Odafenn

  • 1997. május 15.

Publicisztika

Tulajdonképpen akár optimistának is lehetne lenni, gondolja a közép-európai ember, aki már alkatánál fogva is, ha teheti, derűt lát, és értesül a Velencében történt fejleményekről, netán a televízión követte az eseményekből azt, ami publikus lett belőlük. A Padánia, abban még volt valami ijesztő fasiszta mellékíz; Texas példája addig volt csábító, amíg mindössze annyit tudtunk, hogy két szeparatista ott meglógott, és most az erdőkben bujkálnak, gombának, éles helyzetben mókusnak álcázván magukat holdvilágnál szeparálnak; aztán meglátta az ember a főszeparatistát meg a főszeparatistáné asszonyt, továbbá a nagykövetségnek kikiáltott lakókocsit, hát rögtön el is ment a kedve az egésztől. De ez a velencei história tetszetősen indult, és nemcsak a várossal kapcsolatos reminiszcenciák révén. Városállamokban kéne élni, az ilyen entitásokban a polgároknak tényleges közük van egymáshoz, nincs ez a lidérces nemzetállam-vízió a maga etnikai tisztogatásaival és Kulturkampfjaival, továbbá az ilyen államok egymás nélkül elhalnának, előbb vagy utóbb kimenne a divatból a hadviselés; szóval az egész antipolitikai álomszövés, amivel Konrád György gazdagította annyi bájjal a nyolcvanas évek verőfényét, az rögtön valamiféle konkrét keretet nyerne. De ha mindaz, amit megálmodott, mégse jönne be mind, hát legalább végre a Kammermayer Károly utca vitatná meg a dolgot, vagy folytatná a vitát más eszközökkel, a Népstadion környékiekkel, nem két absztrakciónak, hogy magyarok kontra szlovákok, hogy csak egy példát mondjunk, kéne ölre mennie.
Tulajdonképpen akár optimistának is lehetne lenni, gondolja a közép-európai ember, aki már alkatánál fogva is, ha teheti, derűt lát, és értesül a Velencében történt fejleményekről, netán a televízión követte az eseményekből azt, ami publikus lett belőlük. A Padánia, abban még volt valami ijesztő fasiszta mellékíz; Texas példája addig volt csábító, amíg mindössze annyit tudtunk, hogy két szeparatista ott meglógott, és most az erdőkben bujkálnak, gombának, éles helyzetben mókusnak álcázván magukat holdvilágnál szeparálnak; aztán meglátta az ember a főszeparatistát meg a főszeparatistáné asszonyt, továbbá a nagykövetségnek kikiáltott lakókocsit, hát rögtön el is ment a kedve az egésztől. De ez a velencei história tetszetősen indult, és nemcsak a várossal kapcsolatos reminiszcenciák révén. Városállamokban kéne élni, az ilyen entitásokban a polgároknak tényleges közük van egymáshoz, nincs ez a lidérces nemzetállam-vízió a maga etnikai tisztogatásaival és Kulturkampfjaival, továbbá az ilyen államok egymás nélkül elhalnának, előbb vagy utóbb kimenne a divatból a hadviselés; szóval az egész antipolitikai álomszövés, amivel Konrád György gazdagította annyi bájjal a nyolcvanas évek verőfényét, az rögtön valamiféle konkrét keretet nyerne. De ha mindaz, amit megálmodott, mégse jönne be mind, hát legalább végre a Kammermayer Károly utca vitatná meg a dolgot, vagy folytatná a vitát más eszközökkel, a Népstadion környékiekkel, nem két absztrakciónak, hogy magyarok kontra szlovákok, hogy csak egy példát mondjunk, kéne ölre mennie.

Másfelől viszont az is, hogy egyáltalán az ilyesmit lehet, tehát fel lehet mászni a Campaniléra, zászlót kifüggeszteni, és csapkodó árnyékában delirálni ideig-óráig, majd karhatalom által elvezettetni, de maximum az első mentálhigiéniai lerakatig, aztán nincs harag, jó kis hecc volt, csóválja fejét a karhatalom és a vele szövetségre lépett tömegtájékoztatás. Nem kiált hazaárulót, a másik absztrakció bérencét a kutya se, másfelől viszont lehet, hogy a szeparatisták epés megjegyzéseket tettek odafenn, mondjuk, a ravennaiakról, akik majd csak később csatlakozhatnak, mondjuk, az összpadán sajttömbhöz, míg magukat az a nem tudni, hány velencei lelki kormányfőjének vélték, de erről nem esett szó. A szabadság lehelete csapja meg a közép-európai nézőt, a nyugati demokráciák szabadsága, ahogy értesül. Aztán végignézi a pofonokat, amit az olasz rohamrendőrök kennek le a jámboran kérődző szabadságmozgalomnak. Ettől elmegy a kedve mindentől. Úgy érzi, ha majd Európában leszünk, ebből a szempontból legalább hazaérkezünk.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.