Májusban az Eötvös Károly Intézettel és a Political Capitallal közösen állítottuk, hogy a Kúriának nem lett volna szabad átengednie a kormány kvótaügyi népszavazási kérdését, mert az alkotmányellenes. A kérdés nem tartozhat az Országgyűlés hatáskörébe, és nem felel meg az egyértelműség követelményének, így puszta illúzióvá válik a népakarat kifejezése. Ebben az újságban is többen kifejtették már, hogy az Európai Unióban a jövőre nézve nem született olyan döntés és jelenleg nem is tárgyalnak arról, hogy kötelező menekültügyi kvótát írjanak elő a tagállamoknak – sem a menekültek EU-ba telepítéséről, sem az unión belüli áthelyezésükről. Ezeket az érveket nem akarjuk megismételni, hanem az eddig keveset elemzett emberi jogi, szolidaritással kapcsolatos, valamint az aktív állampolgári részvétel melletti érveinket vesszük számba.
Kik lesznek a következők?
2015 januárjában a párizsi Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terroristamerényletre válaszul, majd a becslések szerint 950 ember halálát okozó, Olaszország és Líbia között történt hajókatasztrófa ürügyén a magyar kormány a migrációt kiáltotta ki az első számú ellenségévé. Az év májusában indult a nemzeti konzultáció, majd az első menekültellenes plakátkampány, ami magyar nyelven adta tudtára az ideérkezőknek, hogy nem vehetik el a magyarok munkáját, és be kell tartaniuk a törvényeket. Ekkor a társadalom még nem érzékelte a közelgő menekülthullám nagyságát. Az ENSZ felmérése szerint mintegy 65 millió ember vált földönfutóvá, s közülük körülbelül 21 millióan menekültek hazájukon kívülre. 2015-ben percenként 24 ember kényszerült menekülni. A magyar kormányzat propagandájának köszönhetően a háború, terror és üldözés elől menekülők, a hazájukat a kilátástalanság és a mélyszegénység miatt elhagyók bűnbakká váltak, miközben a polgárok előtt még nem volt érzékelhető a jelenlétük az országban és határainknál.
A menekültellenes népszavazás nem csupán a menedékkérőknek rossz, de nekünk, magyar állampolgároknak, a magyar társadalomnak is. E népszavazás és a kormányzati kampányüzenetek a hazánk számára létfontosságú európai uniós együttműködést kezdik ki, és a társadalmi szolidaritást roncsolják.
A népszavazással kapcsolatos cikkek nagyrésze alig érinti az egyik kulcsproblémát: az alapvető emberi jogok és értékek megtagadását, melyek pedig az európai kultúra vitán felül elválaszthatatlan részei. A népszavazási kérdés, a menekültellenes kormányzati üzenetek és intézkedések kezdettől fogva tagadják, hogy az Európába érkezők túlnyomó része az alapvető emberi jogaikat érő súlyos támadások elől menekülne, és így joga lenne a védelemhez.
A menedékjog az Alaptörvény és az Európai Unió Alapjogi Chartája által is védett alapjog. A rendszerváltozás és a demokratikus átmenet egyik fontos, önmagán túlmutató eredménye épp az volt, amikor 1989-ben Magyarország csatlakozott az 1951-es genfi menekültügyi egyezményhez (amelynek főpróbája éppen az 1956-os magyar forradalom utáni exodus volt). A menedékhez való jog megtagadásával a kormány szemérmetlenül folytatja az alapvető szabadságjogaink és a jogállami normák csorbítását és kiüresítését célzó politikáját.
A menedéket és biztonságos életet keresőkkel szembeni gyűlöletkampány már ismert forgatókönyvre épül. Az egyébként is gyenge társadalmi szolidaritás szándékos lebontásának talán a legelső kipécézett csoportja a hajléktalan embereké volt. A kormány egészen az Alaptörvény módosításáig elment 2013-ban annak érdekében, hogy az utcán élőket puszta létezésükért is szabálysértési bírsággal sújthassa. Vajon kik lesznek a következők?
Nyertesek és vesztesek
Az emberi jogokat jogszabályok védik, melyek az európai és a magyar társadalom értékrendjét képviselik. Az Európai Unió fő alapértékeiként a tagállamok határozták meg, így szerepel köztük többek között az emberi méltóság tisztelete, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság vagy éppen a szolidaritás. A bűnbakképzésre épülő gyűlöletpolitika az országra mint közösségre nézve végtelenül veszélyes. Bár a kormányzati érvek a lakosság biztonságának és jövőjének védelméről szólnak, a felkorbácsolt gyűlölet és félelem könnyen fordulhat egyéb, már az országban élő csoportok ellen és valódi erőszakba is. Erre számos példát ismerünk, a hajléktalan emberek mellett a mélyszegénységben és szegregátumokban élő cigány magyarok is váltak már bűnbakká és a gyűlöletből fakadó erőszak áldozataivá. A gyűlöletre és kirekesztésre épülő politika felemészti azt a társadalmat, amelyet meg akar védeni. A társadalom, amelyből kivész a szolidaritás, már nem társadalom, hiszen a tagjait nem tartja össze ez a láthatatlan háló. Ami így marad, az legfeljebb egymással szemben álló csoportok halmaza, mely képtelen a problémáit megoldani, hisz képtelen együttműködni. Ez a világ szükségképpen vesztesekre és nyertesekre bomlik, akik állandó harcban állnak, és nem jutnak előre. Mi olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol a különböző társadalmi csoportok együttműködnek, az egyének jogait tiszteletben tartja, sőt érvényre juttatja az állam, ahol a hatalom képviselői a szolidaritással és az emberi jogok tiszteletben tartásával példát is mutatnak a társadalom tagjainak.
Arra buzdítunk, hogy az október 2-i népszavazás legyen az emberi jogok és a szolidaritás melletti kiállás, ahol aktívan nyilvánítsuk ki a véleményünket.
A referendum kiemelkedik a demokratikus intézmények közül, azt jelenti, hogy a választópolgárok egy döntés erejéig – választott képviselőik helyett – közvetlenül gyakorolják a hatalmat. Ez megköti az egyébként szabad mandátummal megválasztott képviselők kezét, és arra kényszeríti őket, hogy a népszavazáson született döntésnek megfelelően járjanak el (habár nehezen látható be, hogy mi következhet egy alkalmatlan kérdésből). Éppen ezért a népszavazástól távol maradni kivonulást jelent abból a térből, ahol a politikai döntéseket közvetlenül meghozzuk. Meggyőződésünk, hogy a stabil és jól működő demokráciákban a polgárok nemcsak négyévente, a választásokon fejezik ki az akaratukat, hanem folyamatosan részt vesznek a közügyek megvitatásában, a hatalom ellenőrzésében, és tevékenyen kifejezik a véleményüket.
A bojkott azt fejezi ki, hogy feladjuk a demokratikus teret, az érvénytelenül szavazó polgár ezzel szemben azt jelzi, hogy igényt tart a döntéshozatali részvételre. Annak ellenére, hogy nem talál elfogadható alternatívát a szavazólapon, az érvénytelenül szavazó polgár azt üzeni, hogy fontos neki a demokrácia, ki akarja fejezni a véleményét. Az október másodikán érvénytelenül szavazó polgár azt juttatja kifejezésre, hogy fontos neki, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz, a társadalmi szolidaritáshoz, de a népszavazásra feltett kérdést érvénytelennek és alkalmatlannak tartja.
Érvényes?
A Magyar Narancsban eddig a tárgyban közölt cikkek zöme azért érvelt a bojkott mellett, mert a választópolgárok így nem járulnak hozzá az érvényességi küszöb eléréséhez. Jó hírünk van: az érvénytelenül leadott szavazatok szintén nem számítanak az érvényességhez szükséges szavazatok közé. Mégis kifejezi velük az állampolgár, hogy komolyan veszi a népszavazást: míg a távolmaradás az „engem nem érdekel”, a „tőlem lehet akárhogy” kifejezése is, addig az érvénytelenül leadott szavazatok egyértelműen azt üzenik, hogy a polgárok ki akarják fejezni a véleményüket.
Az érvénytelen szavazat határozott és egyértelmű üzenetet küld, míg a távolmaradás esetében nincs mód arra, hogy a különböző okokból nem szavazókat megkülönböztessük. Egyedül az érvénytelenül szavazók számszerűsíthetők, hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy minden távol maradó tudatos állampolgári cselekvésből maradt otthon. Nem tudni, hányan tették tudatosan, s hányan vannak, akiket egyáltalán nem érdekel a népszavazás, és hány embernek jött közbe valami.
Ezért az érvénytelenül leadott szavazatot tartjuk a legjobb döntésnek. Ugyanakkor a tudatos távolmaradás is elfogadható stratégia. A legfontosabb üzenet a társadalmi csoportok közötti szolidaritás, az emberi jogok igenlése, illetve a kirekesztés és a népszavazás megcsúfolásának elutasítása. Hosszú távon ennek kifejezésre juttatása és az ennek megfelelő cselekvés az, ami a közös érdekünket szolgálja. Ez épít, és nem rombol.
Szerzőink: Kapronczay Stefánia a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója; Pardavi Márta a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke
