Nincs más választás

  • 2005. január 20.

Publicisztika

Az új román miniszterelnök elsõ hivatalos útja Budapestre vezetett, ahol magyar kollégájával bejelentették: a jövõben évente legalább egyszer közös kormányülést tartanak, az elsõt alighanem õsszel Bukarestben. A gesztus miatt fontos találkozó eztán inkább a jól hangzó általánosságok szintjén mozgott; de a jelentõségét ez sem homályosítja el.

Hogy Tariceanu útja a kezdete-e valaminek vagy sem, e pillanatban nem tudhatjuk; legfeljebb reménykedhetünk. Az óvatosság nem árt. Medgyessy Péter néhány hónapos miniszterelnökként ugyancsak látványos lépéssel tette nyilvánvalóvá, hogy a magyar-román viszony jelenlegi semlegesen nemszeretem állapota tarthatatlan, muszáj megváltoztatni. Ám amikor a román nemzeti ünnepen elfogadta Nastase kormányfõ meghívását a budapesti Korona szállóba, mindkét politikus kiváltotta saját hazája nacionalistáinak dühét, s a folytatás elmaradt; minden úgy van, ahogy volt. Rosszul.

A magyar-román viszonyt mindkét oldalon az ún. történelmi sérelmek s még inkább az ezekrõl szóló történetek, a nemzedékrõl nemzedékre hagyományozódó, emésztetlen legendák terhelik. Ezeket soha nem tudták elfedni a két ország egymásra utaltságára hivatkozó politikusi nyilatkozatok. Sõt, inkább csak erõsítették õket, hiszen a közös történelem nem tudásán meg az önsajnálaton és az önismeret teljes hiányán alapuló "nemzettudat" e bátortalan lépéseket is csak mint hazugságot volt képes értelmezni. Itt is, ott is. Bármelyik fél bármely politikai kezdeményezése azonnal a "történelmi kontextusban" nyer értelmet, hogy aztán a múlt bûneinek a citálásával rögvest kiderüljön: a másiknak voltaképpen a puszta kérdésföltevésre sincs joga. Pedig semmilyen jószomszédsági vagy akár semleges, érdekközpontú politika nem épülhet olyan mentalitásra, amely eleve a rosszat feltételezi a partnerrõl és maga sem mentes a hátsó gondolatoktól. Ahhoz, hogy ez megváltozzék, a kezdeti lépéseket a politika legmagasabb szintjein kell megtenni. A francia-német megbékéléssel nyilván csínyján érdemes példálózni: hiszen a II. világháború után a két ország viszonyában a kisebbségi kérdés speciel nem játszott semminémû szerepet, s a két kultúra - minden monstruózus ellenségeskedés, háború és gyûlölködés dacára - jobban ismerte, ismeri egymást, mint a román meg a magyar. De az út, amit a két ország 1945 óta megtett egymás felé, lenyûgözõ. Szövetségük ma nemcsak Európa békéjének a záloga, de a haladásé is.

Tudnunk kell, hogy mindez nem magától, véletlenül történt: nem így alakult, hanem így alakították. A most az Európai Unió "kemény magját" alkotó kvázi államszövetség 1945-ben kezdõdött, amikor elõször néhány katolikus francia értelmiségi - Carlo Schmid, Alfred Grosser vagy a jezsuita pap Jean du Riveau - az általános gyanakvással, bosszúvággyal, a friss háborús élményekkel is szított nacionalista gyûlölködéssel szemben úgy döntött: kinyújtják a kezüket az örök ellenség felé. Azért, hogy soha többé ne legyen háború. A megbékélés, a rapprochement eszméje az õ bátor kezdeményezésük révén vált a két állam uralkodó politikájává: innen vezetett az út az 1963-as, nagy jelentõségû barátsági szerzõdésig, s ez lett a vezéreszméje nemcsak Adenauer és De Gaulle párosának, hanem minden utánuk következõ francia elnöknek és német kancellárnak - mind a szimbolikus, mind a gyakorlati politikában. Ebben az állandó erõfeszítésben - hisz az, hogy ne legyen háború, a közhiedelemmel ellentétben állandó erõ-feszítést igényel - egyként osztozik a szellem, a civil társadalom, a gazdaság, a nagypolitika; a népség, papság, katonaság. Valószínûtlenül kiterjedt intézményi hálózata közösen kutató történészeket, ifjúsági programokat, testvérvárosi kapcsolatokat, közös vállalatokat, közös tévécsatornát, szoros kormányzati együttmûködést és a jó ég tudja még mit foglal magában.

Olyasmiket, amit ma a magyar-román viszonyban még álmodni sem bírunk. Pedig más választásunk nemigen van. És nem csak azért, mert Románia 2007-ben tagja lesz az uniónak, és hogy veszi ki majd magát a családban, ha két rokon látványosan köpködi egymást. De a román-magyar közeledés magyar érdek is. Hisz minden nacionalizmust, a többségit is meg a kisebbségit, a sérelmit is meg az agresszíven támadót is a végén mindig azok szívják meg, akikre az hivatkozik.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.