Odafenn

  • 1997. május 15.

Publicisztika

Tulajdonképpen akár optimistának is lehetne lenni, gondolja a közép-európai ember, aki már alkatánál fogva is, ha teheti, derűt lát, és értesül a Velencében történt fejleményekről, netán a televízión követte az eseményekből azt, ami publikus lett belőlük. A Padánia, abban még volt valami ijesztő fasiszta mellékíz; Texas példája addig volt csábító, amíg mindössze annyit tudtunk, hogy két szeparatista ott meglógott, és most az erdőkben bujkálnak, gombának, éles helyzetben mókusnak álcázván magukat holdvilágnál szeparálnak; aztán meglátta az ember a főszeparatistát meg a főszeparatistáné asszonyt, továbbá a nagykövetségnek kikiáltott lakókocsit, hát rögtön el is ment a kedve az egésztől. De ez a velencei história tetszetősen indult, és nemcsak a várossal kapcsolatos reminiszcenciák révén. Városállamokban kéne élni, az ilyen entitásokban a polgároknak tényleges közük van egymáshoz, nincs ez a lidérces nemzetállam-vízió a maga etnikai tisztogatásaival és Kulturkampfjaival, továbbá az ilyen államok egymás nélkül elhalnának, előbb vagy utóbb kimenne a divatból a hadviselés; szóval az egész antipolitikai álomszövés, amivel Konrád György gazdagította annyi bájjal a nyolcvanas évek verőfényét, az rögtön valamiféle konkrét keretet nyerne. De ha mindaz, amit megálmodott, mégse jönne be mind, hát legalább végre a Kammermayer Károly utca vitatná meg a dolgot, vagy folytatná a vitát más eszközökkel, a Népstadion környékiekkel, nem két absztrakciónak, hogy magyarok kontra szlovákok, hogy csak egy példát mondjunk, kéne ölre mennie.
Tulajdonképpen akár optimistának is lehetne lenni, gondolja a közép-európai ember, aki már alkatánál fogva is, ha teheti, derűt lát, és értesül a Velencében történt fejleményekről, netán a televízión követte az eseményekből azt, ami publikus lett belőlük. A Padánia, abban még volt valami ijesztő fasiszta mellékíz; Texas példája addig volt csábító, amíg mindössze annyit tudtunk, hogy két szeparatista ott meglógott, és most az erdőkben bujkálnak, gombának, éles helyzetben mókusnak álcázván magukat holdvilágnál szeparálnak; aztán meglátta az ember a főszeparatistát meg a főszeparatistáné asszonyt, továbbá a nagykövetségnek kikiáltott lakókocsit, hát rögtön el is ment a kedve az egésztől. De ez a velencei história tetszetősen indult, és nemcsak a várossal kapcsolatos reminiszcenciák révén. Városállamokban kéne élni, az ilyen entitásokban a polgároknak tényleges közük van egymáshoz, nincs ez a lidérces nemzetállam-vízió a maga etnikai tisztogatásaival és Kulturkampfjaival, továbbá az ilyen államok egymás nélkül elhalnának, előbb vagy utóbb kimenne a divatból a hadviselés; szóval az egész antipolitikai álomszövés, amivel Konrád György gazdagította annyi bájjal a nyolcvanas évek verőfényét, az rögtön valamiféle konkrét keretet nyerne. De ha mindaz, amit megálmodott, mégse jönne be mind, hát legalább végre a Kammermayer Károly utca vitatná meg a dolgot, vagy folytatná a vitát más eszközökkel, a Népstadion környékiekkel, nem két absztrakciónak, hogy magyarok kontra szlovákok, hogy csak egy példát mondjunk, kéne ölre mennie.

Másfelől viszont az is, hogy egyáltalán az ilyesmit lehet, tehát fel lehet mászni a Campaniléra, zászlót kifüggeszteni, és csapkodó árnyékában delirálni ideig-óráig, majd karhatalom által elvezettetni, de maximum az első mentálhigiéniai lerakatig, aztán nincs harag, jó kis hecc volt, csóválja fejét a karhatalom és a vele szövetségre lépett tömegtájékoztatás. Nem kiált hazaárulót, a másik absztrakció bérencét a kutya se, másfelől viszont lehet, hogy a szeparatisták epés megjegyzéseket tettek odafenn, mondjuk, a ravennaiakról, akik majd csak később csatlakozhatnak, mondjuk, az összpadán sajttömbhöz, míg magukat az a nem tudni, hány velencei lelki kormányfőjének vélték, de erről nem esett szó. A szabadság lehelete csapja meg a közép-európai nézőt, a nyugati demokráciák szabadsága, ahogy értesül. Aztán végignézi a pofonokat, amit az olasz rohamrendőrök kennek le a jámboran kérődző szabadságmozgalomnak. Ettől elmegy a kedve mindentől. Úgy érzi, ha majd Európában leszünk, ebből a szempontból legalább hazaérkezünk.

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.