Sörétstratégia
n A K&H brókerbotránya nemcsak abból a szempontból érdekes, hogy egyes kivételezett embertársaink mennyit nyertek vagy vesztettek, hogy hány forintot lopott el X. vagy Y., a sajátos piramisjátékban való részvétellel hogyan járatja le magát az ún. média- és politikai élet egy része, és úgy általában, mennyiben érintett - már ha - az ügyben a politika. Fontos az is, hogy az egyes pártok mit tudnak kihozni ebből az egészből. 1998 óta kisebb-nagyobb intenzitással, de permanens választási kampány zajlik, ami tavaly április óta igazán nagy fordulatszámon pörög; sokat számíthat az, melyik fél képes rákenni valamit - bármit - a másikra.
Ráadásul a Tocsik-sikerdíj óta ez ismét egy olyan ügy, amely könnyen emészthetően tálalható a szélesebb dolgozói tömegeknek is; hiszen az orosz államadósság lebontását vagy a Fidesz körüli cégbirodalom kusza kereszttulajdonlásait, fantomizálódását egy idő után már senki nem tudta követni. A Tocsik- s most a brókerbotrányban viszont egyszerűen elmesélhető minden: ennyit és ennyit loptak azok. Ráadásul utóbbiban az eddigi egyetlen gyanúsított egy iskolázatlan roma seftes, vagyis az ellenérdekelt fél hírbe hozása különösen jó kilátásokkal kecsegtet. Ne feledjük, a Tocsik-ügy volt az első olyan esemény, aminek a segítségével az addig szánalmasan teljesítő ellenzék fogást talált végre a kormányzó pártokon, s ami után ismét nyílttá vált a politikai vetélkedés a választási győzelemért.
A mostani meccs egyelőre a Fidesznek áll, ehhez kétség sem fér. Nap mint nap újabb "adalékokkal" bombázza a nyilvánosságot a Kulcsár Attila és az MSZP közötti kapcsolatról, s ha látványosan melléfog (mint Rogán Antal a Lamperth Mónika férje és a brókercég nem létező szerződésével), akkor rátesz még egy lapáttal, hogy a korábbi kudarcon senkinek se maradjon ideje rágódni. Sörétes puskával vadásznak a komcsikra, s a lövedékek szóródása miatt nagy a valószínűsége a találatnak is; és minden egyes találat más megvilágításba helyezi a mellédurrantásokat is.
Az MSZP viszont alig figyel az ügyben rejlő "lehetőségekre". Többnyire a Fidesz vádjait fordítja vissza, "felszólítja" X.-et vagy Y.-t, hogy tisztázza kapcsolatát Kulcsárral (ez kedvenc fordulata a fideszeseknek is), de a ziccereket kihasználatlanul hagyja. Váratlanul simicskázni kezdenek (amit aztán éppoly hirtelen abba is hagynak), de alig fordítanak figyelmet Áder János elszólására, miszerint Kucsár Attila tőle kért "politikai védelmet". A levegőben lóg az Orbán-kormány egyik sztrádakedvezményezettjének, a Betonút Rt.-nek a szerepe is, amely pedig a hírek szerint nagyot bukott Kulcsár rulettjén. Ám a szocialisták ahelyett, hogy ezekről tartanának sajtótájékoztatókat rogyásig, nyafognak, meg a Magyar Nemzettel hepciáskodnak, hogy a lap honnan szerezte meg Kulcsár MEH-belépőjét.
Az MSZP agitprop-gépezete, szemben a Fideszével, nem aktivizálta magát. Pedig a pártok szócsatájának, aminek az igazságtartalma (mindkét oldalon) nehezen mérhető, az értelme nem más, mint megingatni az ellenfél szavazóbázisának a hitét. A Fidesz ezt - ha tisztában van vele, ha nincs - a maga szempontjából remekül csinálja. A dolgok állása szerint ugyanis nagy előnyre nem elsősorban új szavazatok szerzésével tehet szert valamelyik párt (hiszen mindkettő bázisának fő összetartó ereje a másik párt iránt érzett mérhetetlen ellenszenv), hanem azzal, ha a saját tábor egyben tartása mellett a másikét elbizonytalanítja, s egy részét politikailag inaktiválja. Orbánék a választások óta folyamatosan karban tartják választóik lelkivilágát, ellentétben az MSZP-vel, amelynek semmi lényeges mondandója nem volt például a budapestieknek, a nagyvárosok lakóinak (akiknek a győzelmét elsősorban köszönheti) vagy mondjuk a nyugdíjasoknak.
Ami roppant hiba, még akkor is, ha a brókerügyben tanúsított visszafogottság oka lehet éppen az is, hogy nagyon biztosak a dolgukban. (És megfordítva: a Fidesz azért ilyen hangos, mert tudja és fél, hogy az ügyön ő bukhat végül nagyobbat.) Pedig nem kellene annak lenniük; 1998 tavasza nem volt olyan régen, és ennyire rövid még a politikusok emlékezete sem lehet.
