Eörsi Mátyás múlt heti cikkében azokról a stratégiai dilemmákról ír, amelyek a jelenlegi demokratikus ellenzékhez kötődő új miniszterelnök előtt állhatnak majd 2014-ben, ha kormányozni akarna a Fidesz forradalmi alkotmánya által megszabott korlátok között. (Lásd: 2014, Magyar Narancs 2011. április 28.) Eörsi szerint a kormányfő vagy kiegyezik a vesztes Fidesszel (annak maradékával), vagy - az új alaptörvény rendelkezései alapján alkotmányellenesnek minősülő - ügydöntő népszavazással felülíratja az elveivel ellentétes szabályrendszert, így teremtve meg a demokratikus korrekció lehetőségét.
Eörsi az előbbi lehetőséget leegyszerűsítően kizárja, és az utóbbiban látja az egyetlen kiutat. Ennek nem örül ugyan, mert - mint helyesen megállapítja - az alkotmányellenesen végrehajtandó korrekció csak súlyosbítaná a "politikai háborút" hazánkban. Azért tartja ezt mégis az egyetlen megoldásnak, mert szerinte az elmúlt hónapok alkotmányozásával és a megelőző kormányzati időszak egészével a Fidesz elkövette azt az eredendő bűnt, amely minderre felhatalmazza majd az új, demokrata miniszterelnököt.
E dilemmáról értekezni akár fölöslegesnek is tetszhet, hiszen ki lát ilyen távolba - az Eörsiéhez hasonló gondolatok azonban más írásokban is megjelentek az elmúlt hetekben. A napokban Tamás Gáspár Miklós írt a forradalom szükségességéről, Debreczeni József a Fidesz létrehozta "gordiuszi csomó" átvágásának kényszeréről, korábban Lengyel László az Eörsi Mátyás által is emlegetett alkotmánydöntő népszavazás lehetőségéről. Úgy tűnik, hogy e dilemma alapvetően befolyásolja a választásokig hátralevő évek demokratikus útkeresésének irányát - vagyis az elgondolás mindenképpen reakcióra érdemes.
Megrajzol
Mindazok, akik a 2010-es demokratikus parlamenti választáson győztes és az Országgyűlésben törvényesen kétharmados mandátumtöbbséget szerzett Fidesz jogszerűen megalkotott új Alkotmányának meghaladását illegális, alkotmányellenes és jogszerűtlen úton kívánják elérni, demokráciafelfogásuk tekintetében semmiben nem különböznek a legitim többségét rosszra és rosszul használó Fidesztől. Elegendő társadalmi - és ekként parlamenti - támogatottság hiányában politikailag illegitim eszközzel kívánnak 2014-ben (vagy bármikor később) korrigálni valami olyasmit, ami valóban érdemi, ám jogállami módon megvalósított korrekcióra szorul. Nem vitás: az új Alkotmány káros és demokráciaromboló, mert nem épít az elmúlt húsz év megőrzendő hagyományára, szétrombolja a szabadság kivívott sok kis körét, kormányzóképtelenséget okozva korlátozza a mindenkori végrehajtó hatalom lehetőségeit, bebetonozza saját kádereit, és közben - politikailag is elhibázott módon - az Alkotmány átszabásával vezetné le a rendszerrel elégedetlenek politikai dühét. S teszi mindezt bármiféle valódi politikai katarzis nélkül, maximum jobb sorsra érdemes és az Alkotmányban egyébként helyénvalóan szerepeltetett nemzeti szimbólumok prostituálása révén.
De Eörsi útja tévút. Nemcsak megtagadja azon elveket, amelyek bennünket polgári demokratákká tesznek, hanem fundamentálisan antidemokratikus is, hiszen ignorálja a magyar választói közösség véleményét azzal, hogy olyat kíván tenni, amire a majdani végrehajtó hatalomnak valójában nem lesz felhatalmazása.
Nem naivitásból, de - az esetleg válságba sodródó, vesztes Fidesszel való kiegyezés lehetőségén és az utcai, demokratikus nyomásgyakorláson túl - egyedüli lehetséges megoldásként én abban hiszek, hogy olyan alkotmányozó többséget kell létrehozni a parlamentben - ha nem a soron következő parlamenti választáson, akkor utána egy időközin -, amely a népszuverenitás letéteményeseként, a választások utáni politikai alkuk nélkül is legitim módon alakíthatná át alkotmányos rendszerünket.
Erre kritikus olvasóim mondhatják persze, hogy ez lehetetlen, hiszen a Fidesz és a Jobbik együtt jelenleg nagyon népszerű, ráadásul ennek a választói ingadozásokon túli, strukturális okai is vannak. De ha ez így van, akkor kritikusaimnak nem a korábbiakban kifejtettekkel van bajuk, hanem a magyar néppel, az ő döntéseivel és meggyőződéseivel - ez pedig végképp nem vezet sehova.
A Fidesz sarkalatos törvényben szabályozni fogja az általános parlamenti választások rendszerét. Az összes lehetséges variációra most nem tudok kitérni, de az biztos, hogy akár olyan mellett is dönthetnek, ami meggátolhatja a demokratikus korrekció kibontakozását. Előfordulhat: a kormánypárt olyan választási rendszert hoz létre, ami olyannyira az arányosság érvényesülése felé billen el, hogy kizárttá teszi a kétharmad megteremtését a közeljövőben. Demokrataként ekkor sem lesz más utunk, mint a jelenlegi feltételrendszeren belül politizálva, parlamentáris eszközökkel elérni az Alkotmány módosítását. Ha ehhez hosszú kormányozhatatlanságot és koalícióképtelenséget eredményező állóháború kell, akkor legyen az. De jó, ha tudjuk: a Fidesz leginkább abban érdekelt, hogy a maihoz hasonló, többségi jellegű vegyes választási rendszert hozzon létre a kisebb parlament keretei között. Ez pedig lehetőséget teremt a parlamenti kétharmadra még akkor is, ha az egyéni választókerületek megrajzolása bizonyosan rövid távú politikai célokat fog követni.
Nem hibás
De Eörsi Mátyás javaslata nemcsak elvi alapon, hanem politikai értelemben is hibás. Az antidemokratikus megoldás felvillantásával olyan utat kínál az elmúlt nyolc év kormányzásában megtört szociálliberális establishment és az új, országos szervezettséggel még nem rendelkező, így gyenge civil mozgalmak számára, ami jegelné a szükséges megújulást, megállítaná a pártok kívánatos átalakulását, lebénítaná az új politikai programok kidolgozását, és mindössze a relatív többség megszerzésére optimalizálná a demokratikus ellenzék erőfeszítéseit.
Az új demokratikus ellenzéknek a Fidesszel és a Jobbikkal szembeni kétharmados választási győzelmet kell kijelölnie célul. Ám ha eközben ez a politikai közösség elmulasztja a valósághoz igazítani társadalomképét és megreformálni politikai mondanivalóját, akkor egy időre végleg bezárja magát abba az elidegenedett politikai gondolkodásba, ami az elmúlt években a delegitimálódott status quo pártjaivá tette a szociálliberális oldal mozgalmait. A felelős fiskális korrekció kényszere, és az obstruáló, populista ellenzék nyomása alatt, a vitatható alkotmányosságú népszavazástól megverve az előző kormányzó elitnek nem maradt ereje választ adni az újonnan felbukkant társadalmi problémákra (és ebben jelen írás szerzőjének is megvan a maga felelőssége). A mobilizációs csatornák egyes társadalmi csoportok számára jószerivel véglegesen lezárultak a részben sikeres oktatási reformok ellenére is; a mélyszegénység és ennek részeként a cigányság konfliktusa a többségi társadalommal súlyosbodott, az állam rendfenntartó és igazságszolgáltató kompetenciája pedig gyengült. Ez minden reformigyekezetet hiteltelenített, amit a szakpolitikai és végrehajtási kompetencia hiánya csak tovább rontott.
A valóságtagadó politikával való hiteles leszámolás nélkül nincs kiút a demokratikus ellenzék számára. Még akkor sem, ha a most éppen újra kiábránduló, politikailag aktív választói közép indulatait a Fidesz, a Jobbik és az előbbi oligarchikusan finanszírozott, korrupt médiabirodalma korbácsolta fel úgy, hogy most már maguk sem tudnak vele mit kezdeni. A magyar társadalom példátlan mértékben felhalmozott politikai erőforrásait a Fidesz most saját magának és a köztársaságnak is ártva elpazarolja; elmulasztja a rendszerváltás húsz éve utáni társadalmi és politikai konszolidáció lehetőségét. 'k maguk is elidegenednek: valóságmagyarázatuk egy év után egyre inkább lepereg a mindennapokról, és a sors furcsa fintoraként ők is, akárcsak elődeik, ignoránssá és valóságtagadóvá váltak. Mindezt súlyosbítja, hogy bár lett volna idejük felkészülni, eszköztelennek tűnnek az elmúlt húsz év során kialakult társadalmi problémák kezelésére.
A felhergelt és korábban a szociálliberális oldalban, most pedig a Fideszben csalódó választók milliói számára kell tehát kiutat kínálni úgy, hogy közben elkerüljük az egymást megsemmisíteni akaró, és ebbe a játékba immár az Alkotmányt is bevonó elitcsoportok sehova sem vezető rivalizálását. Ehhez új térképző akarat és új politikai paradigma kell. Az Eörsi Mátyás által javasolt rapid látszatmegoldás helyett szembe kéne nézni az immáron sorozatosan kiábrándult választói közép illúzióvesztettségével - és az ő elvárásaiknak kell demokratikus formát adni, az ő reményeiket kezelni, az ő aggodalmaikra választ sugallni. Csak így, új és hiteles politikai identitással lehet új választói koalíciókat létrehozni, amelyek révén a demokratikus ellenzék kiléphet az 1996 utáni és a 2010 utáni politikai törésvonalak korlátai közül is. Az új választói koalíció számára meg kell szervezni a politikai képviselet mozgalmait, amelyekben helye van a civil szerveződéseknek és az MSZP-nek is. Az utóbbinak leginkább azért, mert - minden ellenkező híresztelés dacára - még mindig ez a második legnagyobb szervezettségű politikai mozgalom Magyarországon. A LMP 2010. őszi teljes szervezeti kudarca bebizonyította, hogy ha egy mozgalom infrastruktúrája nem fedi le az ország egészét, akkor abból semmi sem lesz.
Ha a magyar nép nagy többsége nem akarja a Fidesz rendszerének korrekcióját, és részt venni benne - támogatóként, aktivistaként, jelöltként - nem hajlandó, akkor sem alkotmányellenesen kell átalakítani a magyar demokráciát. A nép nem tud hibás lenni - ezért a helyzet újraértelmezésével a szervezeti kereteket, a felhatalmazást kérők személyi összetételét és a gondolatokat kell átalakítani. Eörsi Mátyás ezeket a lépéseket akarja megspórolni.
A szerző a Haza és Haladás Alapítvány kurátora, és az MSZP kampánytanácsadója.
