*
Megtörténhet azonban, hogy ez a köztársasági elnöki felhívás csak arról szól, hogy mindaz, amit magyarságpolitikának, nemzetpolitikának, szomszédságpolitikának hívott a magyar közélet, az eleve, alapjaiban elhibázott volt. Képtelen volt egyetlen feladatát ellátni: rendezni és fenntartani a Magyarország határain kívülre nyúló politikai viszonyokat. Akkor viszont nem a határon túli magyar szomszédokat kell megismerni, hanem a magyar belpolitika legbelsőbb természetét. Ehhez a magyar belpolitikának kell lelepleznie a saját alkuit, mulasztásait, érdekeit. A magyar belpolitika az elmúlt másfél évtizedben politikai támogatást, konkrétan szavazatokat keresett Magyarország határain kívül (mint ahogyan ezt Mikola végre jól érthetően kimondta). Nyíltan vagy bújtatva támogatta a maga fantomszervezeteinek létrejöttét (például a Fidesz a magyar nemzeti tanácsokat) - és élt a határon túliakkal szembeni ellenszenv erejével (ebbe a hibába esett bele az MSZP).
Bizonyos értelemben túl jól ismeri egymást Magyarország és a határon túli magyar közösség. Itt nincs tabula rasa, és remény sincs arra, hogy valaki - akár a mindenkori magyar kormány vagy ellenzék, akár a célszemélyek és célszervezetek - előkaphatna egy még ismeretlen, tiszta arcot. Elnöki konferencia ide vagy oda, a kérdés az eltelt másfél évtized után most már csak az, hogy mit kezdjünk megromlott, kiüresedett, kiismert és korántsem veszélytelen viszonyainkkal.
A legnagyobb hibája ennek az akciónak azonban nem az, hogy elölről akarja kezdeni (ugyanúgy) az eleve elrontott folyamatokat. A legnagyobb hibája az a magyar nacionalizmus, amelyet, úgy tűnik, még most sem ismer fel a magyar belpolitika. Ez a nacionalizmus szomszédokként csak a Magyarország határain kívül élő magyarokat ismeri el. Pedig a magyar kisebbségek nem leválaszthatók azokról a többségi társadalmakról, amelyekben élnek. Nem lehet csak az "ott" élő magyarokat megismerni anélkül, hogy az "ott" élő szlovákokat, románokat ne ismerné meg Magyarország. És Magyarország egyáltalán nem ismeri a románokat, szlovákokat. (Ezek nagyon buta mondatok, hiszen a magyar külpolitika nem házibuli, ami az ismerkedésre van kihegyezve. De a megszólalás módját, a szóhasználatot a köztársasági elnök jelölte ki. Maradjunk hát ennél.) Kétségtelen tény, hogy Magyarország külpolitikai kapcsolatai elégtelenek közvetlen szomszédaival. Ennek az elégtelenségnek a hátrányait szenvedik a határon túli magyarok is, akik - a magyar belpolitikának hála - folyamatosan úgy érezhetik, mintha valami ideiglenes, kényszerű emigrációban élnének. A Magyarország határain kívül élő magyarok "szomszédabbak a szomszédoknál". A magyar nemzetpolitika karanténjában élnek, szimbolikus magyar (teljesíthető és teljesíthetetlen) ígéretek bűvöletében, miközben a szükségleteik korántsem nemzeti alapon meghatározottak. A szemlélet kárvallottja természetesen a magyar állam is: képtelen átlépni saját nemzetpolitikai korlátait, hogy gazdaság- és külpolitikai érdekeit keresse saját határain kívül is. Képtelen be- és elismerni, hogy sem a magyarság-, sem a szomszédságpolitika nem karitatív akció, hanem mindkét fél számára: érdek.
Az elnöki akció megkérdőjelezi a határon túli magyar közösségek demokratikus érettségét és működőképességét is. Nem a választani akaró és tudó közösségek már megszületett döntéseivel néz szembe. (Hiszen a határon túl működnek politikai pártok, melyek begyűjtötték a begyűjthető szavazatokat. Megfogalmazódtak programok. És mandátumot kaptak a közképviseletre azok, akiknek sikerült meggyőzniük saját szavazóikat.) A magyar köztársasági elnök mégis a határon túliak "magyarságtudatára" kíváncsi. Annak ellenére, hogy minden komolyan vehető kisebbségpolitikai törekvés ebben a térségben arról szól: ne legyen politikailag megkérdőjelezhető, fel- és elhasználható senkinek a magyarság-, románság-, szlovákságtudata. A magyarságtudathoz sem a román államnak, sem a magyar köztársasági elnöknek nincs köze. Magánügy.
*
A magyar köztársasági elnök a "népmozgalmi trendekre" kíváncsi, mintha a határon túli magyar közösségek még mindig közképviseletre képtelen, premodern állapotban leledznének. A sorsfordító beszélgetésre, konferenciára pedig meghívásos alapon vár vendégeket a határon túliak ismeretlen közösségéből. Akik ilyenkor nem tehetnek mást, mint tudomásul veszik, hogy az akaratuk, a szavazatuk mit sem számít. Még mindig számára ismeretlen alkukon dől el, kiket tartanak méltónak arra, hogy képviseljék érdekeiket, szándékaikat. Még mindig a szimbolikus magyar-magyar viszonyok a döntőek: rájuk nem érvényesek a demokrácia alapelvei. Ez pedig biztos dobbantó ahhoz, hogy újra azok váljanak a határon túliak Magyarországon elfogadott képviselőivé, akik mögött nem jött létre életképes politikai mozgalom, akiket a határon túl nem jogosított fel a képviseletre senki; akik mandátumát egyedül a magyar politikai akarat legitimálja. Például Tőkés László. Ki tudja Magyarországon, hogy kiket és miért képvisel, amikor a határon túliak ügyében felszólal?
Miközben a magyar kormányfő azt ígéri, hogy nem riad vissza a radikális reformoktól, a magyar köztársasági elnök konferenciasorozata előkészíti a (régi-új) magyar-magyar szalonpolitika alapjait. Ez a kezdeményezése nem más, mint a legradikálisabb reformellenesség, visszatérés oda, ahonnan a magyar politika el sem indult. Figyelmen kívül hagyja, hogy Romániában működik a román szenátus és parlament. Tagjai között olyan magyar emberek is vannak, akik diplomáciai szinten képviselik román és magyar emberek érdekeit. Románia egészen európai ország; működő civilszférával és működő nyilvánossággal. Ha valaki túl akar látni a magánviszonyok kusza hálóján, akkor kiépíthető egy a közösségi és választói akaratot tiszteletben tartó jószomszédi viszony. Már ha Magyarország felismeri, hogy a határain kívül nem önjelölt törzsfők és sámánok vezette, félnomád törzsek élnek.
