Mi kéne még?

Publicisztika

A hétfői parlamenti ülésen napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke közölte, a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította április 8-át, a római pápa temetésének napját.

Mi kéne még?

A hétfői parlamenti ülésen napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke közölte, a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította április 8-át, a római pápa temetésének napját. Kétségtelen, Ferenc hajlamos az ilyesmire. Tudnillik, hogy elragadtassa magát, bár még egy napot sem nyilvánított gyásznappá - csak nehogy belejöjjön; állítólag Rainer monacói nagyherceg igen rossz bőrben van. Félős, hogy a kormányfőnek kicsit megártott a túlhajtott tévézés, pedig a hét végén milyen szép kirándulóidő volt. Talán az elektronikus (és persze a nyomtatott) sajtóból szakadatlanul ömlő neofita buzgalom zavarhatta meg. (A baloldali napilap vezércikke például azt írta az elhunyt egyházfőről: "Minket képviselt a Mindenhatónál." Most akkor a baloldali álláspont szerint van Mindenható? És ki az a "minket"? És hogy képviselt? És honnan tudja ezt a lap? Ott volt?) Bár kétségkívül vannak számosan, akiknek ennyi sem volt elég: jobbról-balról kap az orcájára az MTV, hogy volt pofája nem megszakítani az elpimaszodó gorillák disznóságairól szóló kalandfilmjét abban a percben, amint a rossz hír eljutott hozzájuk. Pontosabban: először jobbról kapott, aztán meg balról: a birka MSZP e tárgyban a fideszes Szalai Annamária példáján kezdett hőbörögni. (A TV 2 bezzeg megszakította a Megasztárt, "csak még előbb a zsűri elmondja a véleményét, meg következő versenyzőink énekelnek valami szépet". Az milyen volt, amikor a "szeretünk, Verácska, puszi, puszi" táblákkal egyperces néma felállásra kényszerítették a közönséget?) Milyen megfelelési kényszer, milyen belső üresség és műveletlenség hajszolja bele - jobbára ateista - honfitársainkat a hamis ájtatosságba és saját személyiségük látványos feladásába?

Ám hogy tele tévéstábbal a Szent Péter tér, távolról sem látszik elégséges oknak a nemzeti gyászhoz. Félreértés ne essék, a római pápával nincs semmi bajunk, ami meg van, arról lapunk beltes-tében - méltó terjedelemben - be is számolunk. De Gyurcsány Ferenc nem a Vatikán államtitkára, s még csak nem is Lengyelország miniszterelnöke. Hanem Magyarországé. Magyarországé, ahol ennyi meg annyi római katolikus mellett még amannyi református él, evangélikus, zsidó, vallástalan és hottentotta... Akik nem feltétlenül a római pápában, a Szentszékben, a katolikus egyházban látják legfelsőbb instanciájukat, hitük foglalatát s metafizikai rajongásuk tárgyát. S épp ezért a pápáról és életművéről gondolhatnak, sőt, gondolnak ilyet is, meg olyat is. Jót vagy rosszat. Jót és rosszat. Magyarország ettől persze búcsúzhat jó szívvel tőle, meg is van ennek a maga bejáratott módja. De miért kérne félárbocra eresztenünk a zászlót?

Miért nekünk kell arról szónokolni, hogy a hit meg a gyász nem tévévetélkedő?

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.