Bernard Guetta: Öt ok az ukrán optimizmusra

Publicisztika

Az ukrajnai háború kimenetelét illetően kockázatos jóslatokba bocsátkozni, de tény, hogy most több fejlemény is azt sugallja: nem alaptalanul reménykedik az ukrán vezetés egy belátható időn belüli győzelemben.

És ha nekik van igazuk? És ha az ukrán vezetők nem csak azért mondják, hogy még idén győzni fognak, mert muszáj hinniük a győzelemben?

Nem tudhatjuk, mi lesz. A hadiszerencse különösen forgandó, ezért kockázatos dolog jóslatokba bocsátkozni, de tény, hogy most öt okunk is van azt hinni: lehet, hogy az ukrán vezetők nem tévednek.

Az első az, hogy Vlagyimir Putyin elveszettnek látszik, és képtelen rá, hogy akár csak egy kicsi magabiztosságot sugározzon a seregei győzelmét illetően. A múlt héten mondott évértékelőjében a mélységes unalmon kívül semmivel sem sikerült beoltania a minisztereit és a Duma tagjait. Vége-hossza nem volt a beszédének, amibe többen bele is aludtak. Mintha Brezsnyev támadt volna fel. Ráadásul az Oroszországi Föderáció elnöke már nem arról beszélt, hogy Ukrajnában minden „terv szerint” halad, hanem arról, hogy „lépésről lépésre” mennek előre. Ez nagyon úgy hangzik, mintha azt jelentené: „haladunk előre, ahogy tudunk”.

Ez az ember Nagy Péternek álmodta magát, de közben körülötte Jevgenyij Prigozsin és mások mostanra egymás torkának estek, mintha Putyin már nem is létezne, vagy legalábbis már egyáltalán nem számítana. Az uralom végóráinak légköre hatja át a Kremlt, és végül ott, abban a fellegvárban dőlhet el ez a háború, amelyet Ukrajna még nem nyert meg, de Vlagyimir Putyin már elveszített.

A második ok, amiért az ukrán jóslat valóra válhat, az az, hogy Joe Biden a kijevi látogatásával sokkal többet tett, mint egy szolidaritási gesztust a küzdő ukránok felé. A világ és az Egyesült Államok színe előtt kijelentette, hogy Amerika elkötelezett amellett, nem hagyja, hogy Ukrajna elveszítse ezt a háborút. Ez hangzott el. Egy 80 éves férfi szájából, aki nem habozott megtenni a nehéz utat, hogy ezt kihirdesse, és ezzel Ukrajna esetleges vereségét a világ vezető nagyhatalmának elfogadhatatlan vereségévé tegye.

A harmadik ok, ami az ukrán vezetés igaza felé mutat, hogy az Európai Unió közösen készül hadianyagot vásárolni. Az Unió egyre inkább politikai hatalomként lép fel. Politikai hatalomként, amelynek az ukrajnai háború lett a tűzkeresztsége.

A negyedik ok, amiért ez a háború valóban nem fajulhat végeláthatatlan állóháborúvá, az, hogy az ENSZ 141 országa, a tagok majdnem háromnegyede csütörtökön az orosz csapatok azonnali kivonására szólított fel. Vlagyimir Putyin nem csak a csatatéren akadt el. Diplomáciai fronton is kezd kicsúszni alóla a talaj, és ami az ötödik okot illeti, amiért az ukrán vezetők talán nem tévednek, az nem más, mint Kína.

Mivel Kína is látja, hogy a Kreml nem fog győzni, és hogy ez a háború egyre csak lassítja a nemzetközi kereskedelmet, amelytől saját gazdasága és politikai stabilitása függ, most arra szólította föl Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben az államok területi épségét. Kína nem mond le Oroszországról, de nem is követi őt ebbe a háborúba, amelynek a lehető leghamarabb szeretne véget vetni. 

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

(Címlapképünkön: Volodimir Zelenszkij ukrán államfő beszél az oroszok Ukrajna ellen indított háborújának első évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Kijevben 2023. február 24-én. Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”