Voltaképpen e felszólalás tartozhatna lapunk választásokkal foglalkozó traktusába is, amennyiben a sztoriból levonható következtetések egy jelentős része elfogadható indoklásul szolgál a Fidesz most (de akár négy éve is) elért eredményére. A vereségre.
Pedig csak Fábry Sándor történetéről van szó. Első megközelítésben - talán túlságosan könnyen is - mindez úgy kapcsolható a mondott párthoz (ah, bocsánat: szövetséghez), hogy annak kétségkívül egyik prominens képviselője az érdemes művész (ha van tagkönyve, ha nincs). Tehát egy Fidesz közeli személy (megint) csinált valami penetráns marhaságot, aztán a maga módján megmagyarázta. Természetesen ebben a "maga módjában" nyugszik az eb, de előbb - aligha jó szívvel - kénytelenek vagyunk felidézni magát az esetet. Fábry tévéshow-jának többször játszott előzetesében lenyomott egy húsvéti locsolóverset, melyben a zöld erdőben talált ibolyát, mert nem akar szavazni, le kéne savazni...
A mű (engedjük meg, ellenérdekelt) értelmezőinek megfejtése szerint nyílt felszólítás esett Dávid Ibolya "fizikai megsemmisítésére". Magunk közt szólva, épérzésű ember eleve "ellenérdekeltté" válik egy ilyen csasztuska hallatán. Fábry szerint azonban mindez rosszindulatú inszinuáció, ő csak a "meglehetősen eldurvult kampányra" hívta fel a figyelmet, meg arra, "hogy nem szavazni is állampolgári jog" - oh, persze, de ki is járna érte a lesavazás...
Ez nem magyarázat. Ez megfutamodás a felelősség elől. Szimpla, piti gyávaság. Vagy olyan léptékű személyiségzavar, ami már aggodalomra ad okot, lévén aki előtt a lesavazás említésekor nem képzik meg annak a fizikai, naturális megvalósulása, s e képzet nem borzasztja el és tartja, riasztja vissza a kimondástól - nos, az túllépett egy emberi határon. 'benne már csak a vak gyűlölet munkál. Nyilván akkor sem ölelte volna senki a keblére Fábryt, ha azt mondja: "otromba tahó voltam, megesik néha velem, elnézést kérek", de akkor nem kell legalább sunyiságról beszélni. Amit pedig a tévésztár még hozzáfűz, Herényi és a "tojás" szó összefüggéseit felvillantva, az már kommentárt is alig igényel. Egyszerűen undorító.
Mindebből viszont az is kitetszik, hogy nem pusztán egy rosszízű elszólásról van szó, hanem egy magatartási mintáról. Mely éppenséggel - minő véletlen - a Fidesznél használatos (s melynek gyakorlata jelentős mértékben vezetett a formáció soros kudarcához). A teljes hasonulás napnál is világosabb esete. Szövetségbe forrottak - ahogy azt helyesnek vélték.
S lehet, hogy mindössze egy aprócska tévedés vezetett idáig, miszerint a harcos antikommunizmus ("a piszkos tolvaj bolsikat gyűlölni kell") a 21. században még lehet érvényes üzenet, társadalmi program. Fábry fellépésének is ez az alapvető mozgatórugója. Minden ebből fakad, hogy a kommunistáktól meg kell védeni... a kiket is, ja, a nemzetet - például őneki. De ez csak rossz lépésekhez, helytelen döntésekhez, illetve ezek sorozatához vezethet. Vereséghez. Nem lehet zsigerből gyűlölni a fél országot - büntetlenül (oh, hányszor mondtuk már). De még azt sem lehet, hogy ennek a félnek (fogadjuk el) nagyobb részére úgy tekintsünk, mint elbitangolt jószágra, akit bizonyos megszorításokkal (mit mondjunk? például lesavazással) még vissza lehet téríteni a helyes útra.
Fábry Sándor pályafutása véget ért. Nem a mi szemünkben, hisz mi már hosszú ideje így vagyunk vele. És nem is miattunk - mert mi most ezt mondjuk. Fábry maga írta meg sírfeliratát, savazás, ibolya, Herényi, tojás..., ilyenek állnak rajta. Maga mondta fel a párbeszédet. Önként (vagy - és ez sem a jobbik eset - cselekedetei súlyának tudatán kívül) iratkozott ki - végső soron a társadalomból. Tökmindegy, hogy csinál-e ezután valamit vagy nem, hogy hány haknija lesz még, és hány kiadást és újabb folytatást ér meg méltán népszerű Dizájncentere. Fog még, bár keveset, ha szabad jósolni, és persze, a lejtőn is van megállás.
Az alján.
