A Brüsszelben alkudozó magyar küldöttség mintegy tíz nap habkemény tárgyalás után elegánsan benyelte az EU-pozíciókat, és beleegyezett, hogy a magyar csatlakozást követően az Európai Unió úgynevezett önfoglalkoztató gazdái, akik bármikortól számítottan háromévnyi magyarországi helyben lakást, továbbá ugyanennyi helyi szakmai gyakorlatot képesek felmutatni, pont olyan feltételekkel vásárolhatnak hazai termőföldet, mint a magyar polgárok. Szintén a magyar csatlakozást követő hét év után viszont már nem lesz semmilyen megkötés, az akkori EU valamennyi polgára, cége, alapítványa stb., így tehát talán a magyar polgárok, cégek, alapítványok is korlátozás nélkül juthatnak majd földhöz. Lényegében csak a marslakók lesznek kizárva, bár ahogy ez a dolog fejlődik, lehet, hogy ők se. Sőt van a dologban egy kisebb turpisság is, mégpedig az, hogy a megállapodás harmadik évében a felek újra asztalhoz ülnek annak eldöntésére, hogy egyáltalán kell-e ez a hétéves cicózás? Ámde, hogy minden biztonságos mederben folyjék, a magyar kormány vállalta, hogy a csatlakozási egyezmény aláírását (kb. 2002 végét) követően már semmi olyan intézkedést nem hoz, amely a külföldi földvásárlókat a magyarokhoz képest kedvezőtlenebb helyzetbe hozná. Tehát: lesz, ami lesz, csak semmi védekezés! Hadd termékenyüljön a magyar föld!
Nos, ez lesz a jövő.
De nézzük a múltat is! A mai teljes tiltás dacára a magyar termőföld 5-15 százaléka mégiscsak külföldiek tulajdonába került. Ez a legális rész. Házasság, állampolgárság-váltás és jogi trükkök, illetve a tiltás előtti szerzemények révén. Ezt fejelik meg a zsebszerződések, zavaros zálog-, illetve kölcsönügyletek. Azaz a magyar termőföld hozzávetőlegesen egynegyede már ma is külföldi fennhatóság alatt áll. Ha a zárlat ezzel az eredménnyel járt, akkor csak fantázia kérdése, hogy mit eredményez a korlátos megengedés. Az én fantáziám azt mondja, hogy a termőföldben megtestesülő magyar nemzeti vagyon döntő hányada cirka 10 százalékos áron lesz külföldieknek kiszolgáltatva még ebben az évtizedben.
Hiába, a szegény lány gyorsan és olcsón adja magát. De időzzünk el egy kicsit azon is ám, hogy ki teszi ezt velünk? A konzervatív fiataldemokraták 1997-ben népszavazás útján egyszer s mindenkorra kívánták megtiltani, hogy bárki külföldi személy vagy cég magyar termőföldhöz juthasson. Annyira szent volt ez a dolog, hogy azt se bánták volna, ha ezáltal alkotmányos sorompót emelnek a magyar EU-csatlakozás elé. Belátták - igaz, ezt titokban tartották előttünk -, hogy a földpiacot márpedig fel kell szabadítani, ez a csatlakozás egyik ára. Ez nagy eredmény, csak éppen elmaradt a megváltoztathatatlanra való felkészülés. Megyünk az olimpiára, edzés nélkül. Azt mondták, nem kell! És hát tényleg, miért is gondoljuk, hogy az alföldi táblákat jobban meg tudja művel(tet)ni egy soproni nőgyógyász, mint egy holland gazda? A magyar napszámosnak meg amúgy is tökmindegy, hogy a munkáltatója éppenséggel valamelyik magyar újnábob vagy egy régi angol bank.
A kormány ezenközben kemény tárgyalásokról papol. Védik a nemzeti érdekeket - harsogják. De kérdem, mely nemzeti érdekünket sikerült eleddig megvédeni? A - nem mellesleg zömmel külföldi kézben lévő - gyógyszeripar kapott pár év koppintási haladékot. A takarékszövetkezetek még egy kicsit működhetnek érdemi tőke nélkül. Magasabb lehet a cigarettáink kátránytartalma. Nem vehetjük fel külföldön a nyugdíjunkat. Kicsit még rendesen szennyezhetjük a környezetünket. Szóval általában győztünk! Viszont sokan évek óta mondogatják, hogy félő, az EU-csatlakozásunknak a magyar mezőgazdaság lesz a legnagyobb vesztese.
A polgári kormány most konkretizálta, hogy ezt miként kell érteni. Lesz itt mezőgazdaság, csak nem magyar.
A szerző országgyűlési képviselő (MSZP).
