Minden tiszta és világos: Orbán Viktor bemutatta kabinetjét. Nyolc minisztérium lesz, a karcsúsítás deklarált oka a takarékosság - legalábbis "a kevesebb minisztérium egyenlő kevesebb hivatalnok" formállogikai okoskodás szerint. Mindazonáltal a nyolcból hat akkor is csúcsminisztériumnak számít, ha hivatalosan nem annak nevezik.
A legfontosabb változás, hogy az Orbán első kormánya idején létrehozott kancelláriarendszer megszűnik, és a kormányfői szint alá egy újabb vezetői szintet kreálnak, az ügyvezető miniszterelnökit - persze nem így fogják hívni, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes lesz. E húzásra máris számos magyarázat született: Orbán amortizálni akarja Navracsicsot; Orbán fölkészíti Navracsicsot a jövendő nagy feladatokra; Orbán nem kíván a napi csörtékben részt venni; Orbán a stratégiaalkotásra akar összpontosítani; Orbán nyugodtan akarja nézni a labdarúgó-világbajnokságot. Maga Orbán mindezt úgy indokolta, hogy előző kormányzása alatt fölemésztette erejét a napi aprómunka. Nota bene: hasonló elképzelés - a miniszterelnököt a frontvonalból kivonva egy emelettel feljebb tolni, s ily módon is lassítani tekintélyének óhatatlanul bekövetkező kopását - a második Gyurcsány-kormánytól sem volt idegen, de a terv épp a kormányfőn bukott el, aki az operatív irányításban vélte otthon érezni magát. Tény továbbá, hogy a Miniszterelnöki Hivatal 1998-as megerősítését, az ún. tükörreferatúra-rendszert (minden minisztériumot egy kancelláriai ügyosztály felügyelt) leginkább a koalíciós kényszerhelyzet motiválta: Orbán így próbálta a kisgazdatárcákat (meg persze a többit is) rövidebb pórázon tartani. Hallani olyan hangokat is, hogy Orbán már akkor is ezt a struktúrát tartotta ideálisnak, de a Fidesz akkori országházi ereje (egyedül az egyszerű többséget sem érte el) nem adott rá módot.
S hogy az új szerkezet jobb-e, vagy rosszabb az előzőnél?
Korántsem bizonyos már az sem, hogy átláthatóbb lesz, vagy döntően kevesebb tisztségviselőt foglalkoztat majd az eddiginél. Attól, hogy az egészségügy, az oktatás vagy a pénzügy nem kapott külön tárcát, e területek igazgatása továbbra is komoly apparátust igényelne. Irányítóik ezentúl (valamilyen) államtitkárok lesznek és nem miniszterek, de eme alminisztériumoknak (államtitkárságoknak) szintén dukálna valami államtitkár-szerű ügyintéző, s ezen utóbbi hivatalnokok tovább dúsítanák az államtitkárok amúgy sem kisszámú állományát. Ki lesz ki, ki küzd majd kivel a tárcák harcában, és ki dönt majd köztük? És ki látja majd át mindezt? Navracsics Tibor legyen bár Fidesz-szerte az államigazgatás elméletének a legfelkészültebb szakértője - de hogy a rátestált munkamennyiség (igazságügyi és önkormányzati minisztérium, plusz az ügyvezető miniszterelnökség) nem egyemberes meló, az elég valószínűnek látszik.
Mindegy: biztos megoldják, ha meg nem, úgyse tűnik majd fel senkinek. Az új felállás mindenesetre azt is sejteti, hogy mibe nem kíván a Fidesz túl sok energiát ölni. Az egészségügy, a közoktatás, a mezőgazdaság lefokozása, s az irányításukra kijelölt tisztviselők politikai súlytalansága inkább azt jósolja, hogy a kormánypárt, kerülendő a nagyobb társadalmi konfliktusokat, a fennálló pazarló és hatékonytalan struktúrák toldozgatásával igyekszik majd a munka látszatát kelteni.
