Liu Sao-kunnak azért kellett munkatáborba mennie "átnevelésre", bírósági ítélet nélkül - a családja is csak utóbb tudta meg, hova lett a szecsuáni tanár -, mert fényképeket rakott fel az internetre a májusi földrengésben összedőlt iskolaépületekről. Ahogy a hatóságok fogalmaztak: "rémhíreket terjesztett és megzavarta a köznyugalmat". (AP; 2008. július 30.)
Vannak dolgok, amik nem változnak. Az új, modern Kína urai ugyanúgy félnek népüktől, mint tömeggyilkos elődeik, és nem is bánnak vele sokkal jobban. Kína ma a világ egyes számú autokráciája, az elnyomásnak új tekintélyt kölcsönöznek Sanghaj felhőkarcolói és a szédületes gazdasági növekedés. De a zsarnokság zsarnokság marad, akármilyen magasan áll is a tőzsdeindex.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2001-ben azért ítélte Pekingnek a 2008-as játékokat, mert úgy gondolta, az olimpia tekintélye, a rendező államra irányított figyelem ereje felgyorsíthatja a változásokat. Ez eddig nem jött be. Peking minden akkori ígéretét pofátlanul megszegte. A fővárost százezer katona veszi körbe a játékok alatt, az újságírók korlátozása példátlan. Az emberi jogi szervezetek illetékeseit lefogták. Ne dőljünk be rögtön az új Kínának, amikor a tévékamerák először végigpásztáznak a lenyűgöző olimpiai komplexumon.
A pekingi vezetés nem is csinál titkot abból, hogy mi a lényege e grandiózus őrületnek. Az állami hírügynökség 2001-ben úgy üdvözölte a NOB döntését, hogy az egy "újabb fejezet Kína felemelkedésében, a kínai nép nagy reneszánszában".
Ez az olimpia Kína coming-out partyja. Peking nagyhatalmi szerepre készül, kétszáz év kényszerű kussolás után. Most megmutatja, mit tud. Ez az ő bevonulása, mi nézünk, aki pedig reklamálna, könnyen úgy járhat, mint szegény Liu. És mégis - a kínai rendszer, ha elnyomásra, hallgatásra épül is, nem hasonlítható Mao Ce-tung véres trónjához. Kína nyit. Nyit, amikor beengedi a tőkét, nyit, amikor engedi a mobiltelefont és az internetet (még ha cenzúrával is), amikor belép a Kereskedelmi Világszervezetbe, amikor beengedi az üzletembert, turistát, újságírót. Kína, ha lassan is, de dönti le a falakat. Ezért jó mégis, hogy Pekingé az olimpia. Mert azzal, hogy a világ neki ítélte az emberi együttműködés szimbólumát, azt mondta: ez klassz. Hogy jöjjön csak le az a fal! Hogy mi partnerek vagyunk.
Egy új hatalom felemelkedése mindig nehéz. Mindig belerecseg-ropog az épület. De Kínát kizárni nem lehet, mert már késő. Már túl nagy. Úgyis ő lesz a következő század egyik főszereplője. Ezért kell őt bevonni a meglévő rendbe. Mert ha hasztalan dörömböl odakinn, előbb-utóbb inkább bedönti a kapukat. Az olimpia kéznyújtása a kínaiaknak szól, nem a zsarnokaiknak.
Róluk majd gondoskodik a szellem, amit kiengedtek a palackból.
