Nicsak, ki beszél

  • 1997. február 13.

Publicisztika

Horn Gyula nehézkes, számos egyeztetési hibával súlyosbított beszédmódja, groteszk gesztusai unalomig ismertek. Amit azonban az Országgyűlés hétfői munkanapján bemutatott, az miniszterelnökségének eddigi legkínosabb produkciója volt. Harminc perc húsz másodpercig beszélt folyamatosan anélkül, hogy mondandója a szövegkoherencia legelemibb feltételeinek megfelelt volna. Kormánya teljesítményének, az úgynevezett stabilizációnak az értékelésekor, úgy-ahogy, hozta azt a nívót, amit mondjuk egy nyolcvanas évekbeli pártkongresszus megkövetelt a kiválasztott kádertől (
Horn Gyula nehézkes, számos egyeztetési hibával súlyosbított beszédmódja, groteszk gesztusai unalomig ismertek. Amit azonban az Országgyűlés hétfői munkanapján bemutatott, az miniszterelnökségének eddigi legkínosabb produkciója volt. Harminc perc húsz másodpercig beszélt folyamatosan anélkül, hogy mondandója a szövegkoherencia legelemibb feltételeinek megfelelt volna. Kormánya teljesítményének, az úgynevezett stabilizációnak az értékelésekor, úgy-ahogy, hozta azt a nívót, amit mondjuk egy nyolcvanas évekbeli pártkongresszus megkövetelt a kiválasztott kádertől (nehézségek, áldozatok, de előttünk a jövő, ilyenek). Beszédének ama része viszont, amelyben a magyar társadalmat kísérelte, úgymond, megszólítani, még az előbbi elvárásnak sem tudott megfelelni: megígérte, hogy idén jobb lesz a magas vérnyomásúaknak meg a cukorbetegeknek is; megköszönte a lakosságnak, hogy elviseli kormányát; kifejezte háláját az egyházaknak, amiért lelki vigaszt, támaszt nyújtanak a nehéz időkben; majd felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy a magyar nyelv tisztaságát védendő segítse a kormány erőfeszítéseit, mert ő, Horn Gyula miniszterelnök úgy látja, ami a médiákban megy e téren, az tarthatatlan. És így tovább, és így tovább.

A Szokai-Tocsik-ügy árnyékában, a botrányban elsősorban érintett párt elnökeként, természetesen nem lehetett hallgatni; ám ebben Horn semmi újat nem mondott: a kormány szorgalmazza a teljes körű vizsgálatot. Ugyanakkor a miniszterelnöki beszéd sokkal inkább tűnt egy bajba jutott ember védekezésének, mint egy politikailag szorult helyzetbe került pártvezér manőverezésének. Horn az átlagosnál többet foglalkozott saját személyével: a tizenvalahanyadik perc magasságában például, lényegében minden átmenet nélkül, arról kezdett értekezni, hogy ő törvénytisztelő állampolgárként alávetette magát az átvilágító bírák vizsgálatának. Ugyan miért volt ez fontos egy, az ország jelenlegi helyzetét értékelni óhajtó beszédben?

A pártban egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy nem szabad Hornnal nekivágni 1998-nak. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke hétfőn szánalmas ember benyomását keltette. Mint akinek már nem sok van hátra.

Figyelmébe ajánljuk