Miért törnek ki rendszeresen zavargások Franciaországban?

Publicisztika

Zavargásokhoz és több ezer ember őrizetbe vételéhez vezetett, hogy múlt kedden Párizs Nanterre nevű külvárosában egy 17 éves helyi fiút lelőttek a rendőrök, amiért az felszólításuk ellenére sem állította le autójának motorját. Mi vezet az ilyen incidensekhez? Van-e az államnak eszköze a probléma kezelésére? Bernard Guetta írása.

Egy szó mindent megmagyaráz: „gettó”. Ha azon tűnődik, hogy miért történik meg rendszeresen Franciaországban, hogy a 60-as években érkezett bevándorlók unokái és dédunokái – akik franciák, hiszen Franciaországban születtek – az utcára vonulnak, hogy mindent szétverjenek, beleértve az iskolákat, könyvtárakat és a sportlétesítményeket, megfosztva saját magukat is ezektől az intézményektől, a válasz az, hogy azért,

mert olyan lakótelepekre zárva élnek, amelyek egy szeletnyi másik világot alkotnak a nagyvárosok peremén.

Ez nem az apartheid. Nem is intézményesített rasszizmus, egyáltalán nem. Hogy erről meggyőződjünk, elég bemenni egy postahivatalba, bankba, általános iskolába, gimnáziumba vagy kórházba, ahol számlavezetőket, tanárokat, orvosokat, sőt már intézményvezetőket is találunk, akiknek a neve arra utal, hogy észak-afrikai származásúak. Nem is beszélve a sportolókról, komikusokról és művészekről, akik gyakran a legnépszerűbb hírességek közé tartoznak Franciaországban. A francia típusú társadalmi beilleszkedés, az oktatásra és az érdemalapú előmenetelre épülő integráció sokkal jobban működik, mint azt rengetegen gondolják vagy mondják, de a kudarcai ettől nem lesznek kevésbé nyilvánvalóak.

Egy kis történelem. Hat évtizeddel ezelőtt, amikor a nagy francia vállalatok a hatóságok beleegyezésével úgy döntenek, hogy Észak-Afrikába mennek munkaerőt toborozni, amelyből a háború utáni gazdasági fellendülésben igen nagy a hiány az építkezéseken és a gyártósorok mellett, nincs hol elhelyezni ezeket az embereket. Így hát egészségtelen nyomornegyedekben élnek, amelyek elszaporodása akkora szégyent hoz Franciaországra, hogy hamarosan szociális lakásokat nyitnak számukra a nagyvárosok peremén. Ugyanekkor, az 1970-es évek közepén az állam engedélyezi a „családegyesítést”, vagyis a hátrahagyott családok, feleségek és gyermekek befogadását az országba. A franciául egy szót sem beszélő, gyakran írástudatlan anyák francia kisgyermekeket nevelnek, és reggelente francia iskolába kísérik őket.

A gyökértelenné vált anyák otthon arabul nézik a televíziót, miközben a gyerekek egy olyan Franciaországban nőnek fel, ahol a növekvő munkanélküliség elzárja előlük a munkahelyeket, amelyeket gyakrabban kínálnak „őshonos franciáknak”, mint ezeknek a „külföldieknek”, még ha franciák is. Diszkrimináció keletkezik, amelyet tovább súlyosbít az a szakadék, amely a családokon belül húzódik: azok között, akik a nehézségek ellenére is sikeresek az iskolában – gyakrabban lányok, mint fiúk –, és azok között, akiket az iskolarendszer kivet magából. Az előbbiek el fogják hagyni a területeket, amelyeket lassan elkezdenek „banlieue”-knek nevezni, míg az utóbbiak a szegénység és az iszlám gettóiban maradnak, ahol a bűnözés és a kábítószer-kereskedelem jövedelmet biztosít és bűnszövetkezeteket épít ki.

 
A lelőtt tinédzser halála miatt tüntetők által felgyújtott autó ég Párizs Nanterre nevű elővárosában 2023. június 29-én
Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Szembesülve a katasztrófával, amelyet hagyott ilyen hatalmasra növekedni, a francia állam visszavonul, elmenekül, bezárja a rendőrőrsöket és kivonja a köztisztviselőit. Csak a tanárok maradnak, néha önként, de gyakrabban kelletlenül. Az iszlamisták és a kábítószer-kereskedők karmai között ezek a területek törvényen kívüliekké válnak – „a Köztársaság elveszett területeivé”, mondogatják –, ahová a rendőrség csak házkutatás vagy letartóztatás céljából lép be, gyanakodva és idegesen, füttyszóval kísérve és támadástól tartva. Ezekben a gettókban az állam nem több, mint elnyomás, a rendőrség pedig mindenki ellensége, a rendőrség, amely „arcellenőrzést” végez a metróban, és amelyet ezért a bevándorlók leszármazottai, még a legjobban beilleszkedettek is, rasszistának tartanak.

Egy gettóból származó tinédzser tökéletes gyűlölettel viseltet a rendőrség iránt. Egy, ezeken a területeken tevékenykedő rendőr számára pedig a brutalitás a félelem ellenszere, és, látva a zavargásokat, igazából az egyetlen meglepő dolog az, hogy nem törnek ki még gyakrabban. Amíg az állam nem ruház be újra ezekbe a területekbe, addig a zavargások folytatódni és szaporodni fognak.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

(Címlapképünkön: Könnygázt vetnek be a rendőrök által lelőtt tinédzser halála miatt tüntetőkkel szemben Párizs Nanterre nevű elővárosában 2023. június 29-én. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.