Néhány hétig egyre lassuló ütemben ugyan, de még forog a gazdaság kereke, de mi lesz utána? Ha nem lép a kormány, vállalkozások ezrei kerülhetnek nehéz helyzetbe.
Az orbáni autokrácia évei, Thomas Mann-nal szólva, „erkölcsi szempontból jó idők”. Nem mintha okvetlenül könnyű lenne a jót választani, de hogy mi a jó és mi a rossz, az könnyen eldönthető.
Bármit mond is az emberminiszter, az új Nemzeti alaptanterv körül óriási vita zajlik, és széles az elégedetlenség. A következőkben megpróbálom kizárólag szakmai szempontból elemezni a NAT történelem és állampolgári ismeretek tantárgyról szóló részét. Hiszek ugyanis abban, hogy egyszer újra számít majd a döntéshozatal folyamatában a szakmai párbeszéd.
Ritkán látunk olyat, hogy egy politikai hatalom kirobbant egy világjárványt, karanténba helyezi az emberiség felét és válságba taszítja a világgazdaságot – írja véleménycikkében Bernard Guetta francia EP-képviselő. A szöveget elsőként a Narancs.hu közli magyarul.
Amikor három évvel ezelőtt a kormány és a Fidesz éppen aktuális ellenséget keresett magának, többek között a CEU-t és a kormányzattal kritikus civil szervezeteket találták meg. 2017 első hónapjaiban kimondták róluk, hogy ki kell őket takarítani az országból.
Kína évekkel ezelőtt elkezdte kifejleszteni a társadalom, az állampolgárok tökéletes ellenőrzésének rendszerét. De segíthet-e ez a járvány megfékezésében?
Chipman: És milyen messzire terjedt, az Ön megítélése szerint,
az ő fennhatósága Ön felett?
Wirz: Mindenre kiterjedt, tekintettel arra, hogy háború volt.
Chipman: Mindenre kiterjedt. Bizonyos Ön ebben?
Wirz: Egészen bizonyos vagyok benne.
(Saul Levitt: Parancsra tettem)