Melcher de Wind

Törött tükrök

Auschwitz felszabadításának évfordulójára

Publicisztika

Auschwitz, 2019 októbere. A nemzetközi emlékmű előtti kő peremén ülök. Behunyom a szemem, sütkérezem, átjár a nap melege.

Belém villan, hogy talán kegyeletsértés, ha itt bármi jólesik. Zavartan nézek körül. Jobb felől a gázkamrák romjai. Egy újságírónő ül mellettem. Tetten ért vajon?

– Milyen érzés önnek itt lenni? – kérdezi enyhe csodálkozással a hangjában.

Vagyis tetten ért.

– Valószerűtlen. Szinte az egész családomat valahol ott gyilkolták meg.

Az újságírónő indulna a romokhoz, de én a legkevésbé sem érzem szükségét, hogy közelebb menjek. Hosszú évekig dolgoztam a félelmeim elemzésén, leküzdésén, nem hagyhatom, hogy éppen itt törjenek fel bennem, mert még odavész minden erőfeszítésem.

– A hatása alatt vagyok – közlöm biztos távolból. De olyan, mintha egy oda nem illő viccet sütöttem volna el.

Mindenhol csak írás

Számomra Auschwitz volt mindig is az abszolút no-go zóna. Az egyetlen hely az egész világon, ahová biztosan nem teszem be a lábamat. A hely, ahová elhurcolták a családomat és gázzal megölték, akár a fertőzött álla­to­kat. A hely, ahol hajszál híján apám is ott veszett, és ahol kiheverhetetlenül mély sebeket kapott, amelyek arra ítéltek minket, a gyerekeit, hogy a félelem és a bűntudat légkörében nőjünk fel. És Auschwitz volt az a hely, ahol az SS raktárában talált jegyzetfüzetbe megírta azt a könyvet, amely sok év elteltével engem is elvezetett oda.

Odahaza a könyvespolcunkon ott volt ez a jegyzetfüzet. Kiskoromban nem különösebben érdekelt. Emlékszem, egyszer belelapoztam. Mindenhol csak írás. Még nem tudtam olvasni, sejtelmem sem volt, miről szól, arról főként nem, hogy milyen jelentős dokumentum. Látszólag apám maga sem volt ezzel tisztában, hiszen különben miért dugta volna be csak úgy a könyvek közé?

Pedig az, hogy leírta a történetét abba a jegyzetfüzetbe, valószínűleg apám egész éle­té­nek legfontosabb tette. Ezt jelölte ki magának feladatul, miután Auschwitzot felszabadította a Vörös Hadsereg, és ez a vállalás lett az élete értelme. Elkeserítő gondolatok fogságában, rettegés és gyász kínjai közepette a halál feloldozással csábított. Őt a tanúságtétel parancsa tartotta életben. „Élnem kell, hogy minderről számot adjak, elbeszéljem mindenkinek, és meggyőzzem az embereket, hogy színigazság.” Ő maga írta ezt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.