A második forduló vége óta piszok sokan jelentkeztek be egy jó kis vendégkormányzásra a tisztelt közvéleménynél. Nem múlik el nap, hogy különféle think tankek, szövetségek, kamarák, elnökök, intézetek ne szögeznék le, hogy ez így nem mehet tovább, hogy az államháztartás maga alá rogy, hogy összedől a forint, kész, vége, elsüllyedünk. A zsebekben - kiáltványokban, állásfoglalásokban, felszólításokban - a közelgő végromlást plasztikusan felfestő képek mellett rendszerint súlyos imperatívuszok lapulnak, felszólító módban megfogalmazott mondatok, elvárások, teendők. Az új kormány, szegény, tehetetlen hülye, ismerné már be, hogy a jó tanácsaink nélkül nem megy semmire!
A kormány ne egyeztessen senkivel, csak vágjon bele.
A kormány egyeztessen az érdekképviseletekkel.
A kormány ne velük egyeztessen, hanem folytasson valódi társadalmi vitát.
A kormány egyeztessen az ellenzékkel is. A kormány hívjon össze nemzeti kerekasztalt, és szolgáljon fel ott pacalt és kisfröccsöt.
Mi ezekkel mind egyetértünk, és javasoljuk a szalontüdőt zsemlegombóccal.
Miután a reformok kijelölésének, a preferenciák megfogalmazásának, majd gyakorlati megvalósításuknak a metodológiája ilyeténképpen világossá vált, jöhetnek a konkrét javaslatok.
A kormány csökkentse a költségvetés kiadási oldalát, és növelje a bevételit.
Huh, hogy ez nem nekünk jutott eszünkbe.
Esetleg ne növelje a bevételit, hanem csökkentse! És a kiadásit növelje!
Ennél nekünk sem lett volna jobb ötletünk, mi tagadás.
A kiadási oldal csökkentésére - vagy a bevételi növelésére - számos indítvány érkezett. Adóztassuk meg a minimálbért. A nyugdíjakat, oly módon, hogy a 13. havi nyugdíjat el lehessen tüntetni. Szüntessük meg cakkpakk a gázártámogatást. A legfaszább ezek közül az, amelyik kétszázezer közalkalmazott sürgős elbocsátását tartaná üdvösnek. Ez utóbbi ötlet gazdája szerint ekkor már rögtön nem is kéne olyan sokat adózniuk a "vállalkozóknak", mely üdvös cél érdekében a mondott gazda egyszer már maga is jó példával járt elöl, midőn feketemunkások dolgoztak a Művészetek Palotája építésén.
Most képzeljük ezt el - mindet együtt. Tényleg, az a sok nyugdíjas. Csak zabálna folyton mindegyik. Meg bedurrant az olcsó gázból, és az sem érdekli, hogy felforr az agyvize és tisztára leizzad: csak a költségvetési egyensúly boruljon! És az sem igaz, hogy a sok léhűtő közalkalmazott ne tudná magát mással elfoglalni. Ott van például a szélvédőmosás a piros lámpánál. Minek annyi filozófus (múzeum, könyvtár, orvosi rendelő stb.)?
De ugyanilyen jó javaslatok érkeztek a kiadási oldal növelésére (a bevételi csökkentésére) is. Csökkentsük a tébéjárulékot, az adót, és (és!) adjunk támogatást a kisvállalkozóknak, a közepeseknek. Ne feledkezzünk meg a nagyokról sem! Ezekkel sem könnyű nem egyetérteni, az hétszentség. Egy kisebb jelentőségű kamara a kiáltványába véletlenül azt írta bele, hogy "a kormány azonnal dolgozza ki a mostaninál lényegesen rosszabbul, lassabban és drágábban működő közigazgatás feltételeit", ezzel azóta se áll szóba senki, hiába bizonygatták, hogy csak a helyesírás-ellenőrző program szúrta el.
Ha amit eddig olvastak Önök, alig is volt több színtiszta demagógiánál, a hátralévő két bekezdésben, ígérjük, megjavulunk.
E javaslatözönben nyilván vegyesen vannak olyanok, melyeket egy-egy szűk, ám befolyásos társadalmi csoport vagy gazdasági-politikai lobbi érdekei motiválnak, meg olyanok is, amelyeket az őszinte aggódás a magyar társadalom jövőjéért. Ostobaságok és jó megoldások vegyes problémákra. De ha valaki - hacsak nem a hiúság vezérli - avval az igénnyel ül le gondolkodni, hogy a kormány helyett teszi, minimálisan számot kellene vetnie avval is, mi az, amit egy kormány (ez a kormány) egy választási kampány után (ez után a választási kampány után) politikai értelemben megkísérelhet. Elvégre a felelősség a nyertes párté. Kettős értelemben: nem tolhat ki hirtelen az őrá szavazók nagy tömegeivel; és minden lépésének következményei reá hullanak vissza. Volt itt ugye pár hete ez az izé. Ez a választás, vagy mi a szösz. Elhangzott, ami elhangzott - de a demokratikus felhatalmazás akkor is a kormányé és nem másé. A kampányban mondottakkal gyökeresen ellentétes gazdaságpolitika még a gazdasági válságnál is pusztítóbb hatással lenne a magyar demokráciára. És ha valakinek pompás ötletei vannak az ország felvirágoztatására, hát mondja el őket a választás előtt - pártjának programalkotó főválasztmányi ülésén.
Mindez természetesen aligha mentesítené a régi-új kormányt, ha továbbra is odázna és halogatna és a látszatokkal törődne. (Bár avval sem árt tisztában lennünk, hogy egy cikluson belül egy-két nagy reform elindításán, a főbb irányok kijelölésén kívül aligha remélhető több - bármely kormánytól.) De legalább azt várjuk meg, míg kiderül, hogy az új kormány hajlik-e a cselekvésre, s mely irányokba, vagy sem. A program nyilvánosságra hozatalát, például.
