Publicisztika

Magyarországon, amiképpen Oroszországban, nem létezik a II. világháború. Az orosz történelmi tudatban a helyén a Nagy Honvédő Háború áll, amely 1941. június 22-étől, a Szovjetunió német megtámadásától a szovjet győzelem napjáig, 1945. május 9-ig tartó időt - a bűntől a bűnhődésig - foglalja magába. A II. világháború szovjet szempontból legkínosabb epizódjai, a Molotov-Ribbentrop-paktum, Lengyelország lerohanása, a balti államok, Nyugat-Ukrajna, Fehéroroszország megszállása, a katyni mészárlás így a Nagy Honvédő Háború 1418 napos időhatárán kívül kerülnek.

Május 5-én megjelent Gerincproblémák című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség évi 110 milliárd forint közpénz felett rendelkezik. A valóság ezzel szemben az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 18 milliárd forintot különített el a közigazgatásban megvalósuló informatikai fejlesztések koordinálására.

Egy idősödő, őszes férfiú, a világpolitika és a világgazdaság második legfontosabbnak mondott figurája pucéran hajkurászik egy fekete szállodai alkalmazottat. Ugyanilyen abszurd látvány lehetett Angela Merkel arckifejezése is, amikor értesült, hogy szabad a délutánja, ugyanis tárgyalópartnere - akivel az uniós hitelcsomagok meg az euró jövőjének bizonyos részleteit kellett volna átbeszélnie - nem fog ráérni; egy teleköpködött padlójú harlemi rendőrőrsön tartják vasban, nemi erőszak kísérlete miatt. Ez csak egy telefonbetyár practical joke-ja lehet. De nem az volt.

"Ne mi kapjuk a legtöbbet" - emlékeznek még Orbán Viktor első kormányzása alatt hírhedtté vált intésére? Bár nem kis disznóság volt, de jobb, ha elfelejtik. Maga az érintett is túllépett rajta, második uralkodására már sutba hajított minden álszemérmet. Mert természetesen a szövege nem szeméremről tanúskodik, hogy tudniillik ne vegyünk el annyit a közösből, amennyit csak bírunk, elég lesz egy kicsivel kevesebb is. (Az Orbán Viktor fejében nem fordult meg akkor sem, hogy semennyit, mert ők épp szolgálni szegődtek.) Inkább arról szólt a citált közlése, hogy ha túl sokat veszünk el, az feltűnő lesz, és magyarázkodnunk kell majd miatta, esetleg bukhatjuk általa a következő választást (bár erősen kétséges, hogy erre komolyan gondolt volna). Mindenesetre a felesége résztulajdonában álló Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. egy csomó helyre folyamodott állami támogatásért; nem is sikertelenül.

"Pater noster qui es in coelis..." (A Miatyánk első szavai) Volt egyszer egy közepes lakosszámú, közepes gazdálkodású, közepes problémákkal küszködő, közepesen eladósodott falu Magyarországon. Eljött a 2010-es esztendő vége, és néhány bajjal kellett szembenézniük. Egy éve beadtak egy pályázatot a Leader program keretében a játszótér megépítésére, máig sincs eredményhirdetés. Lejárt a településőrök szerződése, nincs finanszírozó. A közcélú munkát végzők szerződése is lejárt, és nem működik még az új közmunkaprogram. Az ÁNTSZ fogorvosi ellátást írt elő, de az engedélyt nem adja ki, mert az önkormányzatnak nincs pénze a feltételek megteremtésére. A vis maior alapból igényelt pénzt nem kapták meg, de az ígért óvodai normatívát sem. A hivatal pénzügyi tevékenységét nem szervezhetik ki, bár gazdaságos lenne.

Hétfőn harmadszor is elfogadta a parlament a korábbi végkielégítéseket utólag 98 százalékos különadóval sújtó jogszabályt. E törvény története mára a Fidesz-kormányzás metaforájává vált.

Hogyan árazza be a Fidesz saját magát? Mit ér ez az elmúlt egy év, és mit fog érni a következő három? Mit fognak gondolni ezekről az évekről a választók - szerintük, mármint Orbán Viktor és ismeretlen számú és kilétű munkatársa szerint, akik a kormánypárt hosszabb távú kilátásait mérlegelik és stratégiáját kovácsolják?

Eörsi Mátyás múlt heti cikkében azokról a stratégiai dilemmákról ír, amelyek a jelenlegi demokratikus ellenzékhez kötődő új miniszterelnök előtt állhatnak majd 2014-ben, ha kormányozni akarna a Fidesz forradalmi alkotmánya által megszabott korlátok között. (Lásd: 2014, Magyar Narancs 2011. április 28.) Eörsi szerint a kormányfő vagy kiegyezik a vesztes Fidesszel (annak maradékával), vagy - az új alaptörvény rendelkezései alapján alkotmányellenesnek minősülő - ügydöntő népszavazással felülíratja az elveivel ellentétes szabályrendszert, így teremtve meg a demokratikus korrekció lehetőségét.

Mint annyi más, közvetlenül a rendszerváltás után a demokratikus szakmai önrendelkezés logikája alapján kigondolt és létrehozott szervezetbe, a Fidesz-kormány a magyar filmszakma legfőbb döntéshozó testületébe is beleengedett egy sorozatot, kivégezvén ekképp a Magyar Mozgókép Közalapítványt (melyről sokat elmond az az apróság is, hogy míg a szervezet alapító okiratában MMK a hivatalos rövidítés, addig a hivatalos logón az MMKA betűk szerepelnek). Az okok és az indoklás egyértelműnek tűnik, már a BRFK is megindította a nyomozást, mégis érdemes felidézni számos hogyant, mikort és miértet.

Amikor Schiffer András feljelentést tett - úgy másfél évvel ezelőtt - Sukoró-ügyben Gyurcsány Ferenc ellen, alighanem azt akarta demonstrálni, hogy a hatalomnak el kell számolnia a törvény előtt minden ténykedésével. Adott esetben nyilván azzal, hogy ha Magyarországon egyedül a jog uralkodik, valamint a nép, akkor miért nem vonták be pont egyiket sem a kaszinóvárosi megaprojekt előkészítésébe, melyet ugye egy laza rendelettel kiemelt beruházássá minősítettek, hogy gyorsan túljuthasson a hatósági engedélyeztetési procedúrán. E nemes gesztus persze felvetette - bár csak közvetve - a telekpanama gyanúját. Hogy Schiffer lépése indokolt volt-e anno, arról bizonyára lehet vitatkozni, de azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy mára, mire a komótosan dolgozó ügyészség kikérte a mondott ügyből kifolyólag Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát, már egészen más a leányzó fekvése.

"Egyesek szerint mindenki húzzon a jó büdös francba. Mások ezt enyhe túlzásnak tartják. Ön mit gondol erről?" Esetleg még: "Na, fiam, '48-ban vót-e a '48?" Ahogyan a kormányzat méltán nagy sikerű alkotmányozós kérdőíve, úgy a most kitöltendő "szociális" levél tíz kérdése is erre a srófra jár. Íme, találomra kettő: "Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőségekkel segítsen a munkanélkülieken, mások szerint a segélyezés elegendő megoldás a munkanélküliség problémájára." "Vannak, akik szerint a gyógyszergyárak lobbiját meg kell törni, mert sok milliárdot vesznek ki az emberek zsebéből. Vannak, akik szerint a drágább gyógyszereket erőltetik rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében. Mások szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszergyártókkal szemben az állam föllépjen. Ön mit gondol?" Alig bírjuk kivárni az eredményhirdetést: vajon mit gondolhat a Nép? Nagyon bízunk benne, hogy ugyanazt, amit Orbán Viktor.

Huszonöt éve történt a történelem legnagyobb nukleáris ipari katasztrófája - az ukrajnai Csernobili atomerőmű négyes reaktorának felrobbanása.

Tegyük félre azokat a spekulációkat, hogy a kormány előre hozott választásokat tart. Ha 2014-ben a ma regnáló erők nyerik a parlamenti választásokat, akkor ennek az írásnak itt vége is van. Ám tételezzük fel, hogy 2014-ben a választásokon a Fideszt leváltják. Megalakul egy koalíció, ma még nem tudjuk, kikből: talán egy megújult MSZP, az LMP és az időközben párttá vált és mandátumot szerző Civilek részvételével.

A kortárs magyar képzőművészet legprovokatívabb művének ügye újabb fázisba ért. Sugár János képzőművészt első fokon öt hónapi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre és kármegfizetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Wash your dirty money with my art feliratáért. Az ítélet súlyos aránytalansága nemcsak a "rongálás" mértékével szemben kiütköző, hanem azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar bíróság egyoldalúan és reflektálatlanul teszi magáévá az egyik fél álláspontját, és befogja a fülét, ha a másik beszél. Ezt az ítéletet csak úgy lehetett meghozni, ha a bíróság úgy döntött, hogy Sugár munkája nem művészet, hanem ellenséges gesztus, vétség, bűncselekmény a magántulajdon szentségével szemben, amelyet ez a társadalom és ez a bíróság mindennél többre tart. A konzervatív társadalom képviselői azt gondolják, hogy a materiális javakat meg kell védeni a szólásszabadság és a művészi szabadság kártékony veszedelmétől - amivel csak azt bizonyították be, hogy utóbbiakra minden eddiginél nagyobb szükség van.