Publicisztika

Nem kell már sok idő ahhoz, hogy a magyarországi egészségügyről mondandó minden rossz igaz legyen. A tehetségtelen és gátlástalan nemzeti lumpenközépszer populizmusának 2006 óta tartó uralma már (e területre is) betöltötte tudása javát, de ne gondoljuk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nincsenek tartalékai.

Egy kedves barátom azt kérdezte, el tudnám-e mondani, hogy szerintem mi lenne ma a legsürgetőbb, legfontosabb a közoktatás számára. Egyelőre ennyi jutott eszembe:

E pillanatban még csak a menekültekkel szembeni fellépésre, gyűlölködésre, kirekesztésre biztat.

Ha megkérdeznék tőlem, hogy melyik betegségtől félek a legjobban, szinte biztos, hogy a rákos daganatokat említeném. Pedig jobban tenném, ha a vérnyomásomra, az étkezésemre figyelnék inkább, meg arra, hogy ne lifttel menjek fel az első emeletre, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek következtében halnak meg a legtöbben szerte a világon.

Az M44-es gyorsforgalmi út megépítése önmagában már nem elég a Viharsaroknak.

Évről évre egyre többet tudunk arról, milyen szörnyű dolgokkal etetnek és itatnak minket a konyhai kémia mágusai, így amikor 2011-ben felbukkant a csipszadóról szóló javaslat (rendes nevén „népegészségügyi termékadó”, avagy Neta), nem is tűnt elrugaszkodott ötletnek. Ahogy a miniszterelnök azon intése sem, hogy „aki elvesztegeti egészségét, annak jobban hozzá kell járulnia az egészségügyi rendszer fenntartásához”. Még akkor sem, ha az élelmiszerek káros összetevőinek adóztatásáról a szakmai viták finoman szólva még nem jutottak nyugvópontra: a „zsíradóról” (általában fat tax néven emlegetik ezt az adónemet) közgazdasági, szociálpolitikai és egészségügyi szempontok és érvek kergetik egymást.

Háromnegyed év múlva választás lesz Magyarországon. Pártszerű obskúrus képződmények készülődnek az eseményre, dúlt kedélyű honpolgárok tömegei reménykednek változásban, közvélemény-kutatási eredményeket böngésznek: miféle eljárások révén szabadulhatnánk az immár nyolcadik éve ránk telepedett borzalomból.

Hetvenötödik születésnapja alkalmából az amerikai képregények népszerű szuperhősnőjét, Wonder Womant az ENSZ tavaly a női jogok ikonjának jelölte. A jelölés ellen épp a női méltóság nevében sokan tiltakoztak, így a Csodanő elesett a tiszteletbeli ENSZ-nagyköveti címtől. De azért Petty Jenkins Wonder Woman-filmje Gal Gadottal a főszerepben így is tarol a világ mozijaiban. Nálunk is.

Nem vagyunk „egymás” – Lévai Júlia válasza Vajda Mihálynak (is).

Úgy két évtizede egy fülledt nyári estén Kreuzbergben, a Golgatha nevű kerthelyiség bábeli hangzavarába egy magyar mondat is keveredett. Valaki azt mondta: „Én magyar vagyok, s büszke vagyok rá.” Mire gondolhatott? Mire lehetett büszke?

„Mélységes mély a múltnak kútja” – idézzük számtalanszor Thomas Mann József-tetralógiájának első mondatát, holott a regény korántsem csupán kútba nézés. Sokkal inkább örökké jelenvaló „szép történet és istenkitalálás”, ahogyan az utolsó szavaival meghatározza önmagát. Az Istent fokozatosan elgondoló s benne megerősödő zsidó nép mítoszi őstörténetének újramondásával saját jelenét, elsősorban a pusztításba és pusztulásba rohanó 20. századi Németországot kívánta megszólítani az író. Egyúttal pedig a jövőnek, a mi jelenünknek, a válságba jutott 21. századi Európának is üzent. „Európa, vigyázz!” – mondta híres esszéjében −, ne kövesd azokat, akik „az erőszakon kívül csak a hazugságban hisznek”. A regényt amerikai emigránsként fejezte be Mann, e tény markáns nyomot is hagyott a végén.

A békéscsabai városházán 2014 ősze óta kettős hatalom van, s ehhez az immár világhíres viharsarki sportolóknak is jó képet illik vágni.

A magyar Alkotmánybíróság (AB) a minap alkotmányellenesnek találta, hogy jelenleg csak a bevett egyházaknak ajánlható fel a személyi jövedelemadó 1 százaléka. Az AB szerint a többi vallási közösség mellőzése olyan Alaptörvény-ellenes mulasztás, amit a törvényhozó az év végéig köteles orvosolni. A diszkrimináció visszaszorítása nyilván jó hír a vallásszabadság barátainak, de az AB-határozat mégis komoly aggodalmakra ad okot.

Bírósági reform alakjában kapna az alkotmányos jogállam e napokban újabb pofont Lengyelországban. Bár július 24-én, hétfő reggel Andrzej Duda köztársasági elnök váratlanul megvétózta a kormány terveinek megfelelően elfogadott törvényeket, ez nem von le a próbálkozás értékéből, csupán azt jelzi, hogy a lengyel államfő – magyar kollégájával ellentétben – ellenzéki tüntetések és komoly európai politikai tiltakozás esetén hajlandó ellenállni a kormány nyers erejének.