Az MSZP berkeiben a Szokai-Tocsik-ügy biznisz esz júzsel, így volt, így van, mindig is így lesz: ők megpróbálják felvirágoztatni ezt a nyomorult kis országot, jó, hát nyúlnak ők is mellé, persze nem nagyon, de rögtön mindenki nekik ugrik. Pedig nem volt ez mindig így. Az alelnök asszony szerint az ügy jelenlegi szakaszában "Boldvai László politikai felelősségének parlamenti boncolgatása értelmezhetetlen" (a magyar nyelvfejlődés jelenlegi szakaszában pedig ez a mondat az), Boldvai csak a pártkongresszusnak tartozik felelősséggel, ennek megállapítása nem a parlament kompetenciája. Uff. Az alacsonyan szálló - permanens mélyrepülésben röpködő - Baja Feri szerint az MSZP választmányán Boldvai egy kérdést kapott a Szokai-Tocsik-ügyben, de ott a pénztárnok megerősítette, hogy nincsen neki takargatnivalója. Páran kiakadtak, hogy nem volt olyan élelmes szocialista Kiss Ernő dandártábornok és Edgar J. Hoover parlamenti meghallgatásán, aki a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjének egy, az adott kontextusban többféleképpen is értelmezhető mondatára ("erre vonatkozólag vallomás és okirati bizonyítékok állnak rendelkezésre") rápontosított volna. E kis intermezzókat leszámítva a szocialisták férfiként tűrik a Szokai-Tocsik-ügy tépdeste sebek fájdalmát, különösen Kósáné Kovács Magda, nemhogy arcizmuk rezdülne, egy tizedgramm púder nem sok, annyi nem pereg le orcájukról. A rutin.
Másként van ez a szabad demokratáknál. Az Aktuális című új televíziós műsorban Betlen János azzal a kérdéssel szembesítette Pető Ivánt - miután az arra hivatkozott, hogy az SZDSZ-es érintettséget még vizsgálniuk kell -, hogy Virág Attila gyerekének azt mondják a suliban, mi van: lopott az apád? Petőn meg látszik, hogy rosszul érintik az ilyen kérdések, nyomasztja a felelősség meg az "egyetlen erkölcsös magyar párt" címének elvesztése, és hiányzik tizenöt év KISZ KB-rutin. A szabad demokraták meg futkoznak, mint a mérgezett egér, lázasan pótcselekszenek. Wekler Sértettember Ferenc pártigazgató - aki az új Tölgyessy szerepére törekszik; nem képességeivel, ambíciójával - például egy, a párt vezető testületeinek készített memorandumába betesz egy cikkelyt az ellenzék felé való nyitásról, a média felnagyítja, cáfolatok, magyarázkodás éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Hirtelen rácsudálkoznak: milyen régóta is szó van arról, hogy ennek az egész pártigazgató-dolognak semmi értelme, hát nem má´ nagyon régen meg kellett volna szüntetni. Nosza megszüntetik. Aztán cáfolatok, magyarázkodások: mint fent. A hét végén meg lezajlik a sorsdöntőnek mondott Országos Tanács ülése, kis szavazati aránnyal elkötelezik magukat, de most már végleg, a koalíció mellett, aztán három népszerű ellenzéki követelést tűznek kék alapon madaras zászlajukra. (No bősi különalku, no másodállás utáni tb-fizetés, no csillagászati autópályadíj.)
A magyar királyi televízió A Hét című műsorában pedig, közvetlenül a nyilak után (ÁPV Rt. -> Tocsik M. egyik irány -> Arány Rt.; másik irány -> Utilitas Rt. -> Társadalmi Párbeszédért Alapítvány) megjelenik egy férfi, "szabad demokrata érzelmű értelmiségi", aki, mint az utóbb említett alapítvány kuratóriumi tagja, elhatárolja magát az alapítványtól. Az esztéta, aki az utóbbi években leginkább azt próbálta igazolni, hogy nemcsak entellektüel, de macher is, és akire most annak a gyanúnak az árnyéka vetült, hogy nem csak a szép érdekli, de a sok is.
Eddig még érthető is volna a szereplés, a másodvonalbeli SZDSZ-es háttérember úgy gondolja, hogy a másodfedélzetmestereknek kell először elhagyniuk a süllyedő hajó fedélzetét. Ám utána kiesik szerepéből, értelmiségiből politikus lesz, befolyásos médiaemberként behívatja magát egy nézettnek mondott műsorba, majd elmondja még véleményét a felelősség kérdését illetően. Nem vox populi, nem az Utca hangja a Népszavából, de megbízatása, választott funkciója sincs. Aztán megállapítja a miniszterelnök és a szabad demokrata pártelnök (akinek tanácsadói körébe tartozott) felelősségét és konzekvenciák levonására szólít fel. Ízléstelen volna e helyt továbbgondolni az esetet.
