Turbuly Lilla

Üvegtigrisek viadala

A zalaegerszegi színházigazgatói pályázat margójára

Publicisztika

A Ruszt József alapította zala­egerszegi színház jelenlegi korszakában nem csak földrajzilag esik távol az országos színházi nyilvánosságtól. A megyén kívül ritkán jutnak el vendégjátékokra, és az előadásaik sem vonzzák a városon kívüli nézőket, pedig a 2010 óta tartó, Besenczi Árpád nevével fémjelzett korszakban sem volt ez mindig így.

2015-ben még megnyerték (az azóta már nem létező) Vidéki Színházak Fesztiválját, eljutottak (az azóta már nem létező) POSZT-ra, példaértékű tantermi színházi programot építettek fel. Aztán távozott a színházból a tantermi színház motorja, Madák Zsuzsanna. Majd az igazgató és Sztarenki Pál művészeti vezető közötti konfliktus miatt Sztarenkinek mennie kellett, mert az igazgató „nem kívánt vele együttműködni”. Ő az­óta a Pinceszínház igazgatója lett, az egerszegi színház pedig 2018-tól művészeti vezető nélkül dolgozott. Az addigi kétsebességes működés, amelyet a Besenczi Árpád által preferált, leginkább szórakoztató, komolyabb részében pedig a kötelező olvasmányokra és a hazafias musicalekre építő vonal jellemzett, kiszorította a kortárs drámákra, kockázatvállalóbb rendezésekre, lakásszínházra nyitott Sztarenki-féle koncepciót.

Az évadok azóta Besen­czi Árpád bohózatrendezéseivel indulnak, színpadra állítanak egy-egy kötelező olvasmányt, és rendszeresen rendez Moravetz Levente történelmi musicaleket, amelyekben Sasvári Sándor játssza a főszerepet, illetve láthatunk egy-két filmadaptációt is. A visszatérő rendezők közül Böhm György és Funtek Frigyes megbízható minőségű rendezéseit említhetjük. S akadt egy üdítő kivétel is a tavalyi évadban: a zalai Szálinger Balázs Becsvölgye című darabja Mihály Péter rendezésében. Besenczi Árpád szívesen oszt magára szerepet, sokat játszik a színházában. Hozzá kell tenni, hogy azokban az előadásokban, amelyekben nem magát rendezi, mint amilyen a már említett Becsvölgye, emlékezetes alakításai is vannak. A Déryné-programba bevett monodrámájával, A helység kalapácsával járja az országot. Az elmúlt évadban pedig két gyermeke is főszerepet kapott a színházban. Az Indul a bakterházban Zsongor fia játszhatott együtt az édesapjával (a kisfiú a VIDOR Fesztiválon díjat kapott Bendegúz megformálásáért), Hella lánya pedig az Annie, a kis árva című musicalben játszotta el a címszerepet. Az idén a Sárkányszív című történelmi családi musicalben Liána nevű kislánya is feltűnt apródként. Ez utóbbi már a megyei lap kritikusát, Arany Horváth Zsuzsát is arra késztette, hogy így fejezze be írását: „Hogy miért egy kicsike apródlánykára bízták a felnőtt férfiak borral kínálását? Ismerős a talány, nagyobb baj, hogy morális hiba.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.