Orbán Viktor január 14-i, idei első rádióinterjújának utolsó témája a „gyermekvédelmi népszavazás” volt. Az interjúban a pedofília először kontrasztként jelent meg: „van az a jelenség, hogy a gyerekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak” – mondta a miniszterelnök. Majd pedig a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „most egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt én most nem tartom fontosnak”.
Hogy a kijelentés a miniszterelnök saját gondolata-e, vagy a mögöttes apparátus társadalmi mérnökösködésének újabb megajánlott konfliktusáról van-e szó, talán sosem fog kiderülni. Két kártékony következtetés viszont biztosan levezethető belőle: 1. azt a benyomást kelti, hogy a pedofília előfordulási gyakorisága magasabb az LMBT+ populációban; 2. olyasmit sugall, hogy a homoszexualitás a pedofília kialakulásának tényleges kockázati tényezője.
Ezek a következtetések a tudományos ismereteinkkel lehető legkevésbé sincsenek átfedésben.
Fogalmak és jelenségek
A homoszexualitást és a biszexualitást a 20–21. században felhalmozódott orvosi bizonyítékok alapján a szakma 40–50 éve nem tekinti betegségnek. Ahogy a pszichiátria orvosi kézikönyve fogalmaz: a közvélekedés és az egyház elítélte, ezért az orvosok, pszichiáterek „gyógyítani” próbálták. Számos példát lehetne még hozni arra, hogy valamely nemiséggel vagy szexualitással kapcsolatos viselkedés a politikai-társadalmi igények miatt került a „nemkívánatos”, azaz deviáns kategóriába. Hasonló társadalmi mérnökösködés volt az is, hogy egészen a 20. század elejéig fenntartották azt az általános nézetet, miszerint a nők agya nem alkalmas komolyabb tanulmányok vagy tudományos tevékenységek végzésére.
A pedofília az ún. parafíliás zavarok közé tartozik, amit az orvostudomány a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (jelenleg: BNO-10, 1990. évi kiadás) és a Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (jelenleg: DSM-5, 2013. évi kiadás) is számon tart. A parafíliás zavar olyan klinikailag releváns szexuális szokást jelent, mely esetén a beteg önmaga vagy a másik fél számára szenvedést, kárt vagy panaszt okoz. A kortárs pszichiátria és kriminológia tudásanyaga szerint a parafíliás zavarok többsége 20 éves kor előtt kezdődik, és társadalmi státusztól vagy kultúrától függetlenül, jellegzetesen férfiaknál fordul elő.
A pedofíliák két fő típusra oszthatók, amelyek nőknél nem, vagy extrém ritkán fordulnak elő. Fixált típusban már serdülőkorban megjelenik a fiatalabbakhoz vonzódás; a pedofil személy későbbi bűncselekményeit jellemzően otthonán kívül, fiúk sérelmére követi el, és sok áldozata van. Ezzel szemben a regrediáló típusban az érintett általában felnőtt koráig nem mutat szexuális érdeklődést fiatalabbak iránt, bűncselekményeit jellemzően otthoni vagy baráti környezetben követi el, gyakrabban lányok sérelmére; általában kevés áldozata van, és felnőtt nőkkel is fenntart szexuális kapcsolatot. Mindkét formában viszonylag gyakori valamely személyiségzavar jelenléte (legtöbbször narcisztikus vagy antiszociális), továbbá a kórelőzményben nagyobb eséllyel fordul elő gyermekkori bántalmazás, megromlott párkapcsolat, illetve gondoskodás utáni vágy vagy bosszúvágy, ami a kiszolgáltatottabb korosztályt veszi célba.
A fenti profilok részben önmagukban is cáfolják a miniszterelnöki sugalmazást. Az interjúban emlegetett „jelenségek” ezért is vizsgálandók a kutató és leíró tudományos publikációk tükrében.
A szakirodalom szerint beszédes jelenkori trendek azonosíthatók arról, hogy a homoszexualitás és a pedofília hogyan nem kapcsolódik egymáshoz.
Nem túl nagy vita
Ok-okozati kapcsolatot adatok nélkül nem lehet vizsgálni. Szakmailag releváns kutatási eredmények a tudományos irodalom adatbázisaiban – hosszas keresési munka, részletes módszertani leírás és társszakmai ellenőrzések után – érhetők el. A miniszterelnöki feltételezés vizsgálatára a MEDLINE adatbázist és a PubMed keresőmotort használtam. Ez az adatbázis jelenleg több mint 30 millió, egészségtudományokban keletkezett dokumentumot tartalmaz, és évente átlagosan 840 ezer tudományos publikációval bővül.
Indexált keresőkifejezéseket (ún. MeSH terms) szabad szavas kereséssel kombinálva 44 787 szexuális kisebbségekkel, és 1154 pedofíliával foglalkozó publikációt találni. A két keresés összekapcsolása mindössze 150 olyan publikációt dob ki, amely e két „jelenséget” egy lapon említi. E cikkek jelentős része 1970 és 1990 között született, ezt követően napjainkig alig néhány, évente 0–5 ilyen cikk készült (erről lásd mellékelt ábránkat). Már az absztraktok áttekintéséből is kitűnik: ezek a cikkek nemigen vetnek fel ok-okozati összefüggést.
A szexuális kisebbségeket és pedofíliát egy lapon említő tudományos közleményekből 85-öt közöltek 1990 és 2022 között. Ezek jelentős része nem kutatási eredményeket tartalmaz (mint például egy meta-analízis vagy szakirodalmi összegzés), hanem ún. véleménycikk vagy egyéb irodalom, ami a tudományos bizonyítékok hierarchiájában a legalacsonyabb szinten áll. Ezért nagy baj van, ha kizárólag szakvéleményekre alapozunk egy-egy szakpolitikai döntést. Tudományos kérdésekben is fennáll ugyanis annak veszélye, hogy az ember olyan tanítást választ magának, amilyent hallani akar. Ezt a torzítást is mérséklik az átlátható és megismételhető módszerekkel elvégzett, statisztikai számításokon alapuló, erősebb tudományos, empirikus bizonyítékok.
Tovább szűrve és a „kategorizálatlan” értekezéseket kizárva 1 darab meta-analízist, 15 darab irodalmi áttekintést és 0 szisztematikus szakirodalmi összegzést találunk.
A meta-analízis (Blanchard et al., 2020) nem a homoszexualitás és a pedofília között keresett ok-okozati összefüggést, hanem azt vizsgálta, hogy az idősebb testvérek száma és neme hozzájárul-e férfiaknál a homoszexualitás kialakulásához. A vizsgálatba 18 213 személyt vontak be, és pedofil személyek adatait is felhasználták. Itt kiemelendő a pedofil és a nem pedofil csoportok szexuális orientáció szerinti megoszlása. Míg a bevont 1699 pedofil személy 75 százaléka (1282 fő) heteroszexuális és 25 százaléka (417 fő) homoszexuális preferenciákkal rendelkezett, addig a nem pedofil populációban ez az arány 66 százalék (10 964 fő) és 34 százalék (5546 fő) volt. Ez a friss kutatás egyértelműen alátámasztja, hogy a pedofilok körében jelentősen gyakoribb a heteroszexualitás, mint a homoszexualitás. Az elemzés szerint az idősebb fiútestvérek megléte valóban összefüggést mutatott a homoszexualitással (ezt a szerzők elméleti szinten az anyai immunizáció elméletével kötik össze, amelynek lényege, hogy a korábbi fiúgyermek egy férfi nemre specifikus antigénje bekerül az anyai keringésbe, az anyai szervezet pedig válaszképpen ellenanyagot termel rá – a későbbi fiúgyermekkel történő várandósság alatt ez a reakció már sokkal gyorsabban lezajlik, így az anyai ellenanyagok átjutnak a magzat éretlen vér-agy gátján is, ahol némiképp módosítják a nemi differenciálódás agyi struktúráit). A hatás erőssége viszont nem mutatott egyéb összefüggést az egészséges és a pedofil férfiak csoportjaiban. Blanchard és munkatársai megjegyzik, hogy a vizsgálatukat megelőző szakirodalom szerint is a pedofilok kisebb hányada, 25–40 százaléka preferálja az azonos nemű (fiú) áldozatokat. A fennmaradó 15 szakirodalmi áttekintés vagy értekezés nagyjából fele keres szintén valamely biológiai okot e jelenségek hátterében. Egy korábbi cikk tárgyalja a Blanchard-ék által is felvetett anyai immunitás, illetve a gyermekkori szexuális bántalmazás szerepét, mint oksági tényezőt, és arra következtet, hogy a legtöbb áldozat a trauma hatására nem válik homoszexuálissá vagy pedofillá (James, 2005).
Egy másik cikk 554 pedofíliával kapcsolatos MEDLINE-publikáció feldolgozásával vizsgálja a pedofília jelenségét és esetleges kapcsolatát a homoszexualitással 1977-ig visszamenőleg (Hughes, 2007). A szerző megjegyzi, hogy a szakirodalom szerint véletlen kapcsolatról lehet szó, mivel az egymástól független jelentések szerint a pedofilok kétszer gyakrabban bántalmaznak kiskorú lányokat, mint fiúkat. Összegez továbbá egy másik tanulmányt, amelyben 269 pedofil eset 82 százalékában azt találták, hogy az elkövető a gyermek valamely közeli hozzátartozójának heteroszexuális partnere volt (Jenny et al., 1994). Emellett említi azt a megfigyelést, hogy a pedofilok és a homoszexuálisok körében is gyakoribb az idősebb fiútestvérek megléte, ami esetleg közös kockázati tényezőt jelenthet, de nem elhanyagolható a tanult viselkedés jelentősége sem. A konklúzióban a szerző már nem foglal állást a „vitatott” kérdésben.
Számos további publikáció azt tekinti át történetileg, hogy hogyan alakult a különböző szexuális magatartások megítélése, vagy arról szól, hogy a pedofília és a homoszexualitás közti ok-okozati kapcsolat vélelme az egyházi botrányokra visszavezethető tévhit, amelyre nincs tudományos bizonyíték (Clark, 2006). Utóbbi magyarázatot támasztja alá az a kutatás is, amely 1950 és 1999 között 9540 incidens vizsgálatával jut arra a következtetésre, hogy egyházi környezetben az esetek többségében nem a fiatalkorú neme, hanem a körülmények befolyásolták a bántalmazókat. Arra vonatkozóan nem találtak bizonyítékot, hogy az egyházi tisztségviselők szándékosan gyakrabban választanának kiskorú fiúáldozatokat (Holt és Massey, 2013).
Az indexált tudományos munkák téma szerinti megoszlásából is jól látszik, hogy idővel a homoszexualitás és a pedofília „jelenségei” egyre inkább szétválnak egymástól. Mindezt úgy, hogy a szexuális kisebbségeket érintő kutatások száma növekvő trendet mutat, jelenleg 3–4 ezer tudományos publikáció jelenik meg évente.
LMBT+ incidencia
Az Ipsos 2021. évi jelentése szerint világszerte az emberek 7 százaléka vonzódik kizárólag vagy főleg a saját neméhez, 4 százalékuk egyenlő arányban mindkét nemhez, míg 83 százalékuk kizárólag az ellenkező nemhez vonzódik, 6 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni. A nemek megoszlása szerint közel egyenlő arányban, a férfiak és a nők kb. 11–12 százaléka vonzódik kizárólag, főleg vagy egyenlő arányban a saját neméhez. Ezen felül külön csoportot alkotnak a felmérésben azok, akik ritkán, de átélnek szexuális vonzalmat azonos nemű személy felé, nemek szerint itt is hasonló arányban, az emberek 12–13 százalékáról van szó. Emellett a részt vevő férfiak 71, a nők 68 százaléka állította, hogy kizárólag az ellenkező nemhez vonzódik. A 19 096 főből álló minta szerint tehát minden harmadik-negyedik ember számára közvetlenül, az őket körülvevő életközösségben pedig bárki más számára életszerű és szükséges volna a szexuális és mentális egészség jegyében korszerű ismereteket átadni a szexuális kisebbségekről.
A jelentésből kitűnik az is, hogy azokban az országokban, ahol relatív jogegyenlőségben, társadalmi kirekesztettség vagy stigma nélkül élnek a szexuális kisebbségek, ott a „nem heteroszexuális” irányultság előfordulási gyakorisága 10–12 százalékos a lakosság körében. A nemzetközi átlag nőknél 8, férfiaknál 10 százalék. A reprezentatív felmérésben a magyar résztvevők 6 százaléka vallotta, hogy biztosan nem heteroszexuális.
A fenti demográfiai adatokból is jól érzékelhető, hogy nem lehet súlytalan az a feltételezés vagy narratíva, amely szerint a homoszexualitás vagy a biszexualitás magasabb kockázattal vezethet pedofíliához.
Gyermekvédelem 2022
Az országgyűlési választásokhoz kapcsolt „gyermekvédelmi népszavazásnak” a pedofíliához korábban nem volt köze. Most az LMBT+ közösséggel szemben megszokott, megállíthatatlan és egyre károsabb következményekkel való riogatás a cum hoc („vele együtt, tehát miatta”) és a post hoc („utána, tehát miatta”) logikai hibákat felhasználó sugallatokkal egészült ki. A szexuális kisebbségek és a pedofília közti ok-okozati összefüggés legfeljebb a keresztény értékeket önkényesen (vagy öntudatlanul) kiforgató csoportok kollektív tudatában lehet jelen, ahol viszont vitáról a Popper-féle tudományos értelemben aligha lehet beszélni. A szexuális kisebbségeket a pedofíliával összemosó narratíva számos káros hatással járhat: akadályozza azt is, hogy a valós veszélyt jelentő „ragadozókat” észlelje a gyermek környezete. Ahogyan a családon belüli erőszak tabusítása továbbra is kedvez a rejtett bűnözésnek, többek között a pedofil bűncselekménynek is.
Vélelme, hipotézise bárkinek lehet, de azt előbb-utóbb bizonyítja vagy cáfolja a tudomány. Ha új kutatási területet nyitunk ki, eleinte óhatatlanul (szak)véleményekre kell támaszkodnunk. A megbízhatóbb bizonyítékok felhalmozódásához ugyanis adat, idő, megértés és szakpolitikai hajlandóság kell. Ha valaha létezett ez a kutatási terület, mostanra a megalapozatlanság miatt elhalt. Érdemi vita ilyen ok-okozati összefüggésről egyáltalán nincs a kortárs tudományos világban.
Mágikus gondolkodás, visszás jogalkotás és elszegényedés versus genderőrület, sorosozás, járványveszély… Nagyobb hazardírozást a magyar választópolgárok és gyermekeik életminőségével ez a generáció még nem látott.
A hivatkozott irodalom
Blanchard, R. et al. (2020): Meta-Analyses of Fraternal and Sororal Birth Order Effects in Homosexual Pedophiles, Hebephiles and Teleiophiles. Archives of Sexual Behavior, 2021 Apr; 50(3):779-796.
Clark, S. J. (2006): Gay Priests and Other Bogeymen. J Homosexuality, 2006; 51(4):1-13.
Holt, K. & Massey, C. (2013): Sexual preference or opportunity: an examination of situational factors by gender of victims of clergy abuse. Sex Abuse, 2013 Dec; 25(6):606-21.
Hughes, J. R. (2007): Review of Medical Reports on Pedophilia. Clinical Pediatrics, 46(8):667-82.
Ipsos (2021): LGBT+ Pride 2021 Global Survey – A 27-country Ipsos survey. ISIN code FR0000073298, Reuters ISOS.PA, Bloomberg
James, W. H. (2005): Two hypotheses on the causes of male homosexuality and paedophilia, J Biosoc Sci, 2006 Nov;38(6):745-61.
Jenny, C. et al. (1994): Are children at risk for sexual abuse by homosexuals? Pediatrics, Jul; 94(1):41-4.
A szerző orvos.
