A kortárs magyar képzőművészet legprovokatívabb művének ügye újabb fázisba ért. Sugár János képzőművészt első fokon öt hónapi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre és kármegfizetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Wash your dirty money with my art feliratáért. Az ítélet súlyos aránytalansága nemcsak a "rongálás" mértékével szemben kiütköző, hanem azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar bíróság egyoldalúan és reflektálatlanul teszi magáévá az egyik fél álláspontját, és befogja a fülét, ha a másik beszél. Ezt az ítéletet csak úgy lehetett meghozni, ha a bíróság úgy döntött, hogy Sugár munkája nem művészet, hanem ellenséges gesztus, vétség, bűncselekmény a magántulajdon szentségével szemben, amelyet ez a társadalom és ez a bíróság mindennél többre tart. A konzervatív társadalom képviselői azt gondolják, hogy a materiális javakat meg kell védeni a szólásszabadság és a művészi szabadság kártékony veszedelmétől - amivel csak azt bizonyították be, hogy utóbbiakra minden eddiginél nagyobb szükség van.
A felirat még 2008-ban került föl a Király utcai VAM Design Center homlokzatának lábazatára és a Kogart előtti járdára. Éppen azért, mert a "művészetemmel mosd a piszkos pénzed"-ként fordítható szöveg a Műcsarnokban, ahol egyidejűleg látható volt, túlságosan sterilnek, kockázatmentesnek tűnt a művész számára. A kortárs művészet helyzetértékelésének szánt kiállításon a külső "helyszínek" bevonásával Sugár János az intézményi működésről, a magán- és az állami szféra közötti viszonyról szóló dialógust akarta kiterjeszteni. Akkoriban váltotta ki Hiller István a Műkritikusok Szövetsége Magyar Tagozatának (AICA) tiltakozását a Kogartnak kínált állami mecenatúra ötletével, és már egy éve volt annak, hogy a VAM Design tulajdonosa, Vincze Miklós előállt pályakezdőket szédítő abszurd karrierépítési ígéretével. Állítása szerint a művészi karrier eléréséhez szükséges 20 évet ők képesek különleges marketingmódszerekkel 1-2 évre lerövidíteni. Az eredményt nehéz volna mérni - így utóbb a festményeiket nehézségek árán visszaszerző, raktározási költségekkel meglepett fiatal művészek panaszán kívül csak a Bodies című preparált hullakiállítás és a kortárs művészettel fölhagyott kísérletezés rossz emléke maradt a VAM Design után.
*
A legfurcsább, hogy a VAM mint kortárs művészettel foglalkozó intézmény nem érzékelte Sugár János nyilvánvaló provokációjának diskurzusra fölhívó jellegét, és az outsiderek hevességével reagált ("Ez lehetne művészet, de ahhoz nem elég mély"), az Indexnek nyilatkozva pénzmosási vádat emlegetett, majd megállapította, hogy "Ez a magyar kultúra lejáratása, ettől már nincs alacsonyabb szint. Valakinek szándékosan kárt okozunk, és a művészet mögé bújunk." A konfliktus abból a paradigmakülönbségből keletkezett, amely a kortárs művészet aktív alakításában részt vevő képzőművész és az ugyanebben a szerepben csak tetszelgő, de valójában érzéketlennek mutatkozó és vele egyáltalán nem ismerős intézmény között áll fönn. A VAM valamilyen okból úgy érezte, a hitelességét, működésének a tisztaságát kérdőjelezték meg, és ezért a saját leleplező zsákutcájába futott bele: elárulta, hogy valójában nincs affinitása az általa kínált portékához.
Beperelte a művészt a 40°60 cm-es felület rongálásáért, majd jött a rendőrségi kihallgatás, ujjlenyomatvétel, házkutatás. A vád súlyosságát azzal nyomatékosították, hogy műemlék épületről van szó, amelyért csak addig aggódott a volt tulajdonosa (ma már csak visszabérlője) az épületnek, amíg saját maga nem károsította a szakszerűtlenül letakart felirat alatti, nagyobb területű falszakaszt (lásd a képünkön). De ez a tény a bíróságon, ahol bár kizárólag a homlokzat fizikai állapota számított, csöppet sem nyomott a latban.
A VAM akkor mutatott némi affinitást a felirat művészi intenciói és jellege iránt, amikor jogtanácsosa, dr. Mogyorósi József fölfedezte a stencilt a Műcsarnokban, és a VAM tulajdonosával augusztus 28-án (tehát az augusztus 14-i vallomástétel után) módosították a kárértéket a feljelentésben szereplő 500 ezer forintról 1,4 millióra, mindezt a velük egy házban székelő Pretórium Zrt. árajánlata alapján. A bíróság által fölkért szakértő ugyanennek a nem egészen egy négyzetméteres falszakasznak a lefestését 34 ezer forintra becsülte. A művész érthető módon indokolatlanul magasnak tartotta a VAM követelését, annak ellenére, hogy egyetlen pillanatig sem akart kibújni a károkozás vádja alól: "Kíváncsi voltam, hogyan reagálna a kortárs képzőművészetre a sokak által ellentmondásosnak tartott VAM. Az érdekelt, hogyan lehet láthatóvá tenni egy nem nyilvánvaló álláspontot. Nem vitatom, hogy kárt okoztam, de ezt azért lehetett volna úgy is kezelni, mint művészetet" - mondta.
*
A bíróság dr. Sándor Erika elnökletével úgy döntött, hogy a VAM álláspontjával azonosul, és tökéletesen negligálja az eset művészeti aspektusát. A védelem szándéka szerint meg kellett volna hallgatnia a homlokzat helyrehozataláról nyilatkozó szakértők mellett az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet és a Ludwig Múzeum igazgatóját is, de őket be sem hívták a tárgyalásra. A bírónő abszurd módon és a bűncselekmények logikájából kitörni nem tudva súlyosbító körülményként értékelte azt a tényt, hogy Sugár János nem akarta letagadni akcióját - eszerint a logika szerint tehát bűnös, mert beismerő vallomást tett. Beszéde azt is sugalmazta, hogy az éppen nemrégiben szigorított graffitiellenes törvény árnyékában (erről ugyan nem esett szó, de a graffiti kifejezést az egész tárgyalás alatt csak a bíró alkalmazta, a művész public artról beszélt) az elismert egyetemi tanár éppolyan kemény bánásmódra számíthat, mint az anonim, városcsúfító firkálók. Sőt, rajta keresztül kiválóan példát lehet statuálni. Azzal is vádolta Sugár Jánost, hogy a "rongálás" következményeként haszonra is szert tett azáltal, hogy a mű a legfontosabb köz- és magángyűjteményekbe került.
A történetnek nincs vége, a bíróság másodfokon még korrigálhatja mostani döntését, annak az erőfeszítésnek az árán, hogy megpróbálja megérteni, miről is szól a gesztus valójában. Beláthatja, hogy az emberi gondolat szabadsága is jog, még ha lassan nincs is több hely számára, mint egy négyzetméter.
