n A jászladányi alapítványi iskola múlt szombati "átiratkozási" szülői értekezletén Tóth Ibolya, a megbízott igazgató a sajtó és a minisztérium embereit egyenként, mikrofonnal számoltatta be arról, hogy mi keresnivalójuk a rendezvényen. Aztán az igazgató és a sajtó ellen heccelt szülők többsége lényegében kidobta az újságírókat az amúgy nem hivatalos szülői fórumról. Jászladányban egyre paprikásabb a hangulat: a község vezetésének és még sokaknak szívügye az alapítványi iskola, ők a romák, a hatóság és a közvélemény egy részének berzenkedésében az önkormányzati és iskolai autonómia elleni támadást látják.
Pedig az iskoláról előbb-utóbb fehéren-feketén ki fog derülni, hogy mi célból hozták létre. Sok illúziónk nem lehet: ez az a község, ahol a polgármester szívesen értekezik kultúrák harcáról, és ahol tavaly ősszel a többségi, fehér választók szemrebbenés nélkül szavazták ki a cigány önkormányzatból a romák képviselőit - akik minden erejükkel az új iskola ellen küzdöttek. Az Oktatási Minisztérium most lajstromba vette az intézményt, és augusztus 1-jei hatállyal megadta a működési engedélyt. Szombaton kora reggel a roma szülők - akik attól félnek, hogy az önkormányzati iskola épületének egy részében és annak tanáraival működő új tanoda nem a tehetséggondozást, hanem a gyerekeik elkülönítését célozza - az épület előtt várták, hogy beírathassák csemetéiket a reformszelleműnek kikiáltott intézménybe. Jelentkezésük elutasításának ugyanis csak az lehetett volna az alapja, hogy addigra már betelt a tanulói létszám, ám ez a hivatalosan aznap induló iskola esetében fölöttébb valószínűtlen volt. És ezúttal ők voltak előrelátóbbak. Az új iskola vezetését váratlanul érte, hogy a budapesti Nyílt Társadalom Intézetnek köszönhetően az összes - vagy száz - roma diák rendelkezett a többségük családja számára máskülönben kigazdálkodhatatlan, évi harmincezer forintos tandíjjal.
A ladányiak által oly sokszor hangoztatott szabad iskolaalapítás joga felelősséggel is jár: az igazgatónő és környezete megtehetik ugyan, hogy különböző felvételi kritériumokra hivatkozva szelektáljanak az objektív feltételeknek egyébként megfelelő diákok között, de ha így cselekszenek, az etnikai kirekesztés jogi és erkölcsi felelősségét nem háríthatják át senkire. A jászladányi iskolaügy legfontosabb kérdése immár az, hogy mintaként szolgálhat-e más, szintén "reformszellemű" oktatásban gondolkozó településvezetők számára. Az Oktatási Minisztérium és a romaügyi miniszteri biztos az ügyben tanúsított harcias ellenállása dicséretes, de hatóságként csak a jogszabályok betartását kérhetik számon. Viszont az a kétes hírnév, amire Jászladány az utóbbi időben szert tett, valószínűleg a legelszántabb polgármestereket is elgondolkodtatja. Ezt a negatív közhangulatot érzékelhette az újságírókra ujjal mutogató igazgatónő is. A romák most azt fontolgatják, hogy ha a gyerekeik nem járhatnak az új iskolába, végső eszközként a környező települések iskoláiba viszik őket. Diákok hiányában így ellehetetlenülne a jászladányi önkormányzati iskola, aminek talán még Dankó István polgármester sem örülne. Igaz, ő, aki már korábban is mert nagyot álmodni, talán most is fényes távlatokban gondolkodik, s már azt látja, amint a szomszédos falvak iskoláiba járó roma tanulók testközelségét elkerülendő, többségi gyerekekkel teli buszok érkeznek reggelente a ladányi iskola elé.
