Rovásunkra

Publicisztika

1992 augusztusában, a Magyarok III. Világkongresszusán G. Nagyné Maczó Ágnes országgyűlési képviselő fölvetette, hogy tegyék kötelezővé az általános iskolákban a rovásírás tanítását. Az ötlet a döntéshozók semmilyen szintjét nem érte el, noha magyarnak lenni akkoriban is kiemelt örömforrásnak számított.

1992 augusztusában, a Magyarok III. Világkongresszusán G. Nagyné Maczó Ágnes országgyűlési képviselő fölvetette, hogy tegyék kötelezővé az általános iskolákban a rovásírás tanítását. Az ötlet a döntéshozók semmilyen szintjét nem érte el, noha magyarnak lenni akkoriban is kiemelt örömforrásnak számított.

De a 2010-es fülkeforradalom fordulatot hozott: immár települések sora tünteti fel a bevezető útjain rovásírással a helység nevét, vagy köszönti így az arra járókat. Legutóbb Zugló önkormányzata határozott így jobbikos javaslatra (a többségi fideszesek szavazatával). A testület szerint azért kívánatos a rovásírás, mert a "középkori országgyűlések" helyszíne, Rákosmező részben a mai Zugló területén található. Idézzük: "1277-ben itt nyilvánították nagykorúvá IV. (Kun) László magyar királyt. IV. Kun László udvari papja, Kézai Simon írta, hogy a magyarok ősi írása, hun. Később Hunyadi Mátyás királyunk - akinek királlyá választására a Rákos-mezőn várakoztak a nemesek -, 1483-ban főpapját, Janus Pannoniust bízta meg a pozsonyi egyetem tananyagának megszerkesztésével. A tudós pap/költő állította össze a Nikolsburgi rovás ábécét, amelynek eredeti példánya a budai várban, az Országos Széchényi Könyvtárban található. A középkori magyar királyok hadai - kiváltképp a székely csapatok - a rovásírást jobban ismerték, mint a latin betűket. Tehát a rovásírás Rákosmező, illetve a mai Zugló területén ismert, használatos volt." Vagy úgy!

Bár valóban Kézai Simon volt IV. László krónikása, ez a szöveg mégis úgy hülyeség, ahogy van. Hiszen "Hunyadi Mátyás királyunk" piszkosul nem bízhatta meg Janus Pannoniust 1483-ban, mivel nevezett férfiú 1472-ben elhalálozott - vagyis semmilyen "Nikolsburgi rovás ábécét" nem állított össze sem akkor, sem máskor. (Középiskola első osztály, igaz, a régi tanterv szerint.) A rákosi gyűléseknek pedig, fájdalom, nemhogy a rovásíráshoz, de a magyar nyelvhez is alig volt közük, lévén az ilyen jeles események nyelve a latin volt.

Van a butaságnak egy minősített esete, a "nemzeti sötétség", aminek szerves része a rovásírásprojekt, a sumér-magyar, hun-magyar, pilisi csakra, koronaantenna meg a többi efféle "alternatív" "történelemmagyarázattal" együtt. Ezek forrásvidékeiről és virulenciájuk okairól számos komoly munka született, a legalaposabbak és mindmáig a legmeggyőzőbbek a kitűnő középkorász, Szűcs Jenő tollából, továbbá nem kevésbé remek történészek, folkloristák sora foglalkozott a valóban létező rovásírásos emlékekkel is - és ezekből sok minden megtudható. De számít ez bármit is? A tudomány, ha hipotézisekkel dolgozik is, mindig a ráció keretein belül mozog, egzaktságra törekszik. A rovásírás, a rokonságelméletek meg koronatanok zagyvalékai azonban pontosan ennek, a tényeken alapuló világszemléletnek az antitézisei.

A rovásírásos névtáblamozgalom Székelyföldről indult: onnan, ahol a legkelendőbb a hun-magyar kontinuitás "elmélete" is (a dáko-román kontinuitás méltó párjaként), onnan, ahol az időbeli elsőség (a "valakik" előttiség) históriai értékkategória. Ami lélektanilag érthető - de attól még mindez mesevilág marad.

Azzal, hogy ezeket a tipikusan 20. századi hazug konstrukciókat (a manapság széltében-hosszában terjesztett rovásírás ábécé sem az eredeti, hanem ebben a formájában jelenkori tákolmány) önkormányzati szinten most rangosítják, hivatalosan is segítik a nemzeti alapú sötétség továbbélését és terjedését. Ismételten igazolva, hogy nemzeti hagyományainknak, az értékteremtő kultúrának nincs nagyobb ellensége a nacionalizmusnál.

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.