagyon szerette volna, ha a választók csak a feltámadó konjunktúrának örvendeznek, és mint egy rossz álmot, elfelejtik a békát, amit lenyelettek velük. A csomagos Bokros, a közvélemény-kutatásokon azóta is alulmúlatlanul népszerűtlen Bokros mint jelenség, mint sokak gyűlöletének és kevesek csodálatának tárgya viszont beégett az emlékezetünkbe. Magyarországon a politizáló, rossz hírt hozó neoliberális közgazdász sztereotípiá­ja ’95 óta máig erősen tartja magát.

De vajon szükségszerű-e a fenti három szerepnek: a rossz rendőr, a politizáló közgazdász és a liberális politikus szerepének az összecsúszása? A legkevésbé sem – és ezt didaktikusan, példákkal szeretném szemléltetni.

Adhat-e a gazdasági liberalizmus tápot a rossz rendőr ellentétének, azaz a mediánszavazót elcsábítani igyekvő, egyszerűsítő vagy egyenesen rosszhiszemű, populista politikus kampányának? Nyilvánvaló, hogy igen: az adók csökkentése, a bürokratikus, túlterjeszkedő ­állam visszanyesegetése Jeffersontól Ronald Reaganen át a Tea Partyig sok mozgalomnak szolgál blikkfangos választási szlogenekkel.

És vajon állíthatja-e a közgazdász közpolitikai tudását más ideológia szolgálatába, mint a liberalizmuséba? Még szép, hogy állíthatja. Jól képzett közgazdászok dolgoztak, dolgoznak Lenin, Sztálin, Hitler és a jelen kínai vezetőinek stábjában is. De a demokráciák történetében is könnyű olyan gazdaság- és társadalompolitikai alternatívákat találni, ahol a neoliberálisnak mondott ideológia az egyik, a tényeken alapuló közgazdaságtani tudás a másik irányba terelné a döntéshozót. Csak egy példa: ma Magyarországon a szakemberek többsége hosszabb és nagyvonalúbb munkanélküli-segélyt javasol, mint amit a NER nyújt. Nem azért, mert a munkagazdászok szemében is megjelenik egy könnycsepp, amikor arra gondolnak, hogy az állásvesztő munkás három hónap után végleg kilátástalan helyzetbe kerül. Hanem azért, mert a szakirodalom szerint a mai rövid támogatás rossz munkavállalási döntésbe hajszolja bele a munkavállalót, akinek így nincs elég ideje, hogy megtalálja azt az állást, amivel ő is jól jár, és amiben a munkaadónak is ő a leghasznosabb.

S végül: juthat-e más szerep a tudományát alaposan ismerő és azt komolyan vevő közgazdásznak, ha politikusnak áll, mint a rossz rendőré? Juthat bizony: Romano Proditól Janisz Varufakiszig sokaknak, sok helyen jutott is.

 

*

Azt hiszem, nem a szerepekben, hanem a darabban kell keresni azt, ami összetolja és egyben tartja ezt a három figurát. A mi kelet-közép-európai politikai nyomorúságunkban. Ezt bizonyítja, hogy a Bokros-jelenség nem egyedülálló Kelet-Közép-Európában: az övéhez hasonló mutatványt produkált a lengyel Leszek Balcerowicz vagy a szlovák Ivan Mikloš is. Hiszen Kelet-Európában látjuk mindun­talan azt, hogy a közpolitikai javítások nem épülnek be a demokratikus politika forgatagába, hanem az utóbbi haláltáncának rövid pánikszüneteiben vezetik be őket. Kelet-Európában szoktunk hozzá ahhoz is, hogy ezeket a javításokat, ha valahogy, hát huszárrohammal próbálják átvinni, addig, amíg tart a bajba került kormányfő tüzérségi támogatása a politikai harcban – ahelyett, hogy egyenként, türelmesen elmagyaráznák és kompromisszumok árán elfogadtatnák őket. És Kelet-Európa az a hely, ahol a politikai legitimáció kevés, és a politikusnak a tudományos háttér aurájára is szüksége van rövid, elkeseredett harcának sikeréhez.

A Bokros-csomag egyszerre volt szükséges kiigazítás és rendszerszintű válságtünet. Tartsuk ezt észben, amikor legközelebb Bokros lepedőnyi javaslatait olvassuk az Élet és Iro­da­lomban. A következő alkalommal, amikor egy személyben lesz majd szükségünk liberális politikusra, rossz rendőrre és közgazdászra, amikor újfent Bokros kell majd, tudhatjuk majd: pocsékba ment húsz évünk megint.

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”